Vívás: Jöhet az újabb első randevú! – Szilágyi Áron

– Júliusban rendezték Kairóban a világbajnokságot, amelyen egyéniben arany-, csapatban pedig ezüstérmet szerzett, vagyis négy hónapja nem versenyzett, a hétvégén viszont pástra lép az orléans-i Grand Prix-viadalon. Eredetileg is így és ekkorra tervezte a visszatérését?
– Ilyen hosszú kihagyást nem terveztem, ám az élet hozott egyéb feladatokat – válaszolta Szilágyi Áron (Vasas SC). – Az „Egy mindenkiért” dokumentumfilm kapcsán sokat utaztam, a Nemzeti Tehetségközpont tehetséggondozásában is vállaltam szerepet, és sok elfoglaltságot adott az Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma is, emiatt csak most érkeztem el odáig a felkészülésemben, hogy magabiztosan el merek indulni egy versenyen.

– Ez a sok minden más nem vonja el a figyelmét a vívástól?
– Kétségtelen, hogy kicsit többet igényel belőlem, mint korábban bármi más, de ezek olyan ügyek, amelyek mellé teljes mellszélességgel odaállok. Ettől függetlenül az életemben a fő csapásirány továbbra is a sport. Az augusztus és a szeptember főként utazással telt, de ekkor már nagyjából el tudtam végezni az erőnléti feladatokat, októberben pedig elkezdtem a vívóedzéseket is, sőt, az elmúlt öt hétben teljes nyugalomban tudtam csak a felkészülésemre koncentrálni.

– Az orléans-i Grand Prix-n van bármiféle elvárása saját magával szemben?
– A szezon első versenye mindig amolyan belekóstolás a mezőnybe. Bár követtem az algíri világkupa-viadalt is, nem igazán tudom, mire számíthatok Orléans-ban, hiszen én magam nem érezhettem meg a többiek vívását. Ez olyan, mint az első randevú – a sokadik első randevú. Van, hogy jobban sül el, van, hogy kevésbé, túlmisztifikálni nem kell.

– Kérdezem másként: hol tart jelenleg?
– Amennyire nehéz volt Tokió után a visszatérésem, amennyire borzalmasnak éreztem akkor magam a páston, annyival könnyebb ezúttal, sokkal komfortosabbnak ítélem a vívásomat.

– És ebben a vívásban új elemek vannak, vagy éppen ellenkezőleg, inkább a meglévő akcióira épít? Egyáltalán: hogyan újul meg évről évre Szilágyi Áron?
– A pihenő idején sokat jár az agyam, mindig végiggondolom, mi volt hasznos az előző szezonban, mire érdemes összpontosítanom a folytatásban. Ezúttal egyszerűsítettem a repertoáromat, az alap-előkészületek és -támadások szerepelnek benne, mert úgy éreztem, jobban járok, ha van a kezemben egy-két alapakció, amiket biztosan csinálok meg. De hosszú szezon vár ránk, akár bővülhet is a repertoárom a következő hónapokban.

– Ráadásul ez a hosszú szezon fontos is lesz, hiszen áprilisban megkezdődik a kvalifikációs időszak. Mennyire néz előre?
– Egyelőre kényelmesen hagyhatok időt a felkészülésre, nem hiszem, hogy Orléans-ban olyan vívással rukkolok ki, amely mindenkit elkápráztat, a szezon során júliusban, a milánói világbajnokságon kell majd a legjobban vívnom. Szerencsére a versenynaptár ismert, a gerincét ugyanazok a versenyek adják, mint korábban, tehát vannak benne olyan stabil pontok, amelyekhez tudunk igazodni.

– Az olimpia után a legtöbb ország belevágott a fiatalításba, a férfi kardban ez alól Dél-Korea és Magyarország a kivétel. Hogy látja a kérdést, az előnye vagy a hátránya a nagyobb annak, hogy a férfi kardcsapat együtt maradt, noha idősebb vívókból áll?
– Az előző szezonban egyértelműen előnyünk származott abból, hogy együtt maradt a csapatunk, hogy egy jól felépített rendszerben készülhettünk, és a koreaiak sem változtattak, ők továbbra is elképesztőek. Jelenleg még az olaszok, az irániak, a németek, a románok, az amerikaiak vagy éppen a kínaiak előtt járunk, de ha nem figyelünk, ez az előny pillanatok alatt semmivé válhat.

– De hogy lehet erre figyelni?
– Nem szabad megszoknunk az érmeket, nem szabad természetesnek válnia, hogy rendre eljutunk a dobogóig a nagy versenyeken.

– Vagyis Szilágyi Áron nyugodtan vág neki a kvalifikációs időszaknak?
– Magabiztosságot ad, hogy már négyszer sikerrel vívtam meg ezt az időszakot, ám tényleg nem szabad belekényelmesednünk a helyzetünkbe. Nagyjából London óta így versenyzek, általában nem kell bemutatkoznom a szembejövő vívónak, de ettől még ugyanúgy felkészülök az ellenfelekből, sőt, talán még inkább, ez adja a motivációm egy részét.

– Meg ne haragudjon a kérdésért: érzi a korát sportolóként?
– A páston nem érzem, hogy januárban harminchárom éves leszek, az edzések után viszont a sarkamtól a könyökömig mindenem fáj, sokkal többet kell törődnöm a regenerálódással. Éppen a sarkam az, amelyik jelenleg is kezelést igényel, úgyhogy Orléans-ban erre külön figyelnem kell – a sérülésem miatt egyelőre még nem tudom, hogy elindulok-e az országos bajnokságon.