Vívás: Nagy Dávid befejező emberként igazi vezérnek bizonyult Buenos Airesben

– Nem lehet egyszerű lelkileg sem úgy nekimenni a fináléban az utolsó asszónak, hogy döntetlen az állás, márpedig a Buenos Aires-i világkupaversenyen ez történt, hiszen 25:25-nél kötött be a magyar csapat befejező embereként, majd „lazán” nyert 7:1-re.
– Szerencsére a döntő első asszója után sikerült elfelejtenem, hogy hol is tartunk a versenyben – válaszolta Nagy Dávid (Vasas SC), aki Buenos Airesben egyedüli magyarként ért oda a nyolcas táblára, majd a másnapi csapatversenyen nemcsak a válogatott befejező embere volt, hanem vezére is. – Ismertem az utolsó ellenfelemet, tudtam, hogy a venezuelai Limardo védekezésben nagyon jó, vagyis azt kell kikényszerítenem, hogy támadjon. Buenos Airesben minden meccsünkön én voltam a befejező ember, hiszen Siklósi Gergő sérülés miatt nem vívott, s bár minden alkalommal más és más helyzetben voltam utolsóként, szerencsére képes voltam megoldani a feladatot.

– Az arany mutatja, hogy jól, mégis kérdés: hogyan fogadták, hogy Siklósi Gergely ezúttal kihagyja a csapatversenyt?
– Gergő a csapat nagyon hasznos tagja, sokszor van szükség a tudására, a rutinjára, ám az, hogy a sérülése miatt nem vív a csapatban, nem tört meg minket. Egyszerűen kicsit másként kellett nekiállnunk a versenynek, más felfogással kellett fellépnünk a pástra: Koch Mátéval és Andrásfi Tibivel éveken keresztül együtt vívtunk kadétként és juniorként is, ráadásul csapatként nagyon sikeresen, így azt kértem a srácoktól, hogy nyúljunk vissza oda, építsünk a korosztályos versenyeinkre, vívjunk azzal az elánnal, mint akkor, a fiatal Keszthelyi Zsombornak pedig mutassuk meg, mire is vagyunk képesek. Mindenki elkapta a fonalat, megvolt az egység a csapatban.

– Ön mostanság kifejezetten stabil, magabiztos vívást mutat a versenyeken: a formája ilyen jó, esetleg mentálisan is erősödött?
– Férfi párbajtőrben rendkívül sűrű a mezőny, az, hogy a budapesti Grand Prix-viadalon és Buenos Airesben is a nyolc között voltam, nagyon jó eredmény, de azért egy dobogó még jobb lett volna…

– A cél a világranglista első tizenhat helyének valamelyike?
– Egyértelműen, hiszen kiemeltként nem kell a csoportasszók során vívni. És persze szeretnék már újra dobogóra állni egy verseny végén. A sorsoláson mindig sok múlik, e tekintetben azért nem mondanám magam szerencsésnek. De igen, egyre erősebb vagyok mentálisan, bár azért még itt is vannak kilengéseim: Budapesten és Buenos Airesben viszont nem voltak, s ezt az eredmény is mutatja. Az biztos, hogy ezt a munkát kell folytatnom a jövőben is.

– Ez a két nyolcas tábla adja az erőt a folytatáshoz?
– Mindenképpen lehet belőlük erőt meríteni, hiszen az eredmények megmutatják, mire vagyok képes, de előremenni csak akkor tudok, ha nem ezekbe belekapaszkodom. A jó élményeket viszem magammal tovább, ám semmiképpen sem akarok megelégedni a két nyolcas táblával, nem lenne jó, ha folyton csak visszafelé néznék, és beleragadnék ezekbe az eredményekbe.

– Már csak azért se tegye, mert kedvese jó példát mutat, így közvetlen közelről figyelheti egy másik párbajtőröző sikereit: mit szólt Kun Anna első világkupaaranyához?
– Az asszóit nem tudtam nézni, hiszen Buenos Aires és Nanking között tizenegy óra volt az időeltolódás, lefekvés előtt elmondtam neki a jókívánságaimat, ő pedig jó éjszakát kívánt nekem – én mentem aludni, Anna meg a versenyre. Aztán reggel arra ébredtem, hogy Kun Anna aranyérmes a nankingi vk-viadalon. Boldog voltam, büszke vagyok rá nagyon.

– Úgy tudom, kapnak egy kis pihenőt a kvalifikációs időszak első versenye előtt. Lesz valódi kikapcsolódás is belőle?
– Ezen a héten nem szeretnék pengét látni és fogni. Az edzésekkel nem állunk le, a fizikai felkészülésen lesz a hangsúly, és még az is lehet, hogy belefér ebbe a két hétbe néhány nap igazi kikapcsolódás is.