Sakk-vk: Berkes Ferenc remizett indiai ellenfelével

Vágólapra másolva!
2023.08.12. 18:06
null
Világossal döntetlent játszott Berkes Ferenc (Fotó: Facebook/FIDE)
A magyarok közül egyedüliként versenyben maradó Berkes Ferenc világossal döntetlent játszott az indiai Rameshbabu Praggnanandhaával a nyolcaddöntő első partijában a bakui egyéni sakkvilágkupán – a viadal honlapja szerint.

 

A bravúrt bravúrra halmozó Berkes korábban az izraeli színekben versenyző, volt vb-döntős Boris Gelfandot, majd a világranglista 25. helyén álló orosz, a vk-n a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) zászlaja alatt versenyző Nyikita Vityugovot ütötte el a továbbjutástól, csütörtökön pedig az ukránok korábbi világbajnokán, a csapatban kétszeres olimpiai bajnok Ruszlan Ponomarjovon jutott túl.

Indiai ellenfele pénteken, rájátszásban a világranglistán második amerikai Hikaru Nakamurát ejtette ki. Praggnanandhaát, aki csütörtökön töltötte be 18. életévét, a sakk csodagyerekeként tartják számon kezdettől fogva. Tízévesen szerezte meg a nemzetközi mesteri címet, és 12 esztendősen lett nagymester, a FIDE augusztusi világranglistáján pedig a 29. helyen áll. Berkes, aki kedden töltötte be 38. életévét, a vk rajtlistáján nyolcvankettedikként kezdte meg bakui szereplését.

A kétévente zajló, kieséses rendszerű világkupa első három helyezettje indulhat a világbajnokjelöltek tornáján. A női bronzmeccset és döntőt augusztus 23-án fejezik be, majd a vk – melynek nyereményalapja minden korábbinál magasabb, 2.5 millió dollár – a férfi fináléval augusztus 26-án zárul.

Legfrissebb hírek

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09

Sakk: Rapport 23 lépésben nyert Carlsen ellen a rapid csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.08.02. 19:40

Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.30. 18:10

Sakk: Dudin Gleb a 16., kazah és indiai arany az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2024.06.15. 08:57

Rapport Richárd veretlenül hatodik a taskenti sakktornán

Egyéb egyéni
2024.06.14. 18:52

Sakk: Vajda Szidónia és Kozák Ádám a bajnok

Egyéb egyéni
2024.06.02. 16:32

Áldozat egy vezérért – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.06.01. 23:49

Gledura Benjámin egy partit sem veszített a sakk Sardzsa Openen

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:33
Ezek is érdekelhetik