Karbantartja a torna – Ducza Anikó 80 éves

– Nehéz örökséget vett át, egyike volt azoknak, akik az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes csapat külföldön maradt tagjai után a válogatott gerincét alkották már fiatalon.
– Tass Olga és Kertész Alice maradt a régiek közül hírmondónak a válogatottban. Az általános iskolában ismerkedtem meg a tornával, tizenkét évesen vittek a Vasasba Korondi Gréti édesapja, Korondi Ferenc keze alá. Miután megnyertem egy versenyt, Nagy Jenőné Herpich Vali néni és Sárkány István „színe” elé kerültem, majd a tornát versenyszerűen a Honvédban folytattam. Vali néni elve volt, hogy a közvetlen utánpótlás ismerje meg a válogatottakat, így mindenkit megismertem a melbourne-i „aranycsapatból”. Mi több, az olimpiai gyakorlatot is megtanította. A magyar sportnak óriási veszteséget jelentett, hogy Korondi, Keleti Ágnes és Bodó Andrea nem tért haza az olimpia után, de engem mély vízbe dobtak, s az 1957-es mesterfokú bajnokságot megnyertem Kertész Alice előtt. Noha ott voltam a római olimpián, az első érmet világversenyen az 1962-es prágai világbajnokságon nyertem gerendán.

– Melyik volt a kedvenc szere? Mert Tokióban talajon lett harmadik.
– Talajon szerettem a legjobban tornászni, az 1964-es eredményemre azért vagyok különösen büszke, mert nagyobbik lányom, Jánosi Zsuzsa születése után tizenegy hónappal értem el.

– Az 1965-ös budapesti universiade első helyezéseit hová helyezi pályafutásában?
– Persze külön öröm, hogy itthon állhattam a dobogó tetejére összetettben, gerendán, talajon, ugrásban és csapatban is, de annyira szerettem tornászni, hogy nem tettem különbséget az eredményeim között.

– Edzőként ugyancsak olimpiai dobogóra vezette női válogatot­tunkat az 1972-es müncheni olimpián.
– A játékok ötvenéves évfordulóján elmondtam a lányoknak – Békési Ilonának, Kelemen Mártának, Medveczky Krisztinának, Császár Mónikának, Kéri Anikónak és Nagy Zsuzsának –, noha Rómában, Tokióban és Mexikóvárosban három olimpián vettem részt, jobban örültem a velük elért bronznak, mint az enyéimnek, mert azoknak voltam a szakvezetője, akikkel még együtt tornásztam, s ők ezt nagyon megbecsülték.

– Manapság sportol még?
– Bár még mindig megvisel második férjem, Lantos László három évvel ezelőtti halála, a torna végigkíséri az életemet. Kondicionáló tornát tartok tanítványaimnak, ami engem is karbantart.