Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Vágólapra másolva!
2024.08.26. 13:09
Fotó: Getty Images, illusztráció
Minden korábbinál több csapat vesz részt a Budapesten sorra kerülő sakkolimpián, amelynek a BOK-csarnok ad otthont.

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a szeptember 10. és 23. közötti viadalon a nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással.

„Nagyon örülünk a rekordszámú csapatnak, különösen a női csapatszám ugrásszerű növekedésének, a sakkolimpiák történetében a férfi és a női csapatok aránya idén a legkiegyenlítettebb – idézte a közlemény Polyánszky Zoltánt, a Magyar Sakkszövetség elnökét. – Ez a magyar női sakkozás számára is inspiráló lehet, noha komoly hagyományokra támaszkodunk. Elég csak arra gondolni, hogy a 70-es és 80-as években az Ivánka Mária és Verőci Zsuzsa nevével fémjelzett csapatok 4 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek a sakkolimpiákon, amit a Polgár lányok és Mádl Ildikó fantasztikus aranyduplázása követett, majd jött Zsuzsa női világbajnoki címe, és Judit férfi mezőnyben is kimagasló, világraszóló eredményei, amelyek példaértékűek az egész utókor számára. Az idei olimpia női tematikája kapcsán pedig fontosnak tartom kiemelni, hogy női A- és B-válogatottunk 10 játékosából öten édesanyaként vállalják a játékot. A két feladat együtt extra erőfeszítést és komoly szervezőmunkát igényel a részükről, büszkék vagyunk rájuk és külön köszönet nekik érte!”

Magyarország házigazdaként a nyílt és a női mezőnyben is három ötöst indít. A nőknél az A-csapatot Gaál Zsóka, Hoang Thanh Trang, Papp Petra, Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szidónia, a B-t Demeter Dorina, Karácsonyi Kata, Lakos Nikoletta, Mihók-Juhász Barbara és Terbe Zsuzsanna, a C-t pedig – amelyben U25-es korosztályú sakkozók szerepelnek – Tóth Lili, Sulyok Eszter, Gömböcz Zsófia, Nandin-Erdene Davaademberel és Sipos Stefánia alkotja.

A közlemény kitért rá, hogy a nemzetközi szövetség (FIDE) több programmal segítette a nők szereplését a versenyen.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik