Sznúker: az összes trófeáját elajándékozza Ronnie O'Sullivan

Vágólapra másolva!
2023.09.18. 16:29
null
Ronnie O'Sullivan nem kötődik a trófeáihoz (Fotó: Getty Images)
Az összes trófeájától megválik Ronnie O'Sullivan, a britek hétszeres sznúker-világbajnoka.

 

A sportág legnagyobb sztárja vasárnap legyőzte a vb-címvédő belga Luca Brecelt a sanghaji viadal döntőjében, majd váratlan bejelentést tett.

„Odaadom ezt a kupát egy barátomnak, aki egy klubot nyit a városban, úgyhogy ez a trófea itt marad Kínában – jelentette ki a 47 éves klasszis. – Gyakran elajándékozom a díjaimat, több haverom is kapott belőlük, de volt, hogy egy gyereknek adtam a nézőtéren. Az a célom, hogy hetven-nyolcvan éves koromra ne legyen semmi olyan emléktárgyam, ami a sznúkerrel kapcsolatos.”

Ronnie O'Sullivan közölte, egyáltalán nem kötődik a trófeákhoz, van, amit pénzzé tett, és még a dákóitól, versenyöltözékeitől is meg akar válni.

A sok szakértő által minden idők legjobbjának tartott O'Sullivan – aki 16 évesen állt profinak – számos rekordot tart a sportágban, többek között 31-szer szerepelt vb-n, ő a legidősebb világbajnok, 39 rangsoroló tornát nyert, több mint 1100 százas bréket lökött, 15-ször ért el kuriózumnak számító maximum bréket, és övé a leggyorsabb (5 perc 8 másodperces) maximum brék. A korábban drog- és alkoholfüggőséggel küzdő klasszis életmódkönyveket és bűnügyi regényeket írt, szakkommentátorként is dolgozik, és 2016-ban megkapta a Brit Birodalom Rendje tisztikeresztjét.

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik