Rapport és Szjugirov vezetésével legyőztük az olaszokat is a sakkolimpián

Vágólapra másolva!
2024.09.14. 20:41
Rapport Richárd nagyon fontos győzelmet aratott (Fotó: Kovács Péter)
A budapesti sakkolimpia 4. fordulójában a nyílt tornán a magyar A-csapat 2.5:1.5-re legyőzte Olaszországot. Mivel Rapport Richárd és Szjugirov Szanan is nyert, még Lékó Péter veresége is belefért. Ács Péter együttese így továbbra is százszázalékos. A nőknél az első számú csapat kiütéses győzelmet aratott.

 

Az olasz válogatott nagy meglepetésre nyert a jóval esélyesebb Hollandia ellen a 3. fordulóban, mivel Lorenzo Lodici legyőzte Anish Girit. Ezzel együtt a mieink csapata volt az esélyesebb. Gledura Benjámin döntetlenje után, Szjugirov Szanan villámgyors győzelemmel megszerezte a vezetést. A játszma mindössze 21 lépésig tartott, miután ellenfele súlyos hibát követett el.

Az éltáblán Rapport Richárd rendkívüli nyugalommal várta partiját. Olyannyira, hogy nem is vette észre rögtön, hogy megindították az óráját. A legjobb magyar nagymester fél perc után „felébredt”, és tanári játékkal négy óra alatt legyőzte az egyáltalán nem lebecsülendő játékerejű Daniele Vocaturót.

Hátra volt még Lékó Péter, aki sötéttel vette fel a harcot a Lodici ellen. Sajnos az olasz ezúttal is remekül játszott, egyre jobban állt, és sikerült győzelemig fokoznia az előnyét. Ezzel együtt a legfontosabb, vagyis a csapatsiker szempontjából ez az eredmény már nem számított, a 2:5:1.5-tel a magyar A-csapat négy meccsből négy győzelemnél jár.

Vasárnaptól várhatóan és remélhetően egészen az olimpia végéig kőkemény rangadók várnak Ács Péter szövetségi kapitány csapatára. Az aranyesélyes Egyesült Államok vereséget szenvedett a legendás Vaszilij Ivancsukkal és minden idők legfiatalabb világbajnokával, Ruszlan Ponomarjovval felálló Ukrajnától, így egyelőre körön kívülre került. Késő este az is kdierült, hogy Rapporték következő ellenfele éppen Ukrajna lesz.

A nőknél az első számú magyar együttes kijavította a pénteki vereségét, és impresszív 3.5:0.5-ös kiütéses győzelmet aratott Dánia ellen. Hoang Tranh Trang és Lázárné Vajda Szidónia is begyűjtötte az egész pontot, mind a ketten három partit nyertek eddig, megtartva százszázalékos teljesítményüket.

45. SAKKOLIMPIA, BOK CSARNOK
4. FORDULÓ
NYÍLT TORNA
Magyarország–Olaszország 2.5:1.5
Rapport Richárd (2715)–Daniele Vocaturo (2600) 1:0
Lorenzo Lodici (2556)–Lékó Péter (2666) 1:0
Szjugirov Szanan (2644)–Francesco Sonis (2554) 1:0
Sabino Brunello (2511)–Gledura Benjámin (2628) döntetlen
Magyarország B–Japán 3:1
Kozák Ádám (2609)–Thanh Tu Tran (2387) 0:1
Nandzso Rjoszuke (2372)–Bánusz Tamás (2605) 0:1
Prohászka Péter (2542)–Aosima Miraj (2385) 1:0
Kodzsima Sinja (2299)–Antal Gergely (2544) 0:1
Magyarország C–Indonézia 1.5:2.5
Kántor Gergely (2537)–Andrean Susilodinata (2393) 0:1
Satria Duta Cahaya (2219)–Juhász Ágoston (2427) döntetlen
Karácsonyi Gellért (2403)–Zacky Dhia Ulhaq (2203) 0:1
Fabian Glen Mariano (2121)–Vanczák Tamás (2401) 0:1
Az állás: 1. India 8 csapatpont (69 Sonneborn-Berger-pont), 2. Spanyolország 8 (57), 3. Kína 8 (54), …7. Magyarország 8 (46), …39. Magyarország B 8 (32), …63. Magyarország C 4 (31)
Nők

Női torna
Magyarország–Dánia 3.5:0.5
Sandra De Blecourt (2065)–Gaál Zsóka (2385) 0:1
Hoang Thanh Trang (2351)–Ellen Kakulidis (2048) 1:0
Esmat Susanne Guindy (2015)–Papp Petra (2259) döntetlen
Lázárné Vajda Szidónia (2283)–Sofie Bech Durrfeld (1937) 1:0
Magyarország B–Portugália 3:1
Filipa Fortuna Pipiras (2187)–Lakos Nikoletta (2192) döntetlen
Karácsonyi Kata (2233)–Mariana Silva (2005) 1:0
Raquel Dos Santos Duque (1913)–Demeter Dorina (2199) döntetlen
Terbe Zsuzsanna (2168)–Camila Biscaya Avelino (1843) 1:0
Magyarország C–Wales 2:2
Sulyok Eszter (2080)–Olivia Smith (2087) 0:1
Imogen Camp (1923)–Tóth Lili (2105) döntetlen
Gömböcz Zsófia (2061)–Lynda Smith (1831) döntetlen
Kimberly Chong (1779)–Nandin-Erdene Davaademberel (2039) 1:0
Az állás: 1. Kína 8 csapatpont (65 Sonneborn-Berger-pont), 2. India 8 (60), 3. Egyesült Államok 8 (59.5), …14. Magyarország 6 (49), …31. Magyarország B 6 (34), …55. Magyarország C 5 (24)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik