Égig érő osztrák tölgy – hetvenöt éves lett Arnold Schwarzenegger

„Mi az esélye annak, hogy egy osztrák parasztgyerek idejön Amerikába, ahol minden idők legnagyobb testépítője lesz, majd bekerül a filmekbe, feleségül vesz egy Kennedy lányt, aztán az Egyesült Államok legnagyobb államának kormányzója lesz?”

A fenti mondat a 75. életévét július 30-án betöltő Arnold Schwarzenegger száját hagyta el valamikor 2009 táján, amikor Kalifornia kormányzójaként éppen egy szórakoztató és fölöttébb tanulságos politikai csörtét vívott egyik ellenfelével egy sajtótájékoztatón, és amelyet a kontextusból kiragadva arra használunk most, hogy megpróbáljuk megfejteni a schwarzeneggeri titkot. Merthogy az Emlékmás: Életem hihetetlenül igaz története című önéletrajzából idézett szöveg a lényegre tapint – hát hogyan kerülhet valaki egy stájer faluból a világ legfényesebb metropoliszába, s válhat a testépítés és a mozivászon legnagyobb csillagává?

Az okok, mint sok más hasonló kitöréstörténetben, a családi környezetben keresendők – csak itt éppen negatív előjellel. Az 1947 nyarán az alig 2200 lakosú Thalban született Arnold Alois Schwarzenegger egészen fiatalon világosan látta, csak akkor élhet majd neki tetsző és szabad életet, ha – amilyen gyorsan csak lehet – elpucol otthonról. Édesanyját, a kor szokásainak megfelelően háztartásbeliként dolgozó Aureliát haláláig szerette, apját, Gustav Schwarzeneggert és egy évvel idősebb bátyját, Meinhardot viszont egyáltalán nem – hogy mást ne mondjunk, egyikük temetésére sem ment el. A konfliktusforrás az 1938-ban a náci pártba önként belépő, majd a II. világháború harci eseményeiben tevékenyen részt vevő, 1945 után rendőrfőnökként dolgozó és lassan az alkohol rabságába kerülő édesapa volt, aki alighanem azért pécézte ki magának a kisebbik fiát, mert meg volt róla győződve, hogy nem ő a vér szerinti apja. Arnold semmiben sem felelt meg az atyai elvárásoknak, sőt rendszerint szembeállította és versenyeztette a bátyjával. Ám bármennyire is frusztráló lehetett ez a szereposztás, visszaszólni, pláne vitatkozni nem lehetett – a puritán körülmények között élő, vallásos családban a korszellemnek megfelelő vasszigor és az ekkoriban megkérdőjelezhetetlen hierarchikus szülő-gyerek viszony volt az irányadó, aki ellenkezett, az kapott – nagyot és fájdalmasat. „Minden alkalommal, amikor megvertek vagy azt mondták, hogy ezt vagy azt nem tehetem meg, azt válaszoltam, hogy ezt nem tűröm már sokáig, el fogok innen menni. Híres akartam lenni. Gazdag akartam lenni. Valaki akartam lenni”   – beszélt kendőzetlen őszinteséggel gyermekkora nehézségeiről 2004-ben a Fortune magazinnak adott interjújában.

A kis Arnold a sportban próbált vigaszt találni. Atletizált, úszott, bokszolt, kipróbálta a labdarúgást is, és bár apja arra vágyott, hogy hozzá hasonlóan majd a „kicsi” is az eisstockschützen nevű, a curling osztrák változataként ismert jeges csapatsportban alkosson maradandót, tizennégy évesen a súlyzók és az edzőtermek iránt kezdett el élénken érdeklődni. Ha azt gondolnánk, hogy ettől megnyugodott a zord apa, jókorát tévedünk. „Szíjjal futott utánam és megvert”   – emlékezett vissza Schwar­zenegger már hollywoodi sztárként a 60 Minutes című televíziós műsorban –, mert ahogy nőtt a lelkesedése, úgy gyarapodtak a szobája falán a poszterek a menő testépítőkről és súlyemelőkről, apja pedig ebből azt a következtetést vonta le, hogy másodszülött gyermek lehet, hogy nem az övé, ám a napnál is világosabb, hogy saját neméhez vonzódik. De az édesanyja is megijedt. Schwarzenegger ugyanebben az interjúban felidézte, hogy a mama felhívott egy orvost, mitévő legyen, mivel „Arnold minden barátjának vannak képei lányokról az ágyuk fölött, neki viszont tele van a fala meztelen férfiakkal.”

