Magyar dartsjátékosokért is szoríthatunk a Hungarian Darts Trophy-n

Vágólapra másolva!
2024.09.08. 21:41
Szeptember 20-22. között a PDC European Tour versenysorozat keretében Budapesten mérik össze tudásukat a darts világsztárjai – de nem csak miattuk lesz érdemes nézni a Hungarian Darts Trophy-t. A házigazda jogán négy magyar dartsjátékos is bizonyíthat. (x)

A magyar főváros immár negyedik alkalommal ad otthont az európai versenysorozatnak és rendezi meg annak részeként a Hungarian Darts Trophy-t. Az idei verseny azonban talán a valaha volt legizgalmasabb hazai professzionális dartsversenynek ígérkezik a PDC szabálymódosításának köszönhetően. Míg korábban általában csak a második versenynapon láthattuk játszani a sportág legnagyobb sztárjait, idén mindhárom nap valódi csemege lesz a rajongóknak: már az első versenynapon illusztris nevek fognak a tábla elé állni az MVM Dome-ban.

És az első napon, szeptember 20-án mutatkoznak be a magyar dartsosok is. A Hungarian Darts Trophy magyar játékosoknak szóló selejtezőtornájára 34-én neveztek. A házigazda jogán végül négy magyar dartsjátékos kap lehetőséget a bizonyításra, és arra, hogy megnyerjék a 175.000 angol font összdíjazású versenyt.

Végső János

Végső János neve a Hungarian Darts Trophy-t követőknek már ismerős lehet, hiszen nem először vesz részt a versenyen: 2021-ben és a 2022-ben is kivívta az indulás jogot. 

A soft egyéni Európa-bajnoki címmel is rendelkező Végső a WDF-en belül öt páros első helyezéssel büszkélkedhet, a PDC-n belül ez lesz az hatodik alkalom, hogy egyéniben szerepelhet European Tour fordulón, illetve négyszer kijutott a World Cup of Darts-ra is.

Legnagyobb erősségének azt tartja, hogy fejben erős, így bárki ellen is fog játszani fog játszani, ő a saját játékára fog koncentrálni. A rutinos versenyző azt is elárulta, hogy miért szereti a dartstot: „ez egy játékos játék, de a legjobb az benne, hogy mindenki ugyanazokkal a feltételekkel áll a tábla elé”.

Jehirszki György

Hasonlóan vélekedik Jehirszki György is, aki a dartsot egy minden szempontból tiszta játéknak tartja. „Itt nem tudsz csalni, itt te vagy, a nyilak és a tábla” – erősíti meg.

Jehirszki, aki egyébként a nyári lengyelországi World Series-versenyre is kijutott, 2018-ban kezdett el komolyabban foglalkozni a dartscal. Az elmúlt hat évből leginkább egy 2022-es, hivatalosan bejegyezett kilencnyilasára, valamint a Super League-ben való szereplésére büszke, amelynek 2023–2024-i évi sorozatában 30 mérkőzésből 29-et megnyert és ezzel a TOP16 közé jutott. Idén számára az egyik legjobban várt verseny egyértelműen a Hungarian Darts Trophy, hiszen már korábban kétszer is részt vett a selejtezőkön, de nem jutott be.

Csóka András

A PDC-újonc Csóka András 2016-ban próbálta ki először magát amatőr versenyen, azóta pedig a szombathelyi rendezésű Magyar Kupa II. helyezését, illetve klubjával Magyar Kupa, illetve Magyar Bajnoki címet is bezsebelhetett. Elmondása szerint hátrányból többször sikerül erősebb játékra váltania, ez az egyik legfőbb erőssége a csapatjátékos attitűdje mellett.

„Kevés olyan sportág van, ahol az életkori sajátosságokat kizárva, nemtől, kortól függetlenül megmérettetheti magát bárki. Látványos, élvezhető, és ezeken túlmenően fejlesztő – állóképesség, mentális, matematikai – sportról beszélünk” – mondja Csóka, amikor arról kérdeztük, hogy miért ajánlja a dartsot.

Bezjian Alberto

A darts mindenki számára elérhetőségét, valamint élvezhetőséget emelte ki Bezjian Alberto is, aki szintén újoncnak számít PDC-s körökben. Számára ki túlzással ez az egyetlen olyan sport, amely nézőként és játékosként is leköti.

„A legnagyobb koponyák azt tanítják, hogy csinálj olyan dolgot, amit szeretsz, amiért nem félsz eleget tenni, ami mindennél előrébb van. Nekem a darts egy ilyen dolog” – árulta el, hogy ő miért kezdett el komolyabban foglalkozni a dartscal.

Bezjiannak még nem volt lehetősége akkora közönség előtt játszania, mint amekkora a Hungarian Darts Trophy-n várható, bízik benne, hogy meglepetést tud majd okozni. Ennek érdekében pedig szokása szerint színes, vicces, bohókás zoknit húz majd babonából.

A hangulatra valószínűleg a IV. Hungarian Darts Trophy-n sem lesz panasz (Fotó: Darts Event Kft./Vörös Nándor)

Mind a négy játékos izgatottan várja, hogy a Hungarian Darts Trophy színpadára léphessen és ringbe szállhasson a bajnoki címért, valamint az ezzel a címmel járó 30 000 angol font főnyereményért.

A PDC szabályváltozása megnehezítheti majd a dolgukat, hiszen akár már az első mérkőzésen is top játékosokkal kerülhetnek össze – bár ez a pozitívum is az új felállásban. Várhatóan azonban cserébe még nagyobb közönség előtt játszhatnak majd és mutathatják meg, mit tudnak.

A Hungarian Darts Trophy-t a Darts Event Kft. hozza el a dartsszerető közönségnek.

A IV. Hungarian Darts Trophy főtámogatója az MVM és a Tippmix, kiemelt támogatója az MBH Bank és a MOL.

További információ és jegyvásárlás: https://www.dartsevent.com/
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik