Paralimpia 2024: A csapat szereplése mindig lutri – Veres Amarilla

Vágólapra másolva!
2024.05.10. 09:17
Adam NurkiewiczVeres Amarilla szinte biztos, hogy ott lesz a párizsi paralimpián (Fotó: Nemzeti Sport)
Még egy kvalifikációs világkupa vár a kerekesszékes vívókra, de a paralimpiai bajnok Veres Amarilla párizsi helye biztosnak tekinthető.

„Párbajtőrben a hatodik, kardban a kilencedik helyen állok a világranglistán, de ez azt jelenti, hogy ha párbajtőrben megszerzem a kvótát, akkor kardban is indulhatok Párizsban” – nyilatkozott az MTI-nek Veres Amarilla, aki Tokióban a párbajtőrözök egyéni versenyében nyert aranyérmet.

Kiemelte, a május 23-tól 26-ig sorra kerülő Sao Pauló-i világkupaverseny után indul a paralimpiai felkészülés, amelyre már elkészült a terv, hol és mikor fognak edzőtáborozni.

A paralimpiai célokról Veres Amarilla visszafogottan nyilatkozott:

„Mind a két fegyvernemben a legjobb tudásom szerint szeretnék vívni, úgy akarok este lefeküdni, hogy ha előtte belenézek a tükörbe, azt mondhassam: mindent megtettem. A párbajtőrcsapattal szintén ez a célom” – hangsúlyozta.

Hozzátette, a csapat szereplése mindig lutri, a napi forma dönthet. Az együttest két A kategóriás besorolású és egy B kategóriás vívó alkotja, utóbbinak is vívnia kell az A kategóriás versenyzőkkel, ami nagyban befolyásolhatja a végeredményt. A párbajtőrözők csapatversenyére a vívóprogram utolsó napján kerül sor, így az is fontos, hogy sérülésmentesen sikerüljenek az egyéni küzdelmek.

A paralimpiát augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban.

 

Legfrissebb hírek

NS-élménybeszámoló: Ekler Luca elvarázsolta az iskolásokat

Atlétika
2025.03.19. 19:30

Négy magyar érem a kerekesszékes vívók pisai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.03.17. 13:55

Novák Károly Eduárd lett a Román Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.14. 20:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31

A női kerekesszékes vívóválogatott lett az Év fogyatékos csapata

Egyéb egyéni
2025.01.13. 21:54
Ezek is érdekelhetik