Torna: A világbajnokságon is van keresnivalóm – Kovács Zsófia

Eltűntek a bánatos könnycseppek a szeméből?     
A gerendán történtek felszárították, és maradtak az örömkönnyek – válaszolta Kovács Zsófia (DKSE), aki az antalyai Európa-bajnokságot az összetett verseny ezüstjével és a gerenda bronzával zárta. – A gerendadöntő utáni pillanatokban még nem így volt, hiszen mindössze harminchárom századdal maradtam le a dobogóról. Szomorú voltam, noha azt éreztem, hogy a vasárnapi gyakorlatom nem volt olyan szép, mint a pénteki az egyéni összetett döntőben. Hogy az első kötésemet nem biztos, hogy elfogadják a bírók, szintén éreztem – a gyakorlat után az első mondatom az volt az edzőmnek, Trenka Jánosnak, hogy hát, nem tudom...

Szerencsére az óvás után felállhatott a dobogó alsó fokára.     
Annyira örültem, hogy mégis elfogadták a bírók a kötést, így kiindulópontszámom 5.7-ről 5.9-re emelkedett – izgalmas percek voltak, míg újranézték gyakorlatomat.

Valahogy az egész Európa-bajnokság úgy zajlott az ön szemszögéből, hogy egyszerre sírt és nevetett.     
Igen, mert mindig kevés hiányzott a jobb eredményhez, de ahogy mondtam, a gerendán szerzett bronz feledtette a korábbi szomorúságomat, mert ez az a szer, amelyen tényleg bármi megtörténhet, amelyen a legjobbak is gyakran rontanak, senki sem lehet csalódott, ha gerendán érmet szerez – én sem.

A gerendát még követte a talaj vasárnap, de az edzője, Trenka János azt mondta, ahhoz a szerhez már egy másik Kovács Zsófia állt oda. Ez mit jelent?     
Nyilvánvalóan az ember arra készül, hogy végigversenyezzen egy Európa-bajnokságot, sokkal rosszabb lett volna, ha az Eb a selejtező után véget is ért volna nekem, ezzel együtt nagyon elfáradtam a végére – de ki nem? Bemelegíteni sem tudtam a talaj előtt, a döntőre a gerenda eredményhirdetéséről „sétáltam” be, az edzőm csak annyit kért, felejtsem el az érmet, próbáljam kihozni magamból a legtöbbet. Ennyi sikerült, a nyolcadik hely ellenére azt mondhatom, amit kért az edzőm, azt megcsináltam.

A vetélytársait kellene persze megkérdezni, mégis: hogy érzi, mennyire ismerik el Európában?     
Egyre inkább elfogadnak és elismernek. Látják, hogy képes vagyok a legjobbak között teljesíteni – van, hogy nem jön ki a lépés, de hogy ott a helyem a mezőny elején, hogy van keresnivalóm minden versenyen, tudják a többiek is. És én is.

Vagyis már elhiszi magáról, hogy jó tornász?     
Most már igen. Furcsa ez kissé, hiszen amikor gyerek vagy, erről álmodozol, aztán a sok munka után egyszer csak ott vagy a legjobbak között.

Ott lesz, ott lehet Európa után a világ legjobbjai között is?     
Remélem, és hiszek is benne – a legfontosabb, hogy legyek egészséges! Az antalyai Eb előtt is „becsúszott” egy betegség, szerencsére ezúttal nem okozott túl nagy gondot. A brit Jessica Gadirova, aki ezúttal megelőzött egyéni összetettben, bronzérmes volt a tavalyi liverpooli világbajnokságon, és persze, mindenki fejlődik, illetve fejlődhet évről évre, ám ez azt mutatja, hogy akár egy vébén is odaérhetek a legjobbak közé.

Mentálisan erősnek tűnik, vagyis ez talán nem akadályozza a még jobb eredmény elérésében.     
Egy-egy verseny vagy éppen döntő előtt igyekszem csak magamra figyelni, általában nem is nézem a vetélytársaim gyakorlatát. Minimális izgalom van bennem, de azt nem mondhatnám, hogy feszült vagyok, szerintem kifejezetten nyugodt versenyzőnek számítok.

Azt mi alapján választja ki, hogy milyen dresszben versenyez?     
Amikor felkelek, kipakolom a nálam lévő dresszeket, és az alapján választok, milyen kedvem van. Egyébként valahogy úgy alakult ki, hogy a szerenkénti döntők második napján csajosabb színt választok, szerintem a gerendához és a talajhoz ez illik inkább – ezúttal egy rózsaszín dressz volt.

Ön mellett a csapat is kiválóan teljesített Antalyában, hiszen a negyedik helyen végzett, és egyre többen beszélnek a párizsi kvótáról. Hogy látja, tényleg reális esély van a csapatkvalifikációra?     
Részt vettem már két olimpián egyedül, azt persze nem mondom, hogy rossz volt, de azért a csapattal más lenne... Én még nem voltam tagja ennyire összetartó válogatottnak, minden téren segítjük egymást, szerintem is reális esély van arra, hogy ott legyünk Párizsban. Ha pedig a fiúknak is sikerülne – hihetetlenül jó lenne átélni, hogy ismét két csapat van ott egy olimpián!