Birkózás: meghívták az Ázsiai Játékokra az orosz tornászokat és birkózókat

Vágólapra másolva!
2023.02.14. 13:25
null
Meghívták az Ázsia Játékokra az orosz tornászokat és birkózókat (Fotó: Getty Images)
Címkék
Oroszország torna, illetve birkózó szövetsége kedden közölte, hogy meghívást kapott az idei Ázsiai Játékokra, amelyen már olimpiai kvótát lehet szerezni 2024-re.


Az ukrajnai háború miatt az orosz és a fehérorosz versenyzők a legtöbb sportágban közel egy éve nem szerepelhetnek a nemzetközi porondon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban januárban bejelentette: vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a két ország sportolói semleges színekben visszatérhessenek, azaz zászlójuk, címerük és himnuszuk használata nélkül. Ezen kívül szerezhetnének olimpiai indulási jogot is, de arról még nincs döntés, hogy ott lehetnek-e a párizsi ötkarikás játékokon.

„Meghívást kaptunk, hogy vegyünk részt az Ázsiai Játékokon” – mondta Vaszilij Tyitov, az Orosz Torna Szövetség elnöke. „Jeleztük, hogy érdeklődünk, és majd kidolgozzák a részvételünk feltételeit.”

Mihail Mamiasvili, az Orosz Birkózószövetség elnöke is megerősítette, hogy ők is meghívást kaptak a szervezőktől.

„Azt válaszoltuk, hogy a meghatározott szabályok szerint készek vagyunk a részvételre” – tette hozzá. Az idei Ázsia Játékoknak a kínai Hangcsou ad otthont szeptember 23. és október 8. között.

Azt hétfőn jelentették be, hogy az orosz U17-es női labdarúgó-válogatott március 20. és 28. között részt vesz a dél-ázsiai szövetség bangladesi tornáján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik