Öttusa: bizottság vizsgálja a Gulyás–Kállai konfliktust

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 20:14
null
Gulyás Michelle (Fotó: Tumbász Hédi)
Négyfős bizottság vizsgálja majd ki a júliusi öttusa-világbajnokságon egyéniben ezüst-, csapatban bronzérmes Gulyás Michelle és a női válogatottat irányító Kállai Ákos között kialakult helyzetet.

 

A Magyar Öttusaszövetség elnöksége szerdán ülésezett, ezen – amint arról a MÖSZ közleményben számolt be – a kapitány és az UTE versenyzője közötti vita is napirendre került. A vizsgálóbizottság felállítását Simicskó István elnök javasolta, a jelenlévők pedig egyhangúlag megszavazták. A testületbe Vörös Zsuzsanna, a MÖSZ általános alelnöke, Vidoven Árpád és Andrási Péter alelnök, valamint Beke Zsuzsa elnökségi tag került be. A bizottság foglalkozik majd minden aktuális, a sportágat érintő problémával, így „a jelenleg kialakult markáns konfliktusra” is megoldást szeretne találni – olvasható a tájékoztatásban.

A szeptemberi székesfehérvári Európa-bajnokságot követően kerül majd sor a helyzet tisztázására, és a testület előreláthatólag november 30-ig bezárólag él javaslattal az elnökség felé. A cél az, hogy a következő szezon zökkenőmentesen indulhasson mindenki számára - hangsúlyozza a közlemény.

A július végi alexandriai világbajnokság után Tibolya Péter, az UTE szakosztályvezetője a Sportrádiónak úgy nyilatkozott: a továbbiakban nem hajlandók együtt dolgozni a női válogatott szövetségi kapitányával. A döntésüket azzal indokolta, hogy az elmúlt években Kállai Ákostól nem kaptak támogatást, a klubedzéseiket nem látogatta a szakvezető, Gulyás Michelle pedig az egyik edzőtáborból sírva hívta fel őt azzal, hogy a kapitány olyanokat terjeszt róla, amik nem igazak.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51

Guzi Blanka: Itt volt az idő felébredni a téli álomból!

Egyéb egyéni
2025.02.24. 07:12
Ezek is érdekelhetik