A cselgáncsozó Pupp Réka folytatná Los Angelesig

Vágólapra másolva!
2024.11.13. 13:31
Los Angelesben ismét éremért küzdene Pupp Réka (Fotó: Getty Images)
Pupp Réka kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes cselgáncsozó el tudja képzelni, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig folytassa a pályafutását, előbb azonban dobogóra állna jövőre a budapesti világbajnokságon.

A judoinfo.hu szemlézte a kétszeres olimpiai ötödik sportoló Európai Judo Szövetségnek (EJU) adott interjúját, melyben kitért a párizsi ötkarikás játékokra, valamint arra, hogy a zágrábi Eb-n elért bronzérme pályafutása eddigi csúcspontja. A 28 éves versenyző elmondta, mennyire csalódott volt, mivel a vb-n és az olimpián is a francia Amandine Buchard-tól kapott ki a bronzcsatában, de most már újra élvezi az edzéseket. 

„Párizsban rendkívül közel voltam hozzá, több mint hét percig harcoltunk. De végül megint veszítettem, és ez óriási csalódás volt számomra. Mindenki tudta, hogy érmet akarok nyerni. Őszintén szólva nagyon nehéz volt megemészteni ezt a vereséget, és még nem tettem túl magam rajta. Másrészt nagyon várom a hazai, budapesti világbajnokságot, és el tudom képzelni, hogy a 2028-as Los Angeles-i játékokig folytatom, hogy újra olimpiai éremért küzdhessek. Egyetlen visszaesés sem hiábavaló... Hiszek az esélyemben” – mondta Pupp Réka, majd az új szövetségi kapitányról, a szintén paksi Bor Barnáról is szót ejtett. 

„Már alig várom, hogy együtt dolgozhassak vele” – jelentette ki. 

„Kell még egy kis idő, hogy végre feldolgozzam az olimpiai idényt. Feltételezem, hogy márciusban az antalyai Grand Slamen kezdem a szezont, és mindenképpen szeretnék indulni a podgoricai Európa-bajnokságon. De amint mondtam, még semmi sem dőlt el. Egy dolog világos, nagyon várom a hazai világbajnokságot. Nagyon szeretnék ott dobogóra állni” – hangsúlyozta Pupp Réka.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Oklahoma Cityben lesznek a szlalom kajak-kenu versenyei

Kajak-kenu
6 órája

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:49

Cselgáncs: csaknem kétszázan indultak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.03.23. 12:34

Özbas Szofi aranyérmes a cselgáncs World Touron

Egyéb egyéni
2025.03.22. 15:56

Cselgáncs: Fedora jól kezdte a szezont, de nem dől hátra a sikerektől

Utánpótlássport
2025.03.20. 10:28

Nadal megkapta a NOB-tól az olimpiai fáklyát

Tenisz
2025.03.17. 22:15

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Cselgáncs: hat érem a poreci ifjúsági Európa-kupa-versenyen

Utánpótlássport
2025.03.16. 19:45
Ezek is érdekelhetik