„Pluszteher nincs, csak reális célok” – az első paralimpiáján induló Rescsik Csaba

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 12:20
Rescsik Csaba álma egy paralimpiai aranyérem
A 20 éves sportlövő Rescsik Csaba első paralimpiáján indul Párizsban, amelyre ő szerezte hazánk első kvótáját még két évvel ezelőtt, és az elmúlt időszakban egyre szebb eredményeket ért el a világversenyeken.

Három versenyszámban indul első paralimpiáján a sportlövő Rescsik Csaba, légpuskával és kisöbű sportpuskával is lőni fog. Fiatalon, 2016-ban kezdte sportolói pályafutását, de alaposan megfontolta, melyik sportágat válassza. Egy 2014-es zsombói falunapon ismerkedett meg későbbi edzőjével, Jákó Csabával, és próbálta ki a sportlövészetet, ami tetszett neki, de jó másfél év is eltelt, mire megjelent az első edzésen. Persze addig sem tétlenkedett, az ülőröplabdával és a kajakozással is próbálkozott.

„Mivel minta nem nagyon volt előttem, rá kellett jönnöm, a parasportlövészet hogyan is működik, mit hogyan kell csinálni – mondta a 20 éves sportoló, aki kétévesen, egy balesetben veszített el mindkét lábát. – Először kétezertizenkilencben jutottam ki nemzetközi világkupaversenyre Eszékre, ahol egészen jól tudtam teljesíteni, így megvolt a motiváció, hogy folytassam. Kicsit még szoktam izgulni, az elmúlt évek során számos világversenyen vettem részt, a paralimpia viszont más, én is kíváncsi vagyok, a lőállásban hogyan érzem majd magam.”

Előtte is ismert volt olyan parasportlövők, mint Dávid Kriszta és Gurisatti Gyula neve, de sokáig nem gondolt arra, hogy nagyobb nemzetközi viadalokon is induljon, ő csak sportolni szeretett volna valamit. Sportlövészetben viszont gyorsan jöttek a sikerek, és amikor egyre jobban beletanult és felfigyeltek rá, ő is elkezdett nagyobb célokat kitűzni maga elé.

A 2021-es tokiói paralimpiára még nem sikerült kijutnia, de az elkövetkező években már szép eredményeket ért el, a 2022-es és a 2023-as parasportlövő Európa- és világbajnokságokon, valamint világkupákon és Grand Prix-versenyeken többször is dobogóra állhatott. Tavaly saját junior-világrekordjait döntött meg, idén pedig két versenyszámban is ezüstérmet szerzett a granadai kontinensviadalon. Neve akkor vált ismertté, amikor 2022 júniusában megszerezte a párizsi paralimpiai kvótát, ugyanis ő volt az első magyar, akinek ez sikerült.

„Megtisztelő és nagyon jó érzés volt, hogy engem kértek fel az eskü szövegének a felolvasására, ennek oka hivatalosan az volt, hogy én szereztem az első párizsi kvótát, amihez még hozzájött, hogy ez lesz az első paralimpiám – emlékezett vissza Jákó Csaba és Szakonyi Gerda tanítványa. – A fő versenyszámom a tízméteres légpuska, de nem akarok pluszterhet rakni magamra azzal, hogy folyamatosan azt mondogatom magamnak, ez a legerősebb számom és mindenképpen jól kell teljesítenem. A többiben ugyanúgy odateszem magam, mert szerintem azokban is van esélyem. Persze nekem is álmom, hogy egyszer paralimpiai aranyéremmel térjek haza, másképp szerintem nem is lehet elindulni egy ilyen versenyen, de reális célokat szeretek kitűzni.”

Első körben az alapversenyből a nyolcas döntőbe szeretne bejutni, ott pedig küzdeni fog tovább, hogy már Párizsban minél szebb helyezést érjen el. Rescsik Csaba augusztus 31-én, szeptember 1-jén és 3-án versenyez Párizsban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik