Több mint félezren állnak rajthoz szombaton a 40. Vasi Vasember triatlonviadalon

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 13:50
null
Fotó: 40. Mvd-Szig Vasi Vasember Triatlon Verseny/Facebook
Ötszázötvenketten állnak rajthoz szombaton a 40. Vasi Vasember triatlonversenyen – közölték sajtótájékoztatójukon szerdán a viadal szervezői.

Nemény András, Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Vasi Vasember versenyek csupa pozitív üzenetről, az egészséges életmódról, a sportteljesítményről és a közösségről szólnak, ráadásul négy évtizede öregbítik Szombathely hírnevét.

Hozzáfűzte: Szombathely igazi sportváros, amelynek életében nem csupán gyökeret eresztett a triatlonverseny, hanem igazi hagyománnyá vált, így remény van arra, hogy további évtizedek múlva is megrendezik majd.

A városvezető megismételte vállalását: két év múlva – akkor közel ötvenévesen – maga is rajthoz áll majd az amatőr versenyen, amelyre szavai szerint hamarosan megkezdi a felkészülést.

Az olimpiai távú versenyen 1400 métert úsznak a szombathelyi csónakázótó vizében, 40 kilométert kerékpároznak a vasi megyeszékhelyen és a környékén, valamint 10 kilométert futnak a szombathelyi múzeumfalun keresztül a különböző korcsoportokban, egyéniben és váltóban, női és férfi kategóriában induló versenyzők.

Szegedi Attila, a Magyar Triatlonszövetség főtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: a legelső magyar triatlonverseny volt 40 évvel ezelőtt a Vasi Vasember, tulajdonképpen itt indult útjára Magyarországon a ma már olimpiai versenyszámok közé emelt sportág.

Szólt arról is, hogy a párizsi olimpián három tehetséges magyar triatlonos, Lehmann Csongor, Bragmayer Zsanett és Bicsák Bence képviseli Magyarországot.

A sajtótájékoztatón részt vett Lovasi András, a Vasi Vasember ötletgazdája és első megszervezője, valamint Kapolcsi Imre és Garami Árpád, akik valamennyi eddigi Vasi Vasember versenyen rajthoz álltak és teljesítették is a távot. Kapolcsi Imre bemutatta azt a kötetet, amelyet a jubileum kapcsán a verseny négy évtizedes történetéről állított össze.

Kalmár Attila, a versenyt szervező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette: idén ismét rajthoz áll a néhány évvel ezelőtt közlekedési balesete miatt kerekesszékbe kényszerült triatlonista, többszörös Vasi Vasember Varjú Gábor állatorvos, aki külön rajtolva úszik, majd fekvő kerékpáron teljesíti a kerékpáros, kerekes székben ülve pedig a futótávot.

Felsorolása szerint a szombati Vasi Vasemberen 338 egyéni versenyző, 298 férfi és 71 nő indul, valamint 58 váltó áll rajthoz, a teljes versenyzői létszám így 552 fő. Valamennyi helyezett érmet, oklevelet és emléktárgyat, az összes befutó versenyző emlékérmet kap.

Szólt arról is: több mint 250 önkéntes, polgárőr és rendőr dolgozik majd szombaton azon, hogy a versenyt minél biztonságosabb és jobb körülmények között rendezzék meg.

Hozzátette: idén először közvetítik majd a versenyt és streamelik a szövetség youtube-csatornáján.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik