Sajnálta, hogy túl hamar véget ért… – Csillag Eszter 3. lett az USA legnagyobb terepultraversenyén

A világ legrégebbi és napjaink egyik legnagyobb presztízsű hegyi ultrafutása a Western States 100 Endurance Run, amelyet minden évben június utolsó hétvégéjén rendeznek meg az Egyesült Államokban, Kaliforniában. A futás a Sierra Nevada hegységben – az 1960-as téli játékok helyszínén –, az Olimpiai völgyben kezdődik, majd 161 kilométer megtétele után a kaliforniai aranyláz idején ismertté váló Auburn városában ér véget.

A hazai terepfutás kivételes tehetsége, Csillag Eszter 17:07:55 órás elképesztő idővel végzett a harmadik helyen, a viadal 50 éves történetének legerősebb befutó hármasa tagjaként. A futónak, akit 2022-ben a Magyar Atlétikai Szövetség az év női terepultrafutó­jának választott, 5500 méter szintemelkedést s 7000 méter szintcsökkenést is le kellett küzdenie, útja havas magashegyi szakaszokon, folyóátkeléseken, forró kanyonokon ke­resztül vezetett a cél felé.

A jelenleg Hongkongban élő művészettörténész PhD-hallgató tavalyi szezonjának második felében két magyar rekordot is felállított: novemberben a negyedik helyet szerezte meg a thaiföldi terepfutó-világbajnokság ultraszámában (ilyen előkelő helyezést még sohasem ért el magyar terepfutó), s mindössze két hónappal előtte a valaha volt legjobb magyar női időt (26:32:39) futotta a világ másik legrangosabb hegyi ultramaratonjának – Ultra-Trail du Mont Blanc – 171 kilométeres távján. Az itt elért ötödik helyezése jelentette neki az úgynevezett „golden ticketet”, vagyis a méltán megérdemelt automatikus indulási jogot az idei Western States 100-ra.

A Western States gazdag története 1974-ig nyúlik vissza, amikor a Tevis Cup lovasverseny szervezői engedélyt adtak Gordy Ainsleigh-nek, hogy futva tegye meg a 100 mérföldet, s ő a 24 órás szintidőn belül teljesítette is a távot. (Sokan ezt a momentumot tartják a terepultra megszületésének.) A verseny gyorsan népszerűvé vált az ultrafutók körében, azonban 1984-ben a pálya egy rövid szakaszát fokozottan védett természetvédelmi területnek nyilvánították, és a résztvevők létszámát (az akkori) 369 indulóban korlátozták. Idén is ennyien álltak rajthoz június 24-én reggel 5 órakor az Olimpiai völgyben. Bejutni az indulók közé rendkívül nehéz a létszámkorlát miatt, alapvetően két út áll a futók előtt: sorsolással vagy az úgynevezett golden ticket versenyen szerzett eredménnyel próbálhatnak bekerülni. De sorsolás esetén akár nyolc-tíz évet is várni kell a bejutásra, miközben minden évben meg kell futni egy kvalifikációs versenyt.

Csillag Eszter viszont meg tudta szerezni az UTMB-n az „aranyjegyet”, és felmérhette tudását a Western States 100 Endurance Run viadalán. De vajon milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne, amikor megtudta, hogy elindulhat a világ egyik legnagyobb presztízsű versenyén? „Nagyon boldog voltam. Úgy éreztem, mintha a szerencse megcsókolta volna a homlokom. Egyik lehetőség hozza a másikat sokszor kiszámíthatatlan módon, valami ilyesmi járt a fejemben. Szerettem volna átgondolni, hogy valóban élek-e az indulás lehetőségével, erre két hetet szántam. A döntés meghozatalakor pedig nagyon fontosak voltak ezek a kezdeti érzések.”

Felkészülésének részeként Eszter februárban a hongkongi Oxfam Trailwalker terepfutóverseny 100 kilométeres távját teljesítette négytagú vegyes csapatban, s a kvartett 12 óra 1 perccel diadalmaskodott is a kategória rekordját felállítva. A következő fontos állomás a rotterdami maratoni volt, amelyen új egyéni csúcsot futott (2:45:29), kategóriájában pedig a 3. helyet szerezte meg. Eszter sokoldalú futótehetségét mutatja, hogy az aszfaltos maratonik világában is remekel, ő volt ugyanis a 2022-es Budapest Maraton női győztese. Hogy mi volt a felkészülése fókuszában? Hogyan zajlottak az edzései? „Idén a sebességen volt a hangsúly, de alapvetően komplex edzésheteim voltak. Tavaly például, amikor a maratonira készültem, a terep teljesen kiszorult, idén minden egyszerre volt jelen. Futottam terepen, végeztem dombos edzéseket, síkon hosszú és gyors futásokat. A verseny közeledtével volt, hogy a lejtőket futottam meg gyorsabban. A Western States pályája több szintcsökkenést tartalmaz, mint szintemelkedést, így erre kifejezetten készültem.”

A futó először utazott és versenyzett Amerikában. Május utolsó hetében érkezett meg az Egyesült Államokba, és részt vett a viadal szervezői által minden évben meghirdetett háromnapos pályabejáráson. A terep nagy részét akkor még javában hó borította, s a verseny napjára is maradt belőle bőven a magashegyi szakaszokon. „A háromnapos edzőtábor óriási élmény volt. A pálya utolsó 110 kilométerét tettük meg, eközben pedig sok későbbi versenytársammal is megismerkedhettem. Már ekkor megmutatkozott az a különleges légkör, ami a viadalt körbeveszi, fantasztikusan professzionális a szervezés is. A természet gyönyörű, a terep futható, ami sokszor eszembe juttatta a magyar ösvényeket. Ezután főként a Tahoe-tó mellett, magashegyi környezetben edzettem a verseny napjáig és káprázatos terepeket fedeztem fel.”

Eszter segítőcsapatának két magyar barátja, egy helyi, amerikai futó és a férje volt a tagja. A versenyen egyszerre többen is lehetnek a futóval az engedélyezett frissítőállomásokon, akik egymás között feloszthatják a különböző feladatokat, így gyorsítva meg az áthaladást. Cipő- vagy éppen táskacsere, étel, ital, jég a hűtéshez, naptej: mindenkinek megvolt a teendője az adott helyszínen. Érdekesség még, hogy az amerikai 100 mérföldes vagy hosszabb viadalokon előfordul, hogy a táv második felében lehet az indulónak úgynevezett „pacere”, vagyis iramfutó nyula. Míg a lassabb futóknál ennek inkább biztonsági okai vannak (legyen valaki a fáradt versenyző mellett), addig a mezőny elejének haladását jelentősen segítheti egy-egy friss lábú futótárs. Eszter most élt először ezzel a lehetőséggel, 100 kilométer megtétele után egy amerikai és egy kínai futólány segítette őt. Eszter kiváló társakat választott: Helen Mino Faukner legutóbb a Broken Arrow Skyrace 46 kilométeres távján és az Argentína by UTMB 80 kilométerén győzött, Hsziang Fu-csao pedig a neves Ultra Trail Mt. Fujin diadalmaskodott. És hogy mi maradt meg Eszterben leginkább a száz legyőzött mérföldről? „Hogy gyönyörű volt. Néha arra gondoltam, hogy milyen hamar vége lesz. Az, hogy kevesebb mint egy nap alatt végigérsz rajta, az egészet »megfogható« versennyé teszi, szemben például egy UTMB-vel. Szakaszokként éltem meg a versenyt. Az első ötven kilométer volt a magashegyi szakasz, ezután találkoztam először a segítőcsapatommal. A második ötven kilométeren következett egy hosszú lejtő, majd a forró kanyonok. Végül az utolsó hatvan kilométeren már a »nyulaimmal« együtt futottam, volt társaságom. Utólag a Katie Asmuthtal futott utolsó szakasz az, amely a leginkább kiemelkedik, mert tudtuk, hogy előbb vagy utóbb el kell döntenünk, melyikünk ér fel dobogóra. Mindeközben mégis segítettük és támogattuk egymást. Ez fantasztikus versenyélmény volt.”

Eszter tudatosan választott maga köré női támogatókat: a segítőcsapata főnöke és a nyulai is a „gyengébb nem” tagjai voltak. Hogy miért? „Egyszer egy nemzetközileg elismert művésszel dolgoztam együtt, és ő mondta, hogy rendre tudatosan női munkatársakat választ magának. Ezzel nőknek ad lehetőséget egy olyan világban, amelyben ez nem mindig automatikus és egyértelmű. Ezt megjegyeztem, és azóta, ha tudok, nőket választok magam köré. Nagyon boldoggá tesz, hogy ezen a viadalon is pozitívan jelentek meg a női jellemek és hatottak a versenyzésemre.”

Hogy mi járt a fejében az utolsó kilométereken? Mikor hitte el, hogy megvan a dobogós helyezés? Miben erősítette meg ez a fantasztikus helyezés és időeredmény? „Van egy kis fehér híd úgy egy kilométerre a céltól. Itt várt a csapatom, és tulajdonképpen itt tudatosult bennem, hogy meglesz a dobogós hely. Addig csakis a feladatra koncentráltam: futni, enni, inni. De az ezután következő méterek örökre az emlékezetembe vésődtek, elöntött a boldogság, és az vitt be a célba. A versenyt a csapatom főnökével szakaszokra bontottam le: egy-egy etapot egy olyan kelet-közép-európai emigráns képviselt, aki sikeres lett Amerikában, mint például Moholy-Nagy László, aki a fényképészet, vagy Neumann János, aki a számítástechnika fejlődésében vállalt szerepet. Tőlük választottunk idézeteket és ezeken gondolkoztam az aktuális részeken, ez valahogy mindig erőt adott. Alapvetően szükségem van intellektuális impulzusra, még akkor is, ha éppen fizikai kihívásnak teszem ki magam. Az időeredményre egészen a verseny végéig nem is gondoltam, csak amikor bemondták a végén és magam is láttam a kijelzőn. Hihetetlen. Amit magammal viszek, az az önbizalom, az elhivatottság, és az, hogy a fegyelmezett munkának van eredménye. Illetve egyfajta kíváncsiság: vajon mire vagyok még képes...”

Az edzések és versenyzés mellett Eszter aktívan foglalkozik a terepfutás aktuális helyzetével, a tavaly létrejött Pro Trail Runners Association bizottsági tagja, ezen belül pedig a Women Equality csoport egyik vezetője, amelyben a terepfutónők egyenlőségéért dolgozik. Nemrég például az UTMB szervezői – köszönhetően az egyesület munkájának – módosították versenyszabályzatukat a várandós anyákra is tekintettel, akik nehezen megszerzett indulási jogukat érvényesíthetik a szülés utáni időszakban is.

(Cikkünk szerzője maga is terepfutó, Csillag Eszter amerikai segítőcsapatának főnöke.)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. július 8-i lapszámában jelent meg.)