Multisport Eb, asztalitenisz: a negyeddöntőben búcsúzott az Ecseki, Madarász páros

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.14. 21:50
null
Szoros meccsen kaptunk ki (Fotó: Földi Imre)
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros a negyeddöntőben nagy csata végén öt játszmában kikapott a francia Emmanuel Lebesson, Jianan Yuan duótól, így ebben a számban a mieink számára befejeződött az Eb.

 

A viszonylag könnyen vette első forduló és a 2:1-es hátrányból megfordított nyolcaddöntő után a vasárnap esti programban már négy közé jutásért, azaz a biztos éremért állt asztalhoz az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk a müncheni asztalitenisz Európa-bajnokságon. A tétnek megfelelően ezúttal jóval nehezebb ellenfélállt a túloldalon: a francia Emmanuel Lebesson, Jianan Yuan kettős a tavalyi tokiói olimpián a legjobb európai párosként a negyedik helyen végzett, a bronzmeccsen egy tajvani egységtől szenvedett vereséget, a 2020-as varsói kontinenstornán pedig bronzérmet szerzett.

„Nagyon nehéz meccs vár ránk, legutóbb 3:1-re a franciák nyertek, de az is végig szoros találkozó volt” – mondta a kezdés előtt női válogatottunk szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán. Nos, a szakember nem tévedett, izgalmas, kiélezett csatát hozott a negyeddöntő. Igaz az előny rendre a franciáknál volt, 1:0-ra és 2:1-re is vezettek, a mindent eldöntő ötödik etapot viszont a mieink kezdték jobban, 5:5 után viszont a ellenfél átvette az irányítást és végül megnyerte a találkozót.

A délutáni programban a vegyes páros mellett a férfi egyesben is rendeztek mérkőzéseket a selejtezőcsoportban Majoros Bence, András Csaba és Lakatos Tamás is győzelemmel kezdett, az egyetlen hibapont a cseh David Reitspiestől négy játszmában vereséget szenvedő Szudi Ádám nevéhez fűződik.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ASZTALITENISZ
Férfiak. Egyes. Selejtező. 12. csoport:

Majoros Bence–Grebenjuk (ukrán) 3:0 (5, 10, 13)
17. csoport:
András Csaba–Zeimys (litván) 3:1 (–9, 6, 3, 3)
19. csoport:
Reitspies (cseh)–Szudi Ádám 3:1 (3, –7, 7, 12)
24. csoport:
Lakatos Tamás–Navickas (litván) 3:0 (4, 4, 5)
Vegyes páros. Negyeddöntő:
Lebesson, Yuan (francia)–Ecseki, Madarász 3:2 (6, –11, 7, –6, 8)

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58

Asztalitenisz ob: kevés meglepetés született a párosszámokban

Egyéb egyéni
2025.03.21. 22:06

Póta mellett Lei Balázs is indul az asztalitenisz vb

Egyéb egyéni
2025.03.12. 13:13

A paralimpikon Major Endre bronzérmes Lignanóban

Egyéb egyéni
2025.03.10. 11:52

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
2025.03.04. 10:43

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30
Ezek is érdekelhetik