Cselgáncs: Tóth Krisztián koronavírusos, kihagyja a budapesti versenyt

Vágólapra másolva!
2022.07.07. 09:26
null
Nem versenyezhet a hétvégén (Fotó: Tumbász Hédi)
Pozitív koronavírusteszt miatt nem indulhat el a hétvégi, budapesti cselgáncs Grand Slam-viadalon az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián – adta hírül az MTI.

A judoinfo.hu szaklap csütörtöki írása szerint Nagy András, a magyar szövetség főtitkára közölte:

„Krisztián teljesen jól van, tünetmentes, de sajnos nem léphet tatamira a Grand Slam-versenyen. A válogatott elveszítette vezetőjét is, Murakami Kijosi technikai igazgató eredménye ugyanis szintén pozitív lett” – tette hozzá. A hazai csapat Tóth kiesésével 28 tagúra fogyatkozott.

Pánczél Gábor, a vb-ezüstérmes kiválóság mestere elmondta:

„Krisztián reggel még edzett, utána ment a tesztelésre, semmi baja sincs azon kívül, hogy a teszt pozitív eredményt hozott. Sajnos ez most így alakult, de nem ezen fog múlni a párizsi olimpia, bízunk benne, hogy hamar túlleszünk rajta, és talán már a zágrábi Grand Prix-n versenyezhet” – fejtette ki az MTK Budapest vezetőedzője.

Az első európai olimpiai kvalifikációs viadaltól időközben a teljes francia női válogatott is visszalépett, mert az elutazás előtt elvégzett tesztek több versenyzőnél és stábtagnál kimutatták a vírus jelenlétét. A francia női csapatban három olimpiai bajnok és három világbajnoki aranyérmes is (hiába) készült a budapesti viadalra.

A háromnapos Grand Slam-viadal küzdelmei pénteken 10 órakor rajtolnak a Papp László Sportarénában, ahová nézők számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a belépés.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs World Tour: Tóth Krisztián ezüstérmes Linzben

Egyéb egyéni
2025.03.09. 18:32

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Tóth Krisztián: Óriási dolog, hogy a csapat kijutott az olimpiára

Párizs 2024
2024.08.03. 11:05

Tóth Krisztián is kikapott, az olasz cselgáncsozók jutottak tovább

Párizs 2024
2024.08.03. 09:31

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Tóth Krisztián: Sajnos el kell fogadni, hogy az ember felett elmegy az idő

Párizs 2024
2024.07.31. 12:18
Ezek is érdekelhetik