Generali Night Run 2024: fesztiválfutás a nyár utolsó napján

Vágólapra másolva!
2024.08.28. 10:24
A nyár utolsó napján éjszakai futóversenyt rendeznek Budapesten (Fotó: Facebook/Maratonman versenysorozat)
A nyár utolsó napján, szombaton rendezik a Generali Night Run elnevezésű budapesti futóversenyt.

A szervezők közlése szerint a csodás panoráma mellett számtalan különlegességet tartogat a résztvevőknek az idei verseny. Az érdeklődők tizenegyedik alkalommal startolhatnak majd el az éjszakai viadalon és búcsúztathatják a nyarat ezzel a futófesztivállal. Idén a verseny koncepciója és az útvonal is átalakul: a budapesti Műegyetem Rakpartról indulnak a futamok, az útvonalon több zenés ponttal, szurkolói zónákkal, fényeffektekkel és tűzzsonglőrökkel is készülnek a szervezők, hogy ne csak a versenyközpont, de maga a verseny útvonala is sokkal izgalmasabb, látványosabb legyen a korábbiaknál.

A nevezők négy távon indulhatnak: 6 km, 10,5 km, 10,5 km fejlámpás futammal, illetve lesz félmaraton is – ez utóbbi akár váltóban is teljesíthető. Az útvonal idén is érinti a Budai Várat, de a futók gyönyörködhetnek a kivilágított Parlamentben és a Margit hídban is, és az elmúlt évekhez hasonlóan nem maradnak el az alagútból a kongások.

"Light up the Night!" lett az idei verseny jelmondata. Idén különleges fénytechnikával, effektekkel készülünk a nyárzáró fesztiválfutásra, emellett a zene kimondottan hangsúlyos lesz a futóversenyen" - emelte ki Olt Boglárka, a verseny fő támogatója, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője a programok kapcsán.

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila 18. a világranglistán 400-on

Atlétika
2025.02.07. 10:02

Szabó Nóra: Ezt most Berlinnél is jobban akartam

Atlétika
2024.12.06. 10:33

Ronda pulcsis verseny, Mikulás- és pezsgőfutás – különleges sportos programokkal zárul az év országszerte

Egyéb egyéni
2024.12.03. 11:18

Áprilisban rajtol az új és különleges atlétikai versenysorozat

Atlétika
2024.11.13. 12:10

A főváros zöld hajója – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.09.29. 23:22

Két hét múlva több mint tízezren futnak Budapesten

Atlétika
2024.08.25. 14:18

Csupasport: térdsérülése miatt tesztfutásnak szánta, végül győzött a Nasska Trailen

Csupasport
2024.07.03. 22:47

Szilágyi Áron futott, és kupákat osztott a Generali Night Runon

Csupasport
2022.08.01. 15:20
Ezek is érdekelhetik