Tíz éve Andrej Rubljovval meccselt, idén az Úristennel letarolta a slágerlistát

– Miért hagyta abba a versenysportot? Sokáig profi szinten teniszezett.
– Hosszabb folyamat eredménye volt, több faktor is közrejátszott. Spanyol–magyar kéttannyelvű iskolába jártam 14-15 évesen, ami intenzív volt, ez lehetett az első vízválasztó, aztán csökkent az edzéseim színvonala, nem jártam el a válogatott központjába, csak Pesten játszottam nem olyan jó edzőpartnerekkel és edzővel. Utána meg „szembejött” még a zene is, és szépen lassan elfáradt a dolog 18-19 éves koromra...

– Ki volt a tehetségesebb játékos, ön vagy az öccse, a világranglistán jelenleg 242. Máté?
– Nehéz megmondani, nagyon relatív. Ő két évvel fiatalabb, de egy fokkal előrébb járt, viszont hasonló szinten játszottunk, nem tudtuk eldönteni, ki a jobb. Máté sokszor nyert, emiatt folyamatosan velem edzett, és idősebb korosztályban versenyzett.

– Követi a szereplését, ki szokott menni a meccseire, ha itthon versenyez?
– Akkor igen, sőt, néhányszor külföldön is megnéztem. Annyira egyébként nem követem, kicsit meguntam, mert régóta küszködik sérülésekkel, most éppen a talpában szakadt el egy szalag. Öt éve tart vele a huzavona, ha ezt ennyi idő alatt nem sikerül kezelni mentálisan, az pszichés problémára vezethető vissza, legalábbis én így gondolom. Nem akarok butaságot mondani, nem tudom pontosan, mi baja lehet, viszont az tény, hogy bár junior-világelső volt, mostanra lekörözték a versenytársai, lehetne sokkal jobb helyen is. Ez sem rossz, de szerintem jóval nagyobb potenciál van benne, mint amit eddig kihozott magából.

– Megkerestem az ön adatait a nemzetközi szövetség oldalán. Tudta, hogy az osztrák Jurij Rodionov, akitől anno két szettben kikapott egy budapesti versenyen, jelenleg top 150-es?
– Igen, sőt az orosz Andrej Rubljovval is játszottam Pécsen körülbelül tíz éve, két szettben kikaptam, de nem volt sima, nagyjából négy hat, négy hat. Sascha Zverevet is láttam tornán, a tesóm Sztefanosz Cicipasszal versenyzett közösen, tehát elég sok mindenkit ismerek az élmezőnyből.

– Figyeli a nagy tornákat mostanában?
– A nagyobb versenyeket, Grand Slameket, ezres tornákat megnézem a tévében, de azért erre nincs sok időm, inkább visszanézem az összefoglalókat.

– Ki a kedvenc játékosa?
– Ha Rafael Nadalt és Roger Federert nevezném meg, az olyan, mintha két ellentétes játékost állítanék párba, úgyhogy, mivel nagyon tetszik Nadal temperamentuma, tüze, energiája, és jó ember is, inkább őt választom.

– Élvezték a Római Teniszakadémián zenésztársával, a Valmar együttes másik tagjával, Marics Péterrel lejátszott bemutatómérkőzést Babos Tímea és Julija Putyinceva ellen?
– Poénos meccs volt, de én azért zúztam neki, ha úgy adódott... WTA top száz körüli játékosokról beszélünk, tehát nem kellett őket félteni! Sokat nevettünk, nekem még sohasem volt ilyen mérkőzésem. Bevetettük a láb közötti ütéseket is, tényleg vicces volt és nagy élmény, két tíz pontig tartó rövidítést játszottunk.

– Marics Petinek hogyan megy a játék?
– Későn kezdett el teniszezni, emiatt nem teljesített jól a versenyeken, sohasem került az élmezőnybe, de azért van „zsuga a kezében”.

– A magyar teniszezők egyébként hallgatják a dalaikat?
– Piros Zsombi szokta, igen, viszont nemigen beszélnek nekünk erről, tehát nem számítanak rajongónak. Van elég dolguk nekik is, előfordulhat, hogy néha lejátsszák a zenéinket, de konkrétan még nem hallottam tőlük visszajelzést.

– Alapvetően elmondható, hogy a sport fontos szerepet játszik az életében?
– Szeretem a sportot, csak manapság kicsit lusta vagyok, pontosabban nincs rá elég energiám. Néha járok konditerembe, és wakeboardozni is szoktam, tehát inkább a szabadidősportokat űzöm, amikhez nem kell hatalmas erőfeszítés. Focizni is szívesen eljárnék, de az idő és a szervezés hiánya akadályoz.

– Ezek szerint húzós nyaruk van?
– Eléggé, a mostani beszélgetésünk is korán van nekem, nem sűrűn szoktam reggelizni, mert általában dél után kelek fel, más a bioritmusunk, ami kissé melankolikussá, bágyadttá tesz. Rengeteg fellépés vár még ránk, voltunk az EFOTT-on és a Campuson, megyünk a Strand fesztiválra, és nagyobb városokba zenekarral.

– Miként viseli ezt az életmódot, a hatalmas médiafigyelmet, a rajongók érdeklődését? Teljesen természetes, vagy tud terhes is lenni?
– Fura, mert ez egyértelműen pozitív történés, de nagyon könnyen át tud csúszni a negatív oldalra. Ha a túl sok szeretet és figyelem „csesztetéssé” alakul, az már probléma. Ez tömegjelenség abból a szempontból, ha egyvalaki csinálja, ő nem veszi észre, viszont ha száz ember, akkor te mindenképpen észreveszed. Egyesével nem tűnik fel az embereknek, amikor azt kérik, hogy „még én, még én”, hogy ők már sokadikok a sorban, tehát van ennek egy zavaró oldala, ami azonban az életünkkel jár, nem lehet vele mit kezdeni, semmiképpen sem szeretnék panaszkodni miatta. Ráadásul az az ember vagyok, aki a legrosszabbul érzi magát, ha nem csinál mindenkivel közös képet vagy nem viselkedik közvetlenül azokkal, akik eljönnek a fellépésünkre, hiszen értünk jöttek, hogy találkozzanak velünk.

– A legutóbbi néhány hónapjuk ebből a szempontból brutális volt, az „Úristen” című daluk mindent vitt. Mennyire volt váratlan a sikere?
– Három hónapja van kint a legnagyobb videomegosztó oldalon, és húszmilliós nézettséget hozott, tényleg mindent elvitt a zenei pályán, s erre a buliszervezők nem voltak felkészülve, de valójában mi sem. Tudtuk, hogy nagy durranás lehet, feltétlenül reménykedtünk benne, és most mindenhol telt ház előtt zenélünk. Ott volt a zsebben a siker: az „Úristen” szó, Szikora Robi közreműködése, a dudorászható dallam, a Sztárban sztár-promóció, minden szépen összeállt. Persze, mint minden felkapott sláger, ez is megosztó, akárcsak korábban a Despacito, de felesleges, hogy ennek a negatív részével foglalkozzunk.

– Szikora Róbert közreműködése egyfajta tisztelgés a régi nagyok előtt?
– Tervbe vettük, hogy közös zenét csinálunk egy magyar legendával, vagy akár feldolgozunk egy régi dalt. Charlie neve is szóba került, aztán született ez a retro, rock&roll jellegű számunk, az Úristen, ilyen hangulatú klip is készült hozzá, és akkor már Szikora Robira gondoltunk. Elküldtük a zenét, nagyon tetszett neki, érezte benne a „csikidámot”, és mondta, hogy csináljuk meg!

– Önökre egyébként milyen stílusú zenék vannak a legnagyobb hatással?
– Mi vagyunk azok, akiknek szinte mindig más hangszerelésűek a dalai. Én személy szerint a rockzenén nőttem fel, nem sok ilyen stílusú számunk van, de még lehet, hogy lesz. Gyerekkoromban AC/DC-t, Aerosmitht, Sum 41-t, Blink 182-t, Green Dayt, majd Post Malone-t hallgattam, ezek adták meg a szükséges tüzet. Peti néha szeret „művészkedni”, nyugodtabb vizekre evezni, ami nekem annyira nincs ínyemre. Mindketten temperamentumosak vagyunk, és talán éppen ez hajt minket előre!

– A változatosság segíthet abban, hogy sokáig fenntartsák az érdeklődést?
– Igen, mert egy rakás zenekar arról híres, hogy monotonná vált a zenéje. Mi még messze nem tartunk itt, és remélhetőleg nem is fogunk, igyekszünk színfolttá válni. Fontos a produktum, hogy slágereket szerezzünk, bizonyítanunk kell az embereknek, szintlépési kötelezettségünk van, ami némi stresszel jár, de nem félünk tőle. Nem szabad sűrűn lemondani a koncerteket, csalódást okozni – egyébként majd megkérdezem Fluor Tomit, mi a kulcs.

– Milyen szakmai terveik körvonalazódnak mostanában?
– Nem kapkodjuk el a zeneírást, hagyjuk beérni az Úristent, de vannak már félkész alkotásaink. Éppen rockzenével próbálkozunk, ami szerintem nagyszerű hangulatú, egy régi zene újragondolása lesz, ám erről még nem árulhatok el semmit.

– Sok feltörekvő, húszas éveiben járó magyar énekes, zenész tört be az utóbbi időben a popszakmába. Van-e rivalizálás egymás közt, vagy egymás segítése a jellemző?
– Zenekaron belül Petivel nincs ilyesmi, el tudjuk raktározni, hogy különböző az életpályánk, vagyis mi semmiképpen sem versengünk egymással. Másokkal is normális a viszonyunk, ha van verseny és konkurencia, azt húzóerőként kezeljük, de több zenekarral is jóban vagyunk, legfeljebb az underground vonal tekint ránk másképpen, ahogyan nem kéne, illetve ahogyan én sohasem nézném a képviselőit.

– Melyek a távlati céljai a Valmarnak?
– Jövőre több zenekaros fellépést szeretnénk. Bővítenénk is a zenekari hátteret, emellett nagy színpadterveink is vannak bizonyos helyszínekre. Ezeken a koncerteken jön ki teljes mértékben az energiánk, máshogyan is szólal meg a zenénk, tudunk improvizálni a hangszerekkel, gyakorlatilag azt csinálunk, amit akarunk, akkor jön ki belőlünk a valódi potenciál.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 30-i lapszámában jelent meg.)