Nemzeti Vágta: Galaxy ismét verhetetlen volt, Decs lovasa győzött

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 20:03
Tóbiás Zsuzsa és Galaxy nyerte meg a Nemzeti Vágtát (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Vágta történetében először csak női lovas jutott döntőbe, a Decs nagyközséget képviselő Tóbiás Zsuzsa és Galaxy nevű lova bizonyult a legjobbnak Szilvásváradon.

Ködbe veszett a bükk, leszakadt az ég, eldörrent az ágyú. Az időjárás nem volt kegyes a Nemzeti Vágta vasárnapi döntőjéhez, de égi áldás ide vagy oda, a nézők esernyővel a kezükben is hangosan biztatták kedvenc lovasukat. Az eső a pályának jót tett, a fedetlen szektorokban ülőknek kevésbé, de a hangulatra a hűvös idő ellenére sem lehetett panasz, a környező vendéglátóipari egységek tulajdonosai pedig aligha bánták, hogy sokan „menedéket” kerestek.

A Versailles-i kastélypark után a szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban is vastaps köszöntötte olimpiai bajnok öttusázónkat, Gulyás Michelle-t. Noha sportágának már nem része a lovaglás, esze ágában sincs elszakadni a lovaktól, elvégre gyerekkora óta különleges kapcsolatot ápol velük. A Nemzeti Vágtán előbb megtett néhány tiszteletkört a díszmenet élén (mögötte a párizsi tizedik helyezett Szép Balázs érkezett fogaton), majd a legfiatalabb lovasoknak, az úgynevezett huszárgyerekeknek adott át díjakat. A korosztályos versenyek hangulatáról mindent elárul, hogy azok is rázták az öklüket örömükben, akik a mezőny végén értek célba – ha minden jól megy, néhány év múlva már a felnőttek között látjuk őket.
Olimpiai bajnok öttusázónk vezette a díszmenetet

„Becsülettel és bátorsággal” – adta ki a jelszót ünnepi beszédében Székely Tibor vágtafőkapitány, mielőtt a négy finalista település, Decs, Ácsteszér, Tahitótfalu és Bácskossuthfalva versenyzője belovagolt a szilvásváradi Lipicai Lovasközpont küzdőterére. Öt és fél kör, kevesebb mint két perc: gyorsan választ kaptunk a legfontosabb kérdésre, a döntőig vezető út viszont hosszú volt, hatvan indulóból mindössze négyen csatázhattak győzelemért.

A középfutamok megszűrték a mezőnyt, csak az első hely ért továbbjutást, vagyis izgalmakból már délelőtt sem volt hiány. Tahitótfalu lovasa, Rigó Lotti speciel semmit sem bízott a véletlenre, rajt-cél győzelmet aratott, taktikus versenyzéssel tartotta maga mögött a háromszoros győztest, a bajai Németh Jánost. A második futamban Illyefalva visszalépése miatt Hernádkak lovasa kapott lehetőséget, de az ácsi és a vámospércsi versenyzőhöz hasonlóan nem bírt a Bácskossuthfalvát képviselő Vámos Mercédesszel, aki gyönyörű előzéssel már az első kör végén az élre állt. A favorit Pipacs fölényesen győzött, vagyis két Licino apaságú ló jutott be a döntőbe.

Ilyet is ritkán látni: a nemzetközi versenyben címvédő bahreini Raed Mahmoodot az első előfutam indításakor ledobta magáról a lova, amely így egymaga teljesítette a távot. A lovasnak szerencsére nem esett baja, a szervezők pedig megadták neki a lehetőséget, hogy a következő előfutamban elindulhasson. A finoman szólva is egyedi stílusban lovagló Mahmood üdvrivalgás közepette a második helyen ért célba a lipicaival, így bejutott a döntőbe, amelyben harmadik lett a brit Stephen Heeley és a szlovák Atila Ocenas mögött.
Ledobta a ló a rajtnál a bahreinit, mégis bejutott a döntőbe

A legtöbb szurkoló talán Szentkirályról érkezett, legalábbis ők voltak a leghangosabbak, Csiki Laura jó eséllyel pályázott a fináléra – csakhogy lova, Jimmy kiugrott az első indításnál, így a szabályok értelmében hátrébb sorolták. A megismételt rajt után az alig hatszáz lelket számláló Ácsteszért képviselő Vörös Tamara állt az élre, szívósan védekezett, majd elérzékenyülve tette meg a tiszteletkört. A melegítőpályán közben már feltűnt a csodaherélt, az előző két Vágtát megnyerő Galaxy, akit ezúttal Decs lovasa, Tóbiás Zsuzsa lovagolt. Az első kanyarban még csak negyedik volt a páros, a második körben már vezetett, és bár az Adorjánt képviselő Zboray Viktória lőtávolon belül maradt, hiába „nyitotta a DRS-t”, Galaxy-t nem lehetett befogni.

Amíg a döntős lovak regenerálódtak (bizony, nekik is szükségük van rá), más szakágak képviselői is bemutatkoztak a nagyérdeműnek. Formabontó ötlettel rukkoltak ki a szervezők: a díjugratók teljesítették a kijelölt pályát, majd felpattantak egy kocsi hátuljára, mert kezdődött a kombinált szám második szakasza, a fogathajtás. A szűk fordulót kétségkívül Zidane vette a legjobban (csak a rend kedvéért, a ló apja Zinédine volt), ám Kerekes Kármen és Juhász Péter párosa gyorsabb volt, a kocsikerekek szó szerint felszántották a pályát.

„Hadd halljam!” – kiabálta ifjabb Galbács Ferenc a rendkívül hálás közönségnek, amely minden verseny- és műsorszámot nagy lelkesedéssel fogadott. A Circus Maximust idéző fogatvágta, a hagyományos kocsitoló verseny, a történelmi lovasfelvonulás és a méneshajtás is nagy sikerrel zajlott le, a délután fénypontja mégis a Nemzeti Vágta döntője volt, amelyben most először négy női lovas versenyzett. Kivételesen elcsendesült az aréna, de csupán a rajtot jelző harangszóig – nem volt egyszerű dolga az indítóbírónak, rendkívül izgatottak voltak a lovak. Tahitótfalu másfél körön át vezetett, aztán jött, látott és győzött a nagy esélyes Galaxy, a kilencéves sárga herélt sorozatban harmadik elsőségével örökös bajnok lett.

Lovasa, Tóbiás Zsuzsa a Tolna vármegyei Decsnek szerzett dicsőséget, a célban lekapta szemüvegét és a kezét magasba emelve ünnepelte győzelmét. Tóbiás csaknem egy évtizede rendszeres résztvevője a Nemzeti Vágtának, a döntő után az elmúlt kilenc év minden érzelme kiült az arcára – ha valaki, ő nagyon megdolgozott a sikerért.

Tóbiás Zsuzsa, a Nemzeti Vágta győztese: „Miután bekerültem a döntőbe, tudtam, hogy nagyon erős ellenfeleim lesