Vívás: nyolc kardozó folytathatja az algíri vk főtábláján

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 16:26
null
Battai Sugár Katinka hibátlanul vívott a csoportkörben (Fotó: Török Attila, archív)
A nők selejtezőjéből három, a férfiakéból szintén három magyar jutott a főtáblára a kardozók algíri világkupa-viadalán – a kiemelt Szilágyi Áron és Szatmári András mellé.

 

Három kétszeres világbajnok, Battai Sugár Katinka, Pusztai Liza és Szűcs Luca, valamint a tavalyi kairói győztes csapat tagja, Katona Renáta is pástra lépett csütörtökön a női kardozók algíri világkupaversenyén, mellettük tovább négy magyar (Beviz Dorottya, Gömöri Gréta, Keszei Kira, Spiesz Anna) fogott fegyvert.

A csoportkör után azt rögzíthettük, hogy Battai és Pusztai hibátlan mutatójának köszönhetően egyből feljutott a főtáblára, míg Spiesz és Keszei kiesett.

Következett az egyenes kieséses szakasz, ahol a magyar négyesből egyedül Szűcs járt sikerrel, ő viszont a franciák világbajnoki ezüstérmes csapatának egyik tagját, Caroline Querolit ütötte ki a további küzdelmekből, így pénteken a BVSC kardozója is a 64 között folytathatja.

A férfiak selejtezőjét indokoltan kihagyhatta Szilágyi Áron és Szatmári András – a sportág szabályai szerint a világranglista első 16 helyezettje csak a főtáblán csatlakozik a küzdelmekbe.

Hat magyar így is pástra lépett, s hárman sikerrel is vették az akadályt: a két fiatal, Rabb Krisztián és Horváth Gergő is folytathatja a 64 között, akárcsak a csapatban világbajnok Gémesi Csanád, aki egyébként éppen a másik milánói aranyérmest, Decsi Tamás búcsúztatta a 64 közé jutásért.

A nők pénteken folytatják a 64 között, míg a férfiak főtáblás küzdelmeire szombaton kerül sor, s ott az öt magyarból egytől biztosan elbúcsúzunk, hiszen Szatmári András és Rabb Krisztián egymás ellen köt be Algírban.

VÍVÓ-VILÁGKUPAVERSENY, ALGÍR

Kard. Egyéni. Férfiak
A csoportmérkőzéseken:
Szilágyi Áron, Szatmári András (kiemeltek), Decsi Tamás 5 győzelem/1 vereség, Horváth Gergő 4/2, Iliász Nikolász 3/3, Gémesi Csanád 3/3, Rabb Krisztián 3/3, Péch Miklós 2/4. A 96 közé jutásért: Iliász–Ayman (egyiptomi) 15:13, Horváth G.–Allen (brit) 15:14, Rabb–Moran (spanyol) 15:8, Gémesi Cs.–Dubarry (francia) 15:12, Mastrullo (olasz) 15:14. A 64 közé jutásért: Horváth G.–Kempf (német) 15:14, Rabb–Sen Csen-peng (kínai) 15:10, Gémesi Cs.–Decsi T. 15:7, Csap (ukrán)–Iliász 15:7
Nők. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza 6/0, Battai Sugár Katinka 6/0, Beviz Dorottya 4/2, Katona Renáta 4/2, Szűcs Luca 3/3, Gömöri Gréta 3/3, Keszei Kira1/4, Spiesz Anna 1/4. A 96 közé jutásért: Wakita (japán)–Gömöri 15:14. A 64 közé jutásért: Szűcs–Queroli (francia) 15:12, Toledo (mexikói)–Katona 15:11, Wator (lengyel)–Beviz 15:7

Legfrissebb hírek

Vívás: 15. a női kardcsapat a heraklioni vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.09. 15:57

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a heraklioni vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.08. 16:11

Vívás: hat női kardozónk főtáblás a heraklioni vk-n

Egyéb egyéni
2025.03.07. 16:01

„Kimondom, amit gondolok” – interjú a kétszeres világbajnok Szűcs Lucával

Képes Sport
2025.03.02. 12:56

Vívás: hat női kardozónk a plovdivi vk főtábláján

Egyéb egyéni
2025.01.23. 16:08

Vívás: nyolcaddöntős helyezések a tuniszi kard vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.01.12. 16:03

Vívás: mind a négy magyar a 64 között a női kardozók tuniszi GP-versenyén

Egyéb egyéni
2025.01.10. 15:20

Szűcs Luca és Rabb Krisztián először lett országos bajnok

Egyéb egyéni
2024.12.21. 18:27
Ezek is érdekelhetik