Párizs 2024: nem lesz orosz és fehérorosz vívó az olimpián

Vágólapra másolva!
2024.04.23. 18:39
Fotó: Getty Images
Nem neveztek orosz és fehérorosz versenyzőt a vívók pénteken kezdődő olimpiai kvalifikációs zónaversenyére, ami azt jelenti, hogy egyik ország sem indíthat versenyzőt a párizsi játékokon.

 

A két ország képviselői tavaly tavasszal kaptak engedélyt, hogy visszatérjenek a nemzetközi viadalokra, ám azzal a megkötéssel, hogy csak semleges színekben versenyezhetnek, és csak azok, akik nem fegyveres erőkhöz tartozó klubok tagjai, illetve nem támogatják nyíltan Oroszország Ukrajna elleni háborúját.

Az elmúlt egy évben a szigorú feltételek miatt a legjobb orosz vívók – köztük például az Orosz Olimpiai Bizottság elnökének, Sztanyiszlav Pozdnyakovnak a lánya, Szofija Pozdnyakova, aki a női kard ötkarikás címvédője – nem léptek pástra az olimpiai kvalifikációs sorozat versenyein, a többi vívó közül pedig senki sem végzett a világranglistán olimpiai kvótás helyen. Így az oroszoknak és hozzájuk hasonlóan a fehéroroszoknak is az utolsó esélye az e heti zónaviadal lett volna, ám Giorgio Scarso, az európai sportági szövetség elnöke kedden bejelentette, hogy nem érkezett nevezés a két országból.

A luxemburgi Differdange-ban sorra kerülő viadalon mind a hat versenyszámban a győztes szerez indulási jogot a játékokra.

 

Legfrissebb hírek

A FIS továbbra sem engedi az orosz síelők indulását

Téli sportok
2025.03.12. 16:18

Semleges színekben és létszámkorlátozással versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz evezősök

Kajak-kenu
2025.03.11. 14:44

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Az NHL szeretne orosz részvételt a hoki-vk-n

Amerikai sportok
2025.02.13. 16:59

Az IIHF nemet mondott az oroszok és a fehéroroszok visszatérésére

Jégkorong
2025.02.04. 16:16

Viktor Lukasenka marad a Fehérorosz Olimpiai Bizottság elnöke – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.01.16. 14:22

Továbbra sem engedik vissza az orosz és fehérorosz curlingeseket

Téli sportok
2025.01.14. 17:08
Ezek is érdekelhetik