Péni István fegyverváltást tervez

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 09:51
Péni István ciklusokban gondolkodik, és úgy véli, hogy ami eddig elég volt, ezután már nem lesz az (Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport)
A párizsi olimpián légpuskában 18., ötven méteren 21. helyen végző Péni István élete legjobbját lőtte a hétvégi országos bajnokságon, a jövőt illetően pedig töretlen a lelkesedése, újításokkal készül Los Angelesre.

– Országos csúccsal megnyerte az ötven méter összetett alapversenyét, majd két nap alatt négy magyar bajnoki címet szerzett egyéniben és csapatban. Ennél jobban aligha kezdhette volna az olimpiai ciklust.
– Ha már elkezdődött az új ciklus, úgy vagyok vele, ami eddig elég volt, ezután már nem lesz az – mondta lapunknak az UTE 27 éves puskása, Péni István. – Az országos bajnokság nagyon jól sikerült, de ezt a teljesítményt is szeretném fokozni a jövőben, mert tudom, hogy van még bennem. A júniusi müncheni világkupaversenyen beállítottam Pekler Zalán rekordját, a hétvégén elért 594 körrel sikerült megdöntenem. A fináléban 467 körrel győztem, az még jobb eredmény, csak nem országos csúcs, mert egyszer már lőttem jobbat.

– Jobban is örült neki?
– A két eredménynek együtt örültem. A hatvanlövéses alapverseny bizonyos részein még van mit javítani, a döntőben viszont csak két olyan lövésem volt a negyvenötből, amelyet máshogy kellett volna kiviteleznem. A többi negyvenhárom rendben volt, ez elég jó arány.

– Melyik testhelyzetével elégedett a leginkább, és melyiken kell többet csiszolni az októberi világkupadöntőig?
– A fekvőmmel kimondottan elégedett vagyok, az olimpián és az országos bajnokságon is a maximális kétszáz kört értem el az alapversenyben, és a döntőben is nagy tízeseket lőttem. Az elmúlt egy-két év alapján úgy tűnik, a fekvővel készen vagyok, mostantól inkább a térdelő és az álló testhelyzetemet szeretném fejleszteni. Térdelve voltak jó eredményeim az idén, de még lehet javulni, az állóban pedig az olimpia után néhány változtatással kísérleteztem, amelyek a hétvégi verseny alapján segítettek. Bízom benne, hogy hosszú távon is beválnak az újítások.

– Felesleges azon agyalni, hogy mi lett volna, ha az olimpián lő ilyen eredményeket, szóval inkább úgy kérdezem: melyek a legfontosabb  chateauroux-i tanulságok?
– Sajnos nehéz reálisan értékelni, mert elég sok tényező hátráltatott az olimpián. Kezdjük azzal, hogy mandulagyulladással, lázasan érkeztem meg, ami már önmagában meggátolt a csúcsforma elérésében.

– De legalább „luxusszállodában” nyomhatta az ágyat…
– Még az volt a legkevesebb, hogy a szállás nem az igazi. Azóta már tudjuk, hogy a légfegyverem teljesen tönkrement. Járt a fegyverem a gyári szerelők kezében is, azonban mindenki máshol kereste a hibát, mint a valódi forrás. Jelenleg azt valószínűsítik a szerelők, hogy a cső és csőköpeny közötti ragasztás elengedett, azaz lötyög a csövem a fegyveremben. A versenyt megelőző edzésen a gyártó rengeteg alkatrészt kicserélt a fegyveremben, reméltük, hogy ezzel megoldódott a probléma, de sajnos ma már tudjuk, hogy nem a kicserélt alkatrészek okozzák a szórásvándorlást. Bosszantó, hogy éppen a legrosszabbkor jelentkezik egy ilyen ritka gyártási hiba.

– Lapozzunk egyet, mert nincs megállás, sokan már a Los Angeles-i olimpiát emlegetik. Szeret távlatokban gondolkodni?
– Igen, mindig olimpiai ciklusokban tervezek. Az idei szezonból hátravan még a világkupadöntő, amelyre presztízsértékű kijutni, pláne mindkét számban, de lássuk be, nem ez az év fő versenye. Az előző ciklus feltorlódott, nem sokkal azután, hogy véget ért a tokiói olimpia, már kezdődött a kvalifikációs időszak a párizsira, ezúttal viszont lesz egy év pihenni, újítani, akár jelentős változtatásokat véghez vinni.

– Benne van a pakliban a fegyverváltás is?
– Erősen gondolkozom rajta, miután hiába írtam kéthetente a gyártónak, nem kaptam tartalék fegyvert az olimpiára. Utólag megírták, hogy hibáztak és sajnálják, de sokra nem megyek vele… A légpuskám prototípus, de a gyerekbetegségei ellenére hamar bevált, a győri Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztem vele. Jó darabig nagyszerűen működött, most ez nem mondható el róla, az elmúlt időszakban nem is készültem tíz méteren. Remélem, még a világkupadöntő előtt megérkezik az új fegyverem, utána viszont megfontolok egy nagyobb váltást is.

– Az országos bajnokságon ötven méteren mutatott formája viszont a nemzetközi mezőnyben is sok mindenre elég. A három testhelyzetű számban a szinten tartás a cél?
– Valóban sok mindenre elég, de szeretnék még fejlődni – az olimpián például az egyik térdelő sorozatom kilencvenöt körös volt, azon lehet és kell is csiszolni. Egyébként ötven méteren is tervezem a fegyverváltást, már csak azért is, mert felfrissülést jelentene, és a következő időszakban belefér, hogy építkezzek.

– A szavaiból azt veszem ki, hogy a motivációja mit sem változott.
– Töretlen a lelkesedésem, mert nagyon szeretem, amit csinálok. Attól függetlenül, hogy az olimpián nem olyan helyezést értem el, amilyenre vágytam, eredményes az idei évem, az Eb-ezüstérem mellett a világkupa-sorozatban is sikeresen szerepeltem, országos csúcsokat lőttem. Sajnálom az olimpiát, de már az új lehetőségekre koncentrálok, mert jó néhány évem van még a sportágban. Mindent megteszek, hogy előbb-utóbb megvalósítsam az álmomat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik