A világbajnok Koch Máté: Ha szomorkodunk, megőrülök!

 

– Előzetesen azt mondta, biztosan más lesz világbajnokként pástra lépni egy versenyen – más volt?
– Bernben nem figyeltem erre – jelentette ki Koch Máté. – Először akkor tudatosult ez bennem, amikor az elődöntő előtt odajött hozzám az egyik szervező, hogy a négyes döntő bemutatásakor melyik két eredményt mondják a nevem után. Aztán kivonultunk a pódiumra, és hallottam, hogy Koch Máté, egyéni világbajnok és csapatban Európa-bajnoki aranyérmes – na, akkor azért beugrott, hogy hoppá, világbajnok vagyok!

– Ennyi?
– Igen. A nap egésze olyan volt, mint bármikor máskor. Annak ellenére így volt, hogy a világranglista második helyéről vágtam neki a versenynek – tényleg nem erre figyeltem, inkább arra, hogy maradjak végig magabiztos. Ez nagyjából sikerült is, bár egy-két megingásom azért volt, összességében meg tudtam csinálni mindazt, amit előzetesen elképzeltem. Egyedül az elveszített elődöntő miatt bosszankodtam.

– Az nem csoda, hiszen előnyről veszített.
– Ez igaz, de azért két tus hátrány ledolgozható – másik oldalról: két tus előnyt könnyedén elveszíthet az ember. De hát nem lehet minden versenyen nyerni. Éremért mentem Bernbe, meg is szereztem. Amolyan meglepetés­ágon meneteltem az elődöntőig, hiszen mindazok, akikre számítottam útközben, kiestek sorban. Így viszont juniorok vagy eddig kevésbé eredményes vívók jöttek szembe velem, ők viszont bátran vívtak, érződött rajtuk, hogy nekik aztán nincs veszítenivalójuk.

– Érzelemdús ember, nyilvánvalóan kitört a feszültség önből az elődöntő után, elmondja, mi történt az elveszített asszó utáni pillanatokban?
– Bosszankodtam – úgy öt-tíz percig nem is mentem senki közelébe, egyedül kellett maradnom. Aztán persze beláttam, hogy szezonkezdésnek nem rossz ez a bronz, pláne, hogy hétszer indultam eddig Bernben, tavaly bejutottam a nyolc közé, előtte mindig kiestem már a hatvannégy között. Azért az edzőm, Boczkó Gábor nem volt elégedett, de ezen nem lepődtem meg, ő is ugyanolyan maximalista, mint én. Ő sem szeret veszíteni.

– Január óta dolgoznak együtt. Mi változott a felkészülésében azzal, hogy új edzője van?
– Éreztem, hogy Gábor jó választás lesz, legalábbis bíztam ebben… Juniorként is sokszor meghallgattam a tanácsait. Amióta ő az edzőm, megszerettem az iskolázást: korábban ez nem volt így, most meg már alig várom, hogy végre dolgozzunk. Örülök annak, hogy a pást mellett állva beleéli magát az asszóimba, hogy kiabál, üvöltözik, ha arra van szükség – én szeretem az ilyen típusú edzőket. És Boczek vívóként is hasonlóan vehemens volt.

– Szokta megdicsérni az edzője?
– Nem nagyon, de nem is szeretem, ha dicsérnek. Gábor legfeljebb annyit szokott mondani, hogy „Jól vívtál, Máté”.

– Az edzéseken is annyira harapós, mint a versenyeken?
– A hétköznapokban is kőkemény meccseket vívok a többiekkel, beleadok mindent, de ők is. Veszíteni az edzéseken sem szeretek. Azt hiszem, csapatunk sikereinek az az egyik kulcsa, hogy mindannyian hasonlóan gondolkodunk, és tényleg már-már vérre menő asszókat vívunk az edzéseken is.

– Ha már a válogatottat említette: a Bernben szerzett csapatbronz arannyal ért fel a kvalifikáció szempontjából – egyetért ezzel?
– A berni végeredmény a világranglistát tükrözi, hiszen az olaszok és a franciák vívták a döntőt, mi lettünk a harmadikok, így fest a rangsor is. Bernbe úgy utaztunk, hogy megbeszéltük, nem számolgatunk, csak vívunk. De azért van rajtunk nyomás rendesen, érezzük is, így azt azért tudtuk, hogy ha a szezon vk-viadalain szerzünk két érmet, akkor megvan a kvóta – ha ehhez netán még hozzáteszünk egy nyolcas táblát is, akkor még inkább. Csapatban nem mindenkinek megy egyformán jól, olyan, hogy mindhárom páston lévő vívó szórja a tusokat, majdhogynem kizárt párbajtőrben. Szerencsére Bernben Siklósi Gergőnek és nekem is jól ment a vívás – ez amúgy nem jelent semmit, mert máskor meg másnak megy jól. A lényeg, hogy két embernek menjen, mert akkor általában összejön az érem.

– A kazahok elleni negyeddöntő kulcsfontosságú volt.
– Ez igaz, de az sem volt baj, hogy a kvalifikációs rangsorban minket üldöző csehek kiestek a nyolcaddöntőben… A kazahok ellen Siklósi Gergő a padról szállt be, és befejezte az asszót, azért ez nem semmi. Az olaszok ellen elveszített elődöntő után volt némi szomorkodás, ráadásul velük szemben pozitív is a mérlegünk, de amikor még a bronzmeccs előtt is láttam a srácokon némi csalódottságot, kicsit kifakadtam: harminchárom csapat indult a vk-n, éremért vívhatunk, úgyhogy ha szomorkodunk, én megőrülök…

– Világbajnokként egyre nagyobb súllyal esnek latba a mondatai – tényleg, változott az élete a milánói arany óta?
– Annyiban igen, hogy máshogy néznek rám az emberek, hogy egy-egy verseny előtt már az én arcom is ott van a plakátokon – az azért jó érzés, amikor Kulcsár Győző és Imre Géza társaságában látom magam a falon. A gyerekek is sokszor odajönnek hozzám, de alapvetően nem foglalkozom ezzel. Ráadásul azt a világbajnoki címet már minden fórumon kibeszéltem, alig várom, hogy arról nyilatkozhassak, kijutottunk az olimpiára.