Gyász: meghalt Huszka Mihály, olimpiai hatodik súlyemelő

Vágólapra másolva!
2022.12.10. 17:13
null
Huszka Mihály 89 évet élt (Fotó: Jocha Press)
Életének 89. évében, pénteken elhunyt Huszka Mihály, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja - adta hírül szombaton a hazai sportági szövetség.

 

Huszka Mihály olimpián kétszer indult, előbb 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban végzett egyaránt a hatodik helyen. Az 1962-es világbajnokságon ezüstérmet nyert középsúlyban, és ugyancsak a második helyet szerezte meg az 1963-as vébén. Európa-bajnokságokon szintén kéz ízben állhatott fel a dobogó második fokára.

Az 1964-es tokiói ötkarikás játékok után az Egyesült Államokba emigrált, ahol edző lett. Előbb amerikai színekben, majd ismét magyar színekben versenyezve a korosztályos világversenyeken aratott sikereket, összesen 22-szer nyert masters-világbajnokságot, és még 85 éves korában is emelt.

2012 óta élt ismét Magyarországon, hazatérése után nevelőegyesülete városába, Oroszlányba költözött.

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Újabb két-két észak-koreai bajnok és világcsúcs a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.10. 20:24

Észak-Korea megállíthatatlan? Sorozatban harmadik napon duplázott a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.09. 21:29
Ezek is érdekelhetik