Vívás: tizedik a női párbajtőrcsapat a fudzsairai vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 16:21
null
Kun Annáéknak nem sikerült a nyolc közé jutás (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem sikerült a legfőbb cél, vagyis a nyolc közé jutás: női párbajtőrcsapatunk a tizedik helyen végzett a fudzsairai világkupaversenyen.

Egyetlen tuson múlott...

A Büki Lili, Kun Anna, Muhari Eszter, Wimmer Dorina összetételben pástra lépő női párbajtőrcsapat a fudzsairai világkupa-viadal nyolcaddöntőjében az ukránokkal került szembe, s bár az utolsó asszóban Kun Anna kétszer is egyenlíteni tudott, az aranytust az ellenfél szúrta, így a mieinkre az alsóház várt – és a csalódottság, mert ahhoz, hogy a gárda csapatkvótát szerezzen a párizsi olimpiára, a nyolc közé jutás (lenne) az alap, s ehhez kellenének még bravúrok, vagyis a négyes tábla, netán egy érem.

Veszve persze még semmi sincsen, hiszen ez az első kvalifikációs viadal volt, jön még hat, közte júniusban Krakkóban a kontinensviadal és júliusban Milánóban a világbajnokság, ezeken a versenyeken kell kiharcolni az olimpiai kvótát – a csapat képes rá, csakhogy a mieink mellett ugyanez elmondható jó néhány másik válogatottról is.

 

VILÁGKUPAVERSENY, FUDZSAIRA
Párbajtőr. Nők. Csapat.
A 16 közé jutásért: Magyarország–Tajvan 45:20 (Büki +10, Muhari +9, Kun +6).
Nyolcaddöntő: Ukrajna–Magyarország 37:36 (Kun +3, Muhari 0, Büki –1, Wimmer –3).
A 9–16. helyért: Magyarország–Japán 43:32 (Kun +5, Wimmer +4, Muhari +2, Büki 0).
A 9–12. helyért: Magyarország–Izrael 45:34 (Muhari +10, Kun +1, Wimmer 0).
A 9. helyért: Észtország–Magyarország 45:39 (Muhari +3, Kun –1, Wimmer –8)

Legfrissebb hírek

Muhari Eszter: Másként néznek rám a többiek

Egyéb egyéni
2025.04.04. 18:03

Vívás: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a marrákesi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.30. 22:02

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a budapesti világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.30. 19:14

Vívás: ezüstérmes a női kardcsapat a kairói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.03.30. 17:32

Muhari Eszter aranyérmes a marrákesi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:39

Vívás: Muhari és Gnám főtáblás a marrákesi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.27. 19:55

Vívás: Muhari Eszter egyetemi bajnok lett az Egyesült Államokban

Egyéb egyéni
2025.03.25. 15:41

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a heraklioni vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.08. 16:11
Ezek is érdekelhetik