Arnold Schwarzeneggert viszont ekkor már semmi sem tántoríthatta el a vasak és tárcsák világától, hiszen úgy érezte, ebben a közegben önmaga lehet, megvalósíthatja álmait, ráadásul még fizikailag is apja fölé kerekedhet. Vágyai kiteljesedéséhez a már említett plakátokon túl a mozi adott vizuális igazodási pontot: az eleinte még John Wayne-ért rajongó kamasz ideálja a testi tökéletességre törő amerikai filmsztárok, így az olimpiai bajnok úszóból Tarzanként világhírűvé váló Johnny Weissmüller, vagy a testépítőből a vásznon Herkulessé változó Reg Park lett. Alighanem ekkor állt össze a fejében a mesterterv: sikeres sportolói karrier után irány az álomgyár! Hallatlan szívóssággal és tudatossággal vetette bele magát a munkába. Egy 1977-es Népsport-cikk kiemelte, fénykorában minden nap 50 tonna súlyt mozgatott meg – csak viszonyításként, az olimpiai aranyérmes Földi Imrének 12-13 tonna volt az adagja. Ugyanakkor a képet árnyalja, hogy már 1977-ben elismerte, hogy amíg legálisan megtehette, használt szteroidokat, igaz, nem izomnövelésre, hanem a regenerálódást segítve. Az elszántságát azonban nem lehet megkérdőjelezni. Volt, hogy vasárnap zárva találta a grazi edzőtermet, de mivel nem maradhatott ki a napi adag, hát nemes egyszerűséggel betörte az ajtót és „kiszolgálta magát”. 1965-ben pedig a kötelező sorkatonai szolgálata idején megrendezett Junior Mr. Europe versenyt úgy nyerte meg, hogy hivatalosan ott sem lehetett volna. Ő azonban kiszökött a laktanyából, vállalva a szigorú büntetést. Végül megúszta egy hét katonai börtönnel...

Egyre jelentősebb eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. Tizenhét évesen korosztályos súlyemelőversenyt nyert Stájerországban, egy évvel később erőemelésben győzött egy nemzetközi versenyen, majd 1968-ban a német bajnokságon is az első helyen végzett, ám figyelme szépen lassan kizárólag a testépítésre összpontosult. Miközben Münchenben üzleti főiskolára járt (még véletlenül sem apja kívánságát teljesítve, aki rendőrnek szánta), valósággal berúgta az ajtót a nagy bodybuilder-versenyeken. 1967-ben megnyerte a Mr. Universe amatőr viadalát, egy évvel később, huszonegy esztendősen pedig a profik között is elhódította a címet – a verseny történetének legfiatalabb győzteseként. Címét a következő két esztendőben sikerrel védte meg, ám még ennél is többre vágyott. A legrangosabb testépítőverseny, a Mr. Olympia első helyére, amit aztán az Egyesült Államokba költözését követő második évben, 1970-ben meg is valósított. És itt is sorra jöttek a címvédések: 1971 és 1975 között jószerével egymaga uralta a színpadot, majd 1980-ban, 33 esztendősen még egy nagy dobásra visszatért. Az övéhez fogható hétgyőzelmes mutatóval addig senki más sem büszkélkedhetett a Mr. Olympia történetében, 1991-ben aztán Lee Haney, majd 2005-ben Ronnie Coleman is felülmúlta, miután mindketten megszerezték a nyolcadik elsőségüket a New York-i pódiumon, de mindez mit sem von le Schwarzenegger teljesítményének értékéből.

Ám ekkor Arnold Schwarzenegger már régen nem (csak) az izmai miatt számított a világ egyik legismertebb emberének. A szálfatermete miatt csak „osztrák tölgynek” becézett exsportoló („Pályafutásom csúcsán 51 centis vádlim, 72 centis combom, 86-os derekam, 145-ös mellkasom és 56-os karom volt”   – büszkélkedett páratlan paramétereivel egy interjúban), akinek egy jellegzetes, pózolós beállását néhány éve valóban kifaragta tölgyfából egy James O'Neal nevű szobrász, a hetvenes évektől már mint filmszínész kereste a kenyerét – ahogy azt gyerekként elképzelte. De az üzletemberként (kőművescéggel kezdte, volt csomagküldő szolgálata, vitt edzőtermet, akciófilmsztár-kollégákkal üzemeltetett éttermet, a kosárlabdázó LeBron Jamesszel pedig táplálékkiegészítőket gyártó céget alapított és tulajdonolt 2020-ig), majd a kétezres években politikusként is (Kalifornia republikánus kormányzójaként 2003 és 2011 között töltötte be hivatalát) szerepet vállaló „Schwarzi” máig örök szerelemként tekint a sportra. Arnold Classic néven évente testépítőversenyt rendeznek az új tehetségek felkutatására, és ő is szívesen mutatja magát a legrangosabb sporteseményeken, legyen az NFL- vagy NBA-meccs, kitzbüheli lesiklóverseny vagy rangos tenisztorna. 1995-től 2005-ig a nevét viselte a grazi futballstadion (végül ő döntött úgy, hogy visszaveszi a névhasználati jogot, miután szülőföldjén heves viták alakultak ki az ekkor már kormányzóként ténykedő Schwar­zenegger egy kegyelmi kérvényt elutasító döntése okán), szülőfalujában pedig színvonalas múzeum mutatja be az érdeklődőknek, hogyan lett a cingár osztrák fiúcskából „élő szövet a belső fémvázon”.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 6-i lapszámában jelent meg.)