Olasz Kupa: az Atalanta drámai meccsen nyert, és döntőbe jutott

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 23:17
Ademola Lookman (jobbra) döntött a 97. percben (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján az Atalanta 4–1-re legyőzte a Fiorentinát, így 4–2-es összesítéssel megnyerve a párharcot bejutott a döntőbe, ahol a Juventusszal találkozik.

 

Az első meccset a Fiorentina nyerte meg 1–0-ra, de a hazaiak nagyon gyorsan ledolgozták a hátrányukat, Teun Koopmeiners a 8. percben talált be a vendégek kapujába. Sokáig nem is változott az állás, de fontos változás volt, hogy az 53. percben Nikola Milenkovicsot kiállították a Fiorentinából. Az emberhátrány ellenére a lilák Lucas Martínez góljával egyenlítettek, ám a 75. percben a hazaiak Gianluca Scamacca gyönyörű, ollózós találatával ismét megszerezték a vezetést – kiegyenlítve a párharc állását.

Az Atalanta emberelőnyben ment a továbbjutást jelentő újabb gólért, de úgy tűnt, semmi sem jön össze neki, többek között Charles De Ketelaere is kihagyta ziccerét. Már a hosszabbításban jártunk, amikor hirtelen minden megváltozott: a 94. percben Ademola Lookman betalált Pietro Terracciano kapujába. Sőt, újabb négy perc elteltével Mario Pasalic is, aki így biztossá tette a hazaiak győzelmét és döntőbe jutását. Érdekesség, hogy Lookman és Pasalic is csereként, a 70. percben állt be játszani.

Gian Piero Gasperini együttese 4–1-re nyert, így 4–2-es összesítéssel bejutott a fináléba, ahol a Juventusszal találkozik május 15-én.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Atalanta–Fiorentina 4–1 (T. Koopmeiners 8., Scamacca 75., Lookman 90+4., Pasalic 90+8., ill. Lucas Martínez 68.)
Kiállítva: Milenkovics (Fiorentina, 53.)
Továbbjutott: az Atalanta, 4–2-es összesítéssel
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Juventus 2–1 (Castellanos 12., 49., ill. Milik 83.)
Továbbjutott: a Juventus, 3–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58

A Juventus edzője a súlyos vereség után: Nem beszélhetünk tovább a bajnoki címről!

Olasz labdarúgás
2025.03.10. 08:19

Döbbenet, négyet lőtt az Atalanta a Juventus otthonában!

Olasz labdarúgás
2025.03.09. 22:43

A Napoli a Fiorentina legyőzésével üldözi tovább az Intert

Olasz labdarúgás
2025.03.09. 17:08

Kl: Koppenhágában nyert a Chelsea, csak ikszelt a Betis, hátrányban a Fiorentina

Európa-konferencialiga
2025.03.06. 20:44
Ezek is érdekelhetik