UFC: McGregor visszatér, megvan az ellenfele is

Vágólapra másolva!
2023.02.04. 19:47
null
McGregor 2 év szünet után tér vissza a UFC-be (Fotó: Getty Images)
Conor McGregor, a kevert harcművészet (MMA) egyik legismertebb alakja visszatér és a ketrecharcosok csúcsbajnokságának számító Ultimate Fighting Championshipben (UFC) ismét mérkőzni fog.

Az ír exvilágbajnok az amerikai Michael Chandlerrel küzd meg – jelentette be szombaton Dana White, a UFC elnöke. Pontos dátummal és helyszínnel még nem szolgált, de hangoztatta, hogy a május 30-tól augusztus 15-ig tartó szezon végén lesz az összecsapás.

A 34 éves McGregor MMA-sként 22 győzelmet aratott és hat vereséget szenvedett. 2015-ben harcolta ki első UFC-címét, 2016-ban pedig ő lett az első olyan harcos a szervezet történetében, aki egyszerre két vb-övet is birtokolt különböző súlykategóriákban (pehelysúly és könnyűsúly). Eddigi utolsó meccsét az amerikai Dustin Poirier ellen vívta 2021 júliusában, az összecsapás közben eltört a lába, és úgy tűnt, véget ér az MMA-pályafutása.

Chandler 36 éves, neki 23 győzelme és nyolc veresége van a kevert harcművészetben.

Legfrissebb hírek

Egy tetoválás buktatta le az MMA-tornát „megnyerő” ikerpárt – videó

Egyéb egyéni
2025.03.06. 11:51

A legendás Conor McGregorral is találkozott a washingtoni magyar nagykövet – fotó

Egyéb egyéni
2025.01.22. 13:26

Conor McGregor a pályán szórakozott az Arsenal–PSG után

Bajnokok Ligája
2024.10.02. 11:35

A szombathelyi nemzetközi küzdősportgálán búcsúzik Veréb István

Birkózás
2024.09.20. 15:19

Conor McGregor is üzent a büntetőt rontó Cristiano Ronaldónak

Foci Eb 2024
2024.07.02. 18:40

McGregor húszmillió forintnak megfelelő összeget tett fel, minden CR-en múlik

Foci Eb 2024
2024.06.20. 13:44

MMA: Borics Ádám június 28-án lép újra ketrecbe

Egyéb egyéni
2024.05.05. 14:44

Videó: az iráni MMA-harcos megrúgta a ringlányt, örökre eltiltották

Egyéb egyéni
2024.04.24. 19:13
Ezek is érdekelhetik