Asztalitenisz csapat Eb: női csapatunk óriási csata végén csoportelsőként nyolcaddöntős

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.09.11. 22:34
null
Póta Georgina az ukránok ellen a mindent eldöntő ötödik meccsen rendkívül fontos győzelmet szerzett (Fotó: ETTU)
A magyar női asztalitenisz-válogatott az ukránokat maratoni küzdelem végén 3:2-re legyőzte, ezzel a D-csoport első helyéről kvalifikált a legjobb 16 közé, ahol valamelyik csoport másodikjával találkozik majd.

 

A jó pozíciót még jobbá tenni– ezzel a céllal állt asztalhoz női válogatottunk az ukránok ellen a malmői Európa-bajnokság második napján. A továbbjutás miatt már nem kellett izgulni, a belgák elleni vasárnapi 3:0-ssikerrela nyolcaddöntőmár zsebben volt, viszont a csoportelsőséghez – aminek a folytatásban lehetnek előnyei – az ukránokat mindenképpen le kellett győzni. Az alapembernek számító Póta Georgina (európai ranglista 21.) és Madarász Dóra (18.) mellett ezúttal Bálint Bernadettet (87.) dobta be Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány, míg az ellenfélnélMargarita Peszocka (21.), Szolomija Bratejko (29.)ésHanna Gaponova (31.)kapott lehetőséget.

Nem indult jól a csoportdöntő, Póta nem találta Peszocka játékának ellenszerét, szerencsére a mostanában remek formában lévő Madarász javítani tudott Bratejkóval szemben,Bálintpedignem könnyen, de legyűrte a védekező stílusban játszó Gaponovát.Ekkor úgy tűnt, a mieink már a célegyenesben vannak, de miután a Madarász–Peszocka rangadó elúszott, Pótára várt a feladat, hogy Bratejkóval szemben megszerezze a győzelmet.Kétszeres Európa-bajnokunk az Eb előtt négy hónapig nem játszott tétmérkőzést, így elsősorban rutinból kellett megoldania a feladatot, s mint már oly sokszor, ezúttal is jelesre vizsgázott. Válogatottunk ezzel 3:2-re győzött,ezzela csoport első helyéről várhatja a nyolcaddöntőt, ahol– a sikernek ez a legfontosabb hozadéka – a csoportgyőzteseket elkerülve valamelyik csoport másodikjával találkozik.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, MALMÖ
Nők. F-csoport:
Magyarország–
Ukrajna3:2
Póta Georgina–Peszocka0:3(–7, –12, –4)
Madarász Dóra–Bratejko3:1(8, –4, 2,5)
Bálint Bernadett–Gaponova3:2(–9,8, 5, –10, 7)
Madarász–Peszocka1:3(–9, 14, –7, –9)
Póta–Bratejko3:1(–5,11, 7,7)

Az állás:1.Magyarország 4 (2), 2. Ukrajna 1 (1), 3. Belgium 1 (1)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58

Asztalitenisz ob: kevés meglepetés született a párosszámokban

Egyéb egyéni
2025.03.21. 22:06

Póta mellett Lei Balázs is indul az asztalitenisz vb

Egyéb egyéni
2025.03.12. 13:13

A paralimpikon Major Endre bronzérmes Lignanóban

Egyéb egyéni
2025.03.10. 11:52

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
2025.03.04. 10:43

Asztalitenisz: Póta már biztos vb-résztvevő

Egyéb egyéni
2025.02.25. 13:56
Ezek is érdekelhetik