Multisport Eb: Münchenben fel lehet mérni a párizsi esélyeket – Gyulay Zsolt

Vágólapra másolva!
2022.08.21. 18:34
null
Gyulay Zsolt értékelte az Eb-szereplést (Fotó: Árvai Károly)
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint remek ötkarikás erőfelmérő is egyben a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság – közölte az MTI.

„Ez egy félidőben lévő Eb, ahol fel lehet mérni az esélyeket a párizsi játékokra – jelentette ki az M1 aktuális csatornán vasárnap a MOB vezetője. – Természetesen figyelemmel kísértem a kajak-kenus eseményeket, úgy láttam, hogy nehéz a mezőny annak ellenére, hogy most volt a világbajnokság, ezzel együtt a fiatalok nagyon jól helytálltak. Ezt egyébként nemcsak a kajak-kenura értem, tegnap kinn voltunk a tornán is, ahol a magyar csapat remekül szerepelt, mint ahogy az atlétáink is.”

A kajakosként olimpiai bajnok sportdiplomata kitért a két aranyat nyert Kopasz Bálintra:

„Szerencsénk van, hogy van egy ilyen elkötelezett, alázatos kajakosunk, aki az olimpiai bajnoki cím után is tovább halad a saját útján, és nem enged meg magának lazításokat. Azt gondolom, hogy Bálint formája kitart Párizsig” – vélekedett Gyulay Zsolt, hozzátéve, a négyes alakul, és bár a németek elég jók, a mieinknek arra kell törekedniük, hogy a négyes stabil legyen, mert az meghatározza egy kajakos nemzet erejét.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

Gyulay Zsolt: Az F1 vezetői szerint a mogyoródi pálya fejlesztése pozitív példa

F1
2025.03.08. 08:48

Los Angeles 2028: 13 olimpiai bajnok is bekerült az LA10 program keretébe

Egyéb egyéni
2025.03.05. 16:41

Téli EYOF: vasárnap kezdődik a multisportesemény, 19 magyar indulóval

Utánpótlássport
2025.02.08. 09:05

Gyulay Zsolt Vác díszpolgára lett

Egyéb egyéni
2025.01.16. 09:45

Gyulay Zsolt az Európai Olimpiai Bizottság vezetőségébe pályázik

Egyéb egyéni
2025.01.05. 11:42

Gyulay Zsolt Keleti Ágnesről: Amikor mellette voltunk, senkinek sem jutott eszébe panaszkodni

Torna
2025.01.02. 18:37

Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB

Egyéb egyéni
2024.12.19. 16:27
Ezek is érdekelhetik