Kilencvenéves lett Volper László asztalitenisz-mesteredző

A sportág évtizedekkel ezelőtti nagy generációjából sajnos egyre kevesebben vannak már köztünk, éppen ezért örömteli, hogy az edzőlegendát, Volper Lászlót 90. születésnapja alkalmából köszönthetjük.

„Időnként egy kicsit már bizonytalanabb a járásom, tudja, hogy van ez, a kilencven év csak kilencven év, de ne gondolja, hogy egy helyben ülök, aktív vagyok, jövök-megyek, intézem a dolgaimat – mondja a rá olyannyira jellemző derűs optimizmussal. – Most például a nyugdíjasoknak húsvéti pingpongversenyt szervezünk, délelőtt két hölgy meccsét vezettem. Nagyon lelkesek és ügyesek voltak.”

Volper László neve vélhetően azoknak is ismerősen cseng, akik az elmúlt évtizedekben csak felületesen kísérték figyelemmel magyar asztaliteniszben történteket: sok nagy sikert megélt igazi edzőlegenda, akihez fogható sajnos egyre kevesebb van a sportágban.

„Juhos Józsi bácsi 1947-ben adott ütőt a kezembe – idézi fel a kezdeteket –, 1967-től három éven át pedig együtt dolgoztam vele a KSI-ben. Ugye milyen szép, mesébe illő történet? Ott a sportiskolában sok későbbi játékossal, bajnokkal foglalkoztam, de most csak két nevet említek, Gergely Gábort és Magos Juditot. Előbbi kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok lett, utóbbi pedig többek között hat Európa-bajnoki címet szerzett. Amikor 1967-ben a még serdülőkorú Gergely elveszített egy meccset, hazafelé menet azon gondolkoztam, eredményesebb lehetne, ha tollszár helyett európai ütőfogással játszana. Az ötletem megtetszett Juhos Józsi bácsinak, Gábor is beleegyezett, így átállítottuk, megtanítottam neki a fonák pörgetést, ami később az egyik legnagyobb fegyvere volt. Gondolhatja, mit éreztem, amikor az 1979-es phenjani világbajnokságon ott ültem Berczik Zoltán mellett a kispadon – szerette, ha ott vagyok, valószínűleg azért, mert nyugalmat árasztottam –, és a kínaiak elleni döntőben Gergely mindkét meccsét megnyerte.”

Talán még megtippelni is lehetetlen, hogy 1960-tól kezdve Volper László hány gyereknek adott ütőt a kezébe, és jó érzéssel tölti el, hogy egykori tanítványai a mai napig ráköszönnek, jó szívvel emlékeznek Laci bácsira. Megemlíti, a minap az egyik buszsofőr üdvözölte, azt megelőzően pedig az utcán állították meg, mindketten tőle tanultak meg pingpongozni.

„Sokszor elismerték a munkámat, kaptam kitüntetéseket, amelyekre természetesen büszke vagyok, mégis az érint meg a legjobban, amikor az egykori tanítványaim odajönnek hozzám, váltunk néhány szót, és elmondják, mennyit köszönhetnek nekem. Számomra ezek a pillanatok a legfontosabbak.”

A csupa szív Volper László edzői pályafutásának több meghatározó időszaka is volt. Berczik Zoltán mellett dolgozott a női válogatottal 1970-től 1984-ig, sőt 1979-től 1988-ig már szövetségi kapitányként irányította a hölgyeket. Ebben az időszakban az Európa-bajnokságokon négy aranyat, egy ezüstöt és hat bronzot szereztünk, az 1987-es világbajnokságon Új-Delhiben pedig női válogatottunk a harmadik helyen végzett – ebben a számban azóta is ez a legjobb eredményünk.

„Abban a sikerben Bátorfi Csilla és Urbán Edit volt a főszereplő, mellettük Nagy Krisztina és Káhn Szilvia is megtette a magáét. Arra talán már kevesebben emlékeznek, hogy a sportág első olimpiáján, 1988-ban Szöulban Bátorfi és Urbán párosban a nyolcadik helyen végzett, ami ugyancsak szép eredmény” – teszi hozzá óvatosan, de nyilván tudva, hogy hasonlónak manapság is fej fölött tapsolnánk.

„Igaz, 2011-ben, 77 évesen úgy döntöttem, befejezem az edzősködést, de azért figyelemmel kísérem a maiakat. A hétvégén Győrben volt az országos bajnokság, online közvetítésben több mérkőzést is megnéztem. Szudi Ádám és Majoros Bence döntője például nagyon tetszett, voltak szép megoldások, viszont észrevettem néhány dolgot, amin lehetne javítani, de ezeket csak úgy magamnak jegyeztem meg. Már nem akarok beleszólni, biztosan azt mondanák, mit akar az öreg. Az én koromban már jobb távolról figyelni az eseményeket.”

Évek óta egy óbudai nyugdíjasházban él – mint mondja, 1934-ben a Lajos utcában született, és egész életében ehhez a környékhez kötődött –, ahol a kortársai viszont szívesen fogadják az észrevételeit, meglátásait, ő pedig boldog, ha egy-egy nyugdíjasnak segíthet abban, hogy még jobban élvezze a pingpongozást. Számára most ez ugyanolyan fontos, mint amikor egykoron gyermekeknek tanította meg a sportág alapjait.

„A mozgás rabja lettem” – szól az ars poeticája.

Isten éltesse a ma 90 éves Volper Lászlót!