Triatlon: Badar és Soós nyerte meg a Vasi Vasembert

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 14:20
Illusztráció: vasivasember.hu, 2023
A férfiaknál a tavalyi sikerét megismételve Badar Gergő, a nőknél pedig Soós Dorka győzött szombaton a 40. Vasi Vasember triatlonversenyen.

A szombathelyi központú hagyományos viadalon a szervezők tájékoztatása szerint 552 versenyző indult.

A sportág legnagyobb múltú hazai eseményén a résztvevők 1450 métert úsztak a Csónakázó-tóban, majd 40 kilométert kerékpároztak Szombathelyről indulva és oda visszatérve Nárain, Pornóapátin, Horvátlövőn, Vaskeresztesen, Felsőcsatáron, Nardán és Bucsun keresztülhaladva, végül 10 kilométer futás következett a Csónakázó-tó körül.

Az időjárás alapvetően kegyes volt a résztvevőkhöz, igaz, a szél gyakran felerősödött, ez pedig elsősorban kerékpározás közben zavarta a versenyzőket.

A férfiaknál a veszprémi Badar a tavalyi idejét majdnem két perccel megjavítva nyert, s csaknem öt perccel előzte meg a 2022-ben győztes, tavaly pedig szintén ezüstérmes Berekméri Leventét. Harmadikként kereken 11 perc hátránnyal Birtók Ádám végzett.

A nőknél a tavaly másodikként zárt Soós Dorka diadalmaskodott több mint nyolc perccel jobb időt teljesítve, mint egy éve. Másodikként klubtársa, Koronika Judit ért célba, a dobogó alsó fokára pedig Brassay Réka, a Veszprémi TE versenyzője állhatott fel.

40. VASI VASEMBER TRIATLONVERSENY
Férfiak
1. Badar Gergő (Veszprémi ESC) 1:49:11 óra
2. Berekméri Levente (Ferencvárosi Torna Club) 1:53:59
3. Birtók Ádám (Kistri Team SE) 2:00:11
Nők
1. Soós Dorka (Százhalombattai VUK SE) 2:06:59 óra
2. Koronika Judit (Százhalombattai VUK SE) 2:13:02
3. Brassay Réka (Veszprémi TE) 2:17:26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik