– Meglepte, hogy Annika Schleu incidense után arra jutottak a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) vezetői: vége a lovaglásnak?
– Úgy tudtuk, a tokiói olimpia után azért alakult egy bizottság, hogy megreformálják, fejlesszék a lovaglást a hasonló esetek elkerülése végett – mondta a britek olimpiai bajnok, a Joseph Choong az albenai világkupaversenyen. – Nekem már a bejelentés előtt néhány nappal szólt valaki, hogy a munkacsoport végső döntése szerint lecserélik a versenyszámot. Hatalmas sokk volt, képtelen vagyok elfogadni, főleg, mivel úgy született meg a határozat, hogy a versenyzőkkel és a nemzeti szövetségekkel senki nem konzultált előtte. A régi sportolói bizottság nem végzett jó munkát, nem beszéltek velünk, akiket képviselniük kellett volna, úgy álltak be a sorba a vezetőség mögé. Ezért is hoztuk létre az Egyesült Öttusa nevű szervezetet, hogy mi is hallathassuk a hangunkat.
– A UIPM elnöksége tényleg ennyire elzárkózik a saját sportolóitól?
– Az elnök, Klaus Schormann egyáltalán nem beszél a versenyzőkkel, én még egy mondatot sem váltottam vele, soha. Kezet rázunk az eredményhirdetésen, ez minden. Szerintem az idei évig azt sem tudta, mi a nevem.
– Miért lett épp Ön az Egyesült Öttusa vezérhangja?
– Több sportolótársam elmondta, ha nyíltan kiállna, akkor megbüntetné érte a saját szövetsége, például nem engednék versenyezni. Én olimpiai bajnokként könnyen felvállalhatom a véleményemet, így kötelességemnek érzem, hogy képviseljem a többieket is.
– Mit gondol, mi az oka annak, hogy a lovaglás mostanra ennyire problémás lett az öttusa számára?
– A szabályai az elmúlt húsz évben – vagy még hosszabb ideje – nem változtak, miközben a sportolók biztonsága és az állatok jólléte iránti igény megnőtt, fontosabbá vált. A szemléletmód fejlődött, de az öttusa nem tartotta ezzel a lépést. Nem új keletű, hogy gondok vannak a versenyszámmal: a londoni olimpián egy ló ráesett a sportolóra, két évvel később pedig az egyik nemzetközi eseményt törölték, mert kiderült: az állatok nem elég képzettek, és rosszul is bántak velük. Az, hogy a hasonló esetek idáig juttatták a sportágat, nem meglepő, de elkerülhető lett volna.
– Véleménye szerint hogyan lehetne – vagy lehetett volna – javítani ezen?
– Nem vagyok szakértő, így nem én találnám ezt ki, de sokakkal beszéltem. Az egyik ötlet, hogy a lovaglás előtt legyen egy maximum egyperces „dressage” – ebből látszana, tud-e egyáltalán a versenyző lovagolni, és csak akkor mehet be a pályára, ha ezen a teszten átmegy. A másik gondolat, hogy húsz-harminc centivel alacsonyabbra kellene szabni az akadályokat, úgy több ló lenne, amelyik képes átugrani őket. A jelenlegi egy méter, húsz centiméter még a díjugróknál sem számít kevésnek, nemhogy öttusában, ahol húsz perce ismered a lovad. Ezzel párhuzamosan pedig technikásabbá lehet tenni a pályát – így összességében véve a lónak könnyebb, a lovasnak nehezebb lenne a verseny, végtére is a öttusázók tudását kell tesztelni, nem az állatokét...
– A változást pártolók azzal is érvelnek, hogy a lovak miatt sok nemzet számára nem elérhető a sportág.
– Ez a vívásra is igaz, kevés helyen űzik, mégsem akarják törölni az olimpiai programból. Ráadásul nem hiszem, hogy a lovaglás leváltása után több országban kezdenének majd öttusázni. Lovas élet mindenhol van, elég csak rákeresni a lovas szafarikra, lovas oktatásra: Etiópiában, Kenyában is elérhető. Nem az a gond, hogy a lovak nincsenek jelen világszerte, hanem az, hogy olyan a versenyforma, amelyet a meglévő állomány nem tud teljesíteni.
– Hogyan tud segíteni a kialakult helyzeten az Egyesült Öttusa mozgalom?
– Néhányan a csapatunkból közvetlenül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tisztségviselőivel egyeztetnek. Ha korábban fel akartuk venni a kapcsolatot a NOB-bal, szólnunk kellett a UIPM sportolói bizottságának, itt pedig el is akadt minden, nem történt semmi. Most legalább elér hozzájuk a szavunk, és volt néhány reményt keltő beszélgetés, illetve egy hivatalos levelet is írtunk a szervezetnek, amelyben kértük: vizsgálják ki a Nemzetközi Öttusaszövetség működését a rossz irányítás miatt. Kiderült, sokan nem is tudtak róla, hogy a változás csak rá van kényszerítve a sportágra, miközben a közösség nem szeretne lemondani a lovaglásról. Bizakodunk, bár politikusokkal nem egyszerű tárgyalni.
– Mire van szükségük a NOB-tól az ügy rendezéséhez?
– Novemberben lesz a kongresszus, amelyen elvileg végleg döntenek a lovaglást helyettesítő versenyszámról és a pontos lebonyolításról, mi pedig azt szeretnénk addigra elérni, hogy a NOB tegye azt, amit a súlyemelők, az ökölvívók és a birkózók esetében, vagyis kényszerítse lemondásra a vezetőséget. Ez lenne a legjobb kimenetel számunkra: akkor az új elnökség mellett ki lehetne dolgozni egy új formátumot a lovaglásnak. A jelenlegi szövetségi felállásban nincs esélyünk a megmentésére, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy más szemléletű döntéshozókkal lehetne megoldást találni.
– A folyamatos változások milyen hatással vannak a sportolói pályára?
– Nekem konkrétan ezért nincs szponzorom, olimpiai bajnokként sem. Bármilyen nagyobb céggel beszéltem, azt mondták: az állandó kiszámíthatatlanság miatt, hogy egyáltalán nem tudni, merre tartunk, nem szeretnének ezzel összeforrni, hiába vagyok nekik szimpatikus, vagy tetszik nekik egyébként az öttusa. Nem igazán van sportolói életpálya modell sem a sportágban, én például matematikát végeztem, a párizsi olimpia után így kezdhetem civil életemet, szakmai szempontból tíz év lemaradásban az egykori csoporttársaimtól.