Izgalmakból nem volt hiány a Nemzeti Vágta előfutamai során

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2024.10.05. 22:05
(Fotó: vagta.hu)
Szombaton élesedett a verseny a Nemzeti Vágtán, hatvan település lovasa pattant nyeregbe és küzdött meg az előfutamok során a vasárnapi folytatásért a szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.

A zord időjárás ellenére már bő fél órával a hivatalos megnyitó előtt szépen megteltek a lovasközpont környéki parkolók, s ahogy delet ütött az óra, felharsant a trombita és megkezdődött az ünnepélyes megnyitó. A bevonuló huszárok az aradi vértanúk arcképét viselő zászlókat tartottak a kezükben, majd néhány bemutató kör után megérkeztek a nap főszereplői, a 17. Nemzeti Vágta lovasai.

Az idei esemény több újdonságot is tartogatott, a kísérőprogramokon belül a fiatalok két kategóriában mérethették meg magukat; sajnos a „kishuszároknál” történt két bukás, az egyik versenyzőt a mentő szállította el. Ami a Nemzeti Vágta szabályait illeti, az összes futamgyőztes továbbjutott, valamint a legjobb idővel rendelkező második helyezett is folytathatja a küzdelmeket vasárnap. Rögtön az első futam óriási izgalmakat hozott, Szabadka és Tiszafüred harcolt egymással, előbbi végig az élen tudott maradni, és meg is őrizte a vezetést. A második futamban volt érdekelve a tavalyi győztes Kecskemét, de sok babér nem termett a címvédőnek, Vámospércs simán nyert.

Később a gyenesdiásiak lova, Táltos hívta fel magára a figyelmet, ugyanis láthatóan nem volt kedve hozzájárulni a rajt sikerességéhez, lovasának le kellett vele kocognia a távot, mire sikerült elindulnia a futamnak. Ki kell emelni a hatodik futamot, amelyben célfotó döntött az első helyről Bácskossuthfalva javára. Egy-két hosszabb rajttól és egy bukástól eltekintve gond nélkül mentek le a futamok, a közönség a Nemzeti Vágta mellett a fogatvágta futamait is élvezhette.

A Nemzeti Vágta mezőnyében a legjobb másodikként végül Petesháza végzett, így a szlovéniai település lett a 16. továbbjutó. Zárásként a közönség kocsitolóversenyt, valamint méneshajtást láthatott még. Vasárnap következik az idei Nemzeti Vágta utolsó felvonása, délelőtt a középfutamokra, délután a döntőre kerül sor.

17. NEMZETI VÁGTA, SZILVÁSVÁRAD
Az előfutamok végeredményei. 
1. futam: 1. Szabadka, 2. Tiszafüred, 3. Nyárádszereda, 4. Borota.      
2. futam: 1. Vámospércs, 2. Kraszna, 3. Göd, 4. Kecskemét (nem ért célba).
3. futam: 1. Ácsteszér, 2. Répcelak, 3. Egervölgy, 4. Kétegyháza.      
4. futam: 1. Decs, 2. Dunaszerdahely, 3. Farkaslaka, 4. Abony.
5. futam: 1. Kocs, 2. Tata, 3. Bőcs, 4. Gyenesdiás.
6. futam: 1. Bácskossuthfalva, 2. Hernádkak, 3. Ajak, 4. Sóstófalva. 
7. futam: 1. Illyefalva, 2.Vácduka, 3. Csörög, 4. Szemenye. 
8. futam: 1. Bácsfeketehegy, 2. Etéd, 3. Kisgyőr, 4. Kapuvár-Garta (nem ért célba).
9. futam: 1. Tahitótfalu, 2. Vácrátót, 3. Györe, 4. Magyarkanizsa.      
10. futam: 1. Farád, 2. Szilvásvárad, 3. Kishegyes, 4. Hosszúfalu.
11. futam: 1. Baja, 2. Petesháza, 3. Madaras, 4. Nagyernye.
12. futam: 1. Ács, 2. Nyíregyháza, 3. Viszák, 4. Sződ. 
13. futam: 1. Adorján, 2. Tallós, 3. Iván, 4. Lendva.
14. futam: 1. Sepsiszentgyörgy, 2. Nyúl, 3. Őcsény, 4. Szomolya (kizárva).
15. futam: 1. Szentkirály, 2. Kocsér, 3. Csetény, 4. Hatvan
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik