Városi sportágak olimpiai selejtezője: Szarvák Csenge az előselejtezőben búcsúzott

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 15:17
Szarvák Csenge az OQS sanghaji állomásán (Fotó: Getty Images)
Szarvák Csenge nem jutott tovább az előselejtezőből a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának második, budapesti állomásán a Ludovika Campuson.

 

A kedvezőtlen, esős idő miatt szombaton a tervezettnél két órával később nyitotta meg kapuit a Ludovika Campus, de ez a breaktánc programjára nem volt hatással, mivel az Arénában került sor a női és férfi breakesek versenyeire.

Ezt megelőzően színvonalas bemutatót is láthattak a szurkolók, majd négyfős csoportokban elkezdődtek az előselejtezős küzdelmek.  

Szarvák (B-girl Csenge) az ötödik csoportban kapott helyet, amelyben német, francia és mexikói ellenfelet kapott, és négyeséből utolsóként körülbelül egy perc állt rendelkezésére a produkciója bemutatására.

A fiatal magyar versenyző egyszerűen berobbant a színpadra, amit hatalmas ováció kísért a nézőtérről. A figyelemfelkeltő erőelemek után összeszedett és kreatív előadását csoporttársai is elismerően figyelték.

Szarvák az MTI-nek elárulta, az volt a taktikája, hogy minél látványosabb elemmel kezdjen, ezáltal a bírók is felkapják a fejüket és odafigyeljenek az előadására, ez azonban kevésnek bizonyult a legjobb 32 közé jutáshoz.

„Óriási élmény volt, már amikor felléptem a színpadra, éreztem, hogy mennyire támogat a közönség” – mondta, majd hozzátette, erős csoportba került, így már az első körben adódott számára kihívás, viszont produkciója jobban sikerült, mint az első állomáson Sanghajban. Edzője, Fodor Lajos elárulta, korábban megbeszélték tanítványával, hogy várja meg, amíg a zsűri felnéz és akkor robbanjon be, s ezt most be is tartotta.

A Szolnoki Break SE fiatal sportolója a verseny eredményközlő oldala szerint az első, sanghaji viadalhoz hasonlóan a 34. helyen zárt, így számára befejeződött a verseny és biztosan nem szerez kvótát Budapesten a párizsi olimpiára.  

A selejtezősorozatból a breaktáncosoknál hét-hét sportoló szerezhet biztos indulási jogot a párizsi olimpiára, további kettőt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság oszt ki, egy pedig a rendező országnak jár.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik