Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Vágólapra másolva!
2024.09.26. 13:27
Olimpiai bronzérmes cselgáncsozónk, Tóth Krisztián egyelőre csak a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez (Fotó: Dömötör Csaba)
Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó egyelőre csak a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez, lehetségesnek tartja, hogy az lesz az utolsó nagy nemzetközi versenye.

„Vajmi kevés esélyt látok arra, hogy még egy olimpiai ciklusba belevágjak. Alapvetően rövidtávú céljaim vannak. Egy-másfél-két éves célokról beszélek. Jövőre itthon lesz a felnőtt világbajnokság és azon még tervezem az indulást. Lehetséges, hogy az lesz az utolsó nagy nemzetközi versenyem” – nyilatkozott az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának, hozzátéve, pályafutása befejezése vagy folytatása sok mindentől fog függni, többek között az eredménytől.

„Meglátjuk, milyen állapotban leszek, mennyire leszek harapós, és akkor ezt majd újra fogom tárgyalni a megfelelő emberekkel” – fogalmazott a 90 kilóban Tokióban bronzérmes dzsúdós, aki idén nyáron, a párizsi játékokon már az első mérkőzésén kikapott, így korán búcsúzott.

„Egész egyszerűen nem jött ki a lépés. Lényegében mindent megtett a szakmai stáb és én is. Abszolút nincs lelkiismeret-furdalásom, vagy hiányérzetem az ügyben, hogy nem tettük meg azt, amit meg kellett tenni. Sajnos el kell fogadni, hogy a sport az ilyen” – folytatta.

A világbajnokságot jövőre június 13. és 20. között rendezik Budapesten. Tóth Krisztián arra próbál meg a lehető legjobban felkészülni, de előtte az Eb-n is tervez indulni. Vb-ről ezüst- és bronzéremmel már rendelkezik, de aranya még nincsen.

„Megpróbáljuk azt is megcsípni” – jelentette ki a harmincéves sportoló.

Elárulta még, hogy kicsit másként áll a felkészüléshez, mint korábban. Nem magát helyezi középpontba, hanem próbál klubtársainak, válogatottbeli társainak segíteni, így áll neki a tréningeknek, és így fokozatosan egyre inkább belelendülhet a munkába.

A hosszabb távú folytatás lehetőségére, esélyére vonatkozó kérdésre úgy reagált, hogy friss vb-érmesként újra lehet majd tárgyalni a helyzetet, de egyelőre tényleg csak a világbajnokságban gondolkodik.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:49

Cselgáncs: csaknem kétszázan indultak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.03.23. 12:34

Özbas Szofi aranyérmes a cselgáncs World Touron

Egyéb egyéni
2025.03.22. 15:56

Cselgáncs: Fedora jól kezdte a szezont, de nem dől hátra a sikerektől

Utánpótlássport
2025.03.20. 10:28

Cselgáncs: hat érem a poreci ifjúsági Európa-kupa-versenyen

Utánpótlássport
2025.03.16. 19:45

Cselgáncs World Tour: Tóth Krisztián ezüstérmes Linzben

Egyéb egyéni
2025.03.09. 18:32

Cselgáncs: Kiss Viktória újra a legjobb formáját mutatja

Utánpótlássport
2025.03.08. 20:36

Cselgáncs World Tour: Szegedi Dániel ezüstérmes Linzben

Egyéb egyéni
2025.03.08. 20:29
Ezek is érdekelhetik