Súlyemelő Eb: hibátlanul versenyezve nyert Marija Harhun, Jung Beáta 12. lett

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 21:50
null
Jung Beáta a 12. helyen végzett
A tavalyi Európa-bajnokságon csak hetedik ukrán Marija Harhun győzött női 64 kilóban, az Eb első magyar fellépője, Jung Beáta gyengébb lökése miatt a 12. helyen végzett.

 

Az első magyarra a negyedik napig kellett várni a tiranai Európa-bajnokságon, a viadal legnépesebb mezőnyében, a női 64 kilósok között lépett a rúd mögé Jung Beáta. A kecskeméti színekben szereplő versenyző három éve Írországban él, crossfit- és fitneszoktatóként dolgozik, de nem hagyott fel a súlyemeléssel sem. Tiranában barátja, a 89 kilósok között induló Sean Brown segített Haragos Attila szövetségi kapitánynak a versenyeztetésében.

Kecskeméti trénere, Bálint Csaba szakításban 98, lökésben 108 kiló körüli teljesítményt remélt tőle, ám nem sikerült elérnie a 200 kilót összetettben. Az első fogásnemben a 89 és a 92 kilóval elbánt, a 95 már kifogott rajta, lökésben pedig csak az első, 102 kilós kísérlete volt érvényes; a 107 kilóval elsőre és – saját maga után következve, vagyis alig pihenve – másodikra sem tudott felállni.

Az A-csoportban két vetélytársát előzte meg, ám a B-csoportból többen is elé kerültek, így a 194 kilója az összetett 12. helyére volt jó, míg szakításban dicsérhető az 5. helyért. Az aranyérmet a decemberi vb-n negyedik, hat hibátlan gyakorlattal kirukkoló ukrán Marija Hanhur nyakába akasztották, aki a tavalyi kontinenstornán csak a hetedik helyen végzett.

100. FÉRFI ÉS 34. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, TIRANA
FÉRFIAK

73 kg
Európa-bajnok: Muhammed Furkan Özbek (Törökország) 339 (149, 190), 2. Kahi Aszanidze (Grúzia) 326 (176, 150), 3. Piotr Kudlaszyk (Lengyelország) 324 (181, 143). Szakítás. Eb: Erkan Qerimaj (Albánia) 150, 2. Aszanidze 150, 3. Özbek 149. Lökés. Eb: Özbek 190, 2. Kudlaszyk 181, 3. Aszanidze 176
NŐK

64 kg

Eb: Marija Hanhur (Ukrajna) 222 (102, 120), 2. Nuray Güngör (Törökország) 219 (99, 120), 3. Vicky Graillot (Franciaország) 208 (89, 119), …12. Jung Beáta 194 (92, 102). Szakítás. Eb: Hanhur 102, 2. Güngör 99, 3. Daniela Gherman (Svédország) 96, …5. Jung 92. Lökés. Eb: Güngör 120, 2. Berfin Altun (Törökország) 120, 3. Hanhur 120, …18. Jung 102

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Nagy Péter és Baranyai János ezüst-, illetve bronzérmes lett – 12 évvel az Eb után

Egyéb egyéni
2024.12.20. 11:42

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Újabb két-két észak-koreai bajnok és világcsúcs a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.10. 20:24
Ezek is érdekelhetik