A szófiai állomás után vb-csapatot hirdet az öttusakapitány

Vágólapra másolva!
2024.04.28. 14:03
Martinek János (Fotó: Földi Imre)
A budapesti világkupán tisztult a kép, és a másfél hét múlva kezdődő szófiai verseny után világbajnoki csapatot hirdet Martinek János, az öttusázók szövetségi kapitánya.

„A nőknél a két döntősünk közül Gulyás Michelle az év elején kiegyensúlyozottan versenyzett, megnyerte az országos bajnokságot és a kairói világkupát is. A döntőnek Budapesten is jó pozícióból vágott neki, azt hittem, érmes lesz, aztán a tizedik helyre csúszott vissza” – kezdte az értékelést az MTI-nek Martinek János szövetségi kapitány, majd azzal folytatta, hogy szerinte a világbajnoki ezüstérmes versenyzőnek a futásban elment az energiája, fizikailag „elfogyott”, ezért változtatásra van szükség a felkészülésében.

„Bauer Blanka nagyon fiatal, első éves junior, fizikailag jól bírja a terhelést, versenyről versenyre javul. A most elért hatodik helyezése eddigi legjobb teljesítménye felnőttmezőnyben. Még vívásban kell fejlődnie” – mondta a kapitány, majd hozzátette: a női mezőnyben különösen fontos szám a vívás, Erdős Rita és Guzi Blanka is gyenge vívása miatt esett ki, pedig a kombinált számban mindig kiváló eredményre képesek.

A magyar férfimezőny erősségét jelzi, hogy hat versenyző is az elődöntőbe jutott, négyen a döntőbe is bekerültek.

„Bereczki Ricsi a gyenge vívása, Tamás Józsi pedig a gyenge lövészete miatt maradt le a döntőről. A fináléban Szép Balázs indult a leghátrábbról, de remek kombinált számának köszönhetően érmes lett. Szintén a jó kombinált számmal fért be az első hatba Bőhm Csaba. A legjobb pozícióból induló Demeter Bence utolsó lövészetekor »beragadt« a lőállásba, nem lett érmes, de így is három versenyzőnk végzett az első hatban, ami nagyon jó eredmény” – emelte ki a kapitány.

A szombati két döntőben összesen hat magyar volt érdekelt a Ludovika Campuson: a nőknél Bauer Blanka hatodik, Gulyás Michelle tizedik, a férfiaknál Szép Balázs második, Demeter Bence ötödik, Bőhm Csaba hatodik, Koleszár Mihály pedig 11. lett.

A budapesti öttusa vk vasárnap délután a vegyes váltóval zárul. A sorozat másfél hét múlva Szófiában folytatódik, majd még ugyancsak májusban lesz a vk-döntő is, Ankarában. A júniusi, kínai vb-t követően az olimpia előtt, de már a kvalifikációs időszak után, július második hetében rendezik itthon az Európa-bajnokságot.

Martinek János elmondta, hogy egy hét itthoni edzés után következik a szófiai világkupa, amelyen Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Erdős Rita és Barta Luca, illetve Szép Balázs, Bőhm Csaba, Tamás József és Demeter Bence indul.

A verseny után világbajnoki csapatot hirdet a kapitány, de a jelenlegi állás szerint Gulyás Michelle, Bauer Blanka, Guzi Blanka, illetve Szép Balázs és Bőhm Csaba csapatba kerülése valószínűnek látszik.

Ami az olimpiát illeti, jelenleg két magyar – Gulyás és Bőhm – rendelkezik kvótával. Olimpiai részvételi jogot idén már csak a csengcsoui világbajnokságon lehet közvetlenül kiharcolni, végül a női és férfi mezőnyt a kvalifikációs ranglistáról tölti majd fel a nemzetközi szövetség. Ebből a szempontból fontosak a vk-helyezések. Egy nemzetből nemenként két versenyző nevezhető a párizsi játékokra, így ha több kvóta jön össze, az adott szövetség dönt az indulókról.
 

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: Koleszár Mihály karrierje első vk-dobogóját ünnepelhette, második lett Kairóban

Egyéb egyéni
2025.03.01. 15:24

Öttusa: nem vesznek el a sokaságban a miskolci műhely ígéretei

Utánpótlássport
2025.02.24. 20:10

Molnár Janka fél év kihagyás után visszatért

Atlétika
2025.02.03. 09:01

Nem szokványos formában szeretné a sport értékeit közvetíteni Mizsér Attila

Egyéb egyéni
2025.01.25. 14:21

Öttusa: Tamás Botond zsinórban negyedszer lett az év legjobbja

Utánpótlássport
2025.01.16. 20:44

Utánpótlás 2025: vb- és Eb-k mellett EYOF is vár az idén a fiatalokra

Utánpótlássport
2025.01.15. 08:52

Öttusa: Eb-győztesek és vb-dobogósok 2024 legjobb fiataljai között

Utánpótlássport
2025.01.05. 17:20

Multifunkcionális ígéret: amiben elindul, abban bajnok lesz Kósa Nóra

Utánpótlássport
2024.12.30. 09:09
Ezek is érdekelhetik