Cselgáncs GS: Pupp Réka döntős Budapesten

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 15:07
null
Pupp Réka döntős (Fotó: Tumbász Hédi)
Az 52 kilogrammos Pupp Réka harmadik győzelmével bejutott a döntőbe pénteken a budapesti Papp László-sportarénában zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.


A kétszeres GS-győztes, olimpiai ötödik dzsúdós – a súlycsoport első kiemeltje – a négy között a német Mascha Ballhausszal szállt szembe, akitől eddigi egyetlen mérkőzésükön kikapott áprilisban a szófiai Európa-bajnokságon. A 21 éves ellenfél tavaly harmadik lett a párizsi Grand Slamen, novemberben pedig ezüstérmet szerzett a budapesti U23-as Eb-n.

A nyitó nap magyar csapatából utolsóként állva maradt, Eb-harmadik Pupp viszonylag hamar dűlőre vitte a dolgot, két perc elteltével földharcot kezdeményezett. Ennek során először leszorította Ballhaust, aki különféle tornamutatványokkal próbált szabadulni, majd az Atomerőmű SE 26 éves sportolója kőkemény fojtásba fogta őt, melyet a német azonnal lekopogott – jelezve, hogy feladja a küzdelmet.

A világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa a fináléban a mindössze 17 éves olasz Giulia Carnával találkozik. Az éremküzdelmek 17 órakor kezdődnek a Papp László-sportarénában.

A második magyarországi Grand Slamen 61 ország 406 versenyzője lép tatamira. Az első GS-viadalra 2020-ban még zárt kapuk mögött került sor a koronavírus-járvány miatt, ezúttal pedig részleges buborékot alakítottak ki a szervezők, ugyanis a résztvevők sportcélokra – versenyzés, edzés, futás, mérlegelés – elhagyhatják a szálláshelyüket.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

A cselgáncsozó Pupp Réka az azeri Grand Slamen lép először tatamira idén

Egyéb egyéni
2025.01.28. 20:58

Pupp Réka: Korábban sokszor versenyeztünk együtt, jól ismerem Bor Barnát

Egyéb egyéni
2025.01.18. 11:07

Tóth Krisztián a kilencedik aranyát nyerte cselgáncs ob-n

Egyéb egyéni
2024.11.23. 19:52

A cselgáncsozó Pupp Réka folytatná Los Angelesig

Egyéb egyéni
2024.11.13. 13:31

Gyertyás Róza bronzérmet szerzett az abu-dzabi cselgáncs Grand Slam-versenyen

Egyéb egyéni
2024.10.11. 16:54

Pupp Réka: Szükségem van egy kis szünetre

Egyéb egyéni
2024.09.06. 09:07

Női cselgáncsozóink is megkóstolták az olimpiai falu híres muffinját

Párizs 2024
2024.08.05. 08:34
Ezek is érdekelhetik