Parasport: Zanardi tűzeset miatt ismét kórházban

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.03. 13:42
null
A Zanardi házában keletkezett tűzesetben leégtek az életben maradásához szükséges gépek (Fotó: AFP)
A házában történt tűzeset miatt ismét kórházba került Alessandro Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok – írja a Magyar Távirati Iroda.

Az 55 éves sportember padovai otthonában kedden kigyulladtak a tetőn lévő napelemek, és a kiérkező tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat. Csakhogy mivel a napelemek a Zanardi életben maradásához szükséges gépeket látták el, ezért visszaszállították a vicenzai klinikára, ahol korábban sokáig ápolták.

Zanardi 2020 júniusában egy kézzel hajtott, háromkerekű járművel (handbike-kal) verseny közben összeütközött egy szembejövő teherautóval, és súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után hetekig lélegeztetőgépen volt, mesterséges kómában tartották, majd többször megoperálták az arcát és a koponyáját is. Egy évvel ezelőtt a felesége közölte, hogy a sportoló képes kommunikációra, de még mindig nem tud beszélni.

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi futamon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Magyar Parasport Napja – közösségi együttlét a fogyatékkal élők világának megismeréséért

Egyéb egyéni
2025.02.21. 18:59

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

Magyar Parasport Napja: kajakosok az idei nagykövetek

Egyéb egyéni
2025.02.05. 10:40
Ezek is érdekelhetik