Pétervári-Molnár Bendegúznak egyelőre nem jött össze a kvóta

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.04.28. 14:52
Pétervári-Molnár Bendegúznak egyelőre nem jött össze a kvóta (Fotó: Koncz Márton)
A férfi egypárban kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz és a Szili Dorina, Bene Dorottya női könnyűsúlyú kétpár is ötödik lett a szegedi olimpiai és parakvalifikációs regattán, ezzel nem sikerült kvótát szerezniük hazai közönség előtt a párizsi játékokra.

A királyszámban, férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúznak erős riválisokkal kellett megküzdenie a kvótáért, a hat döntősből csak hárman jutottak párizsi repülőjegyhez a szegedi kvalifikációs regattán. Aki korán kelt, Pétervári-Molnár döntője előtt több honfitársunknak is szurkolhatott az Európa-bajnoki B- és C-döntőkben – közülük a Simon Béla, Juhász Adrián páros hosszú hajrája sikerült a legjobban, kormányos nélküli kettesünk a második helyen ért célba futamában.

Időközben erősödött az oldalszél, az időjárási körülmények a felső pályákon evezőknek kedveztek, Pétervári-Molnár Bendegúz viszont az elődöntős eredménye alapján az ötösre került. A lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg, hárman ugyanis már fél távnál elszakadtak a többiektől, így a kvóták sorsa hamar eldőlt. Riói és tokiói olimpikonunk nagy tapsot kapott, miután visszaverte az ukrán Mikola Kalasnyik támadását, és bár az ötödik helynek nem tudott örülni, Luzernben még megszerezheti a kvótát – a szegedi csalódás pluszmotivációt jelenthet a világkvalifikációs versenyre.

S ha már motiváció… Galambos Péternek nemcsak a hazai közönség adott energiát, hanem születendő gyermeke is. Az MTK rutinos kiválósága a férfi könnyűsúlyú egypárevezősök A-döntőjében maga mögött tartotta a szám vb-címvédőjét, a svájci Andri Struzinát, de hiába hajrázott, a dobogón már nem jutott hely neki, Európa-bajnoki negyedikként zárt.

Sietnie kellett az átöltözéssel, hogy odaérjen feleségéhez a szülőszobára – mint mondta, itt az ideje evezősből édesapa-üzemmódba kapcsolni.

Női könnyűsúlyú kétpárban a Bene Dorottya, Szili Dorina páros küzdött a kvótáért – a mieink ötödikként zártak, az első két helyezettnek jutott párizsi repülőjegy.

A vállalkozó szelleműek nemcsak a szurkolásból vették ki a részüket, hanem ki is próbálták az evezést az ergométeres sátorban. A Nemzeti Sport népszerű kihívását négyes csapatok teljesíthették, az óra folyamatosan pörgött, a váltó tagjai pedig 250 méterenként cseréltek. A győztesek értékes ajándékcsomagot vehettek át, vasárnap a Zéta csapata teljesítette a legjobb időt.
Sokan vállalták a nemzeti sport kihívását
„Többnyire sikerült a versenyre koncentrálnom, de azért a családomra is gondoltam, ilyenkor megoszlik a figyelem. Szerettem volna érmet szerezni, ezért kicsit csalódott vagyok – indíthattam volna hamarabb a hajrát, de kiadtam magamból, ami bennem volt.”
GALAMBOS PÉTER, EB-4. FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ EGYPÁRBAN

EURÓPA-BAJNOKSÁG ÉS OLIMPIAI, PARALIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS REGATTA, SZEGED
Európa-bajnokság. Férfiak. Egypár. Európa-bajnok: Oliver Zeidler (Németország) 7:38.47, 2. Duszkosz (Görögország) 7:41.36, 3. Bieliauskas (Litvánia) 7:43.35, …17. Bácskai Máté 8:00.90 (a C-döntőben). Könnyűsúlyú egypár. Eb: Niels Torre (Olaszország) 7:41.72, 2. Colpaert (Belgium) 7:54.83, 3. Savaete (Franciaország) 7:55.10, 4. Galambos Péter 7:58.25. Kormányos nélküli kettes. Eb: Tom George, Oliver Wynne-Griffth (Nagy-Britannia) 7:01.54, 2. Lehaci, Arteni (Románia) 7:03.88, 3. Gulich, Roeoesli (Svájc) 7:06.50, …14. Simon Béla, Juhász Adrián 7:24.16 (a C-döntőben). Kormányos nélküli négyes. Eb: Nagy-Britannia (Freddie Davidson, David Ambler, Matthew Aldridge, Oliver Wilkes) 6:17.63, 2. Olaszország (Kohl, Abagnale, Vicino, Lodo) 6:20.27, 3. Franciaország (Rayet, G. Turlan, Brunet, T. Turlan) 6:22.86, …9. Magyarország (Szentpáli Balázs, Csizmadia Ádám, Kerekes Krisztián, Szentpáli Gergő) 6:58.97 (a B-döntőben). Nők. Kétpár. Eb: Inger Seim Kavlie, Thea Helseth (Norvégia) 7:39.42, 2. Karaliene, Limkute (Litvánia) 7:41.50, 3. Radis, Bodnar (Románia) 7:43.66, …8. Zsiros Janka, Preil Vivien 7:58.47 (a B-döntőben)
Olimpiai és paralimpiai kvalifikációs regatta. Férfiak. Egypár. 1. Nikolaj Primenov (szerb) 7:33.32, 2. Vaszilev (bolgár) 7:35.43, 3. Brys (belga) 7:39.37, …5. Pétervári-Molnár Bendegúz 7:52.19. Nők. Könnyűsúlyú kétpár. 1. Katarzyna Welna, Martyna Radosz (lengyelek) 7:48.08, 2. Tiefenthaler, Altenhuber (osztrákok) 7:56.01, 3. Dickson, Mörch-Pedersen (dánok) 8:11.75, …5. Bene Dorottya, Szili Dorina 8:24.66

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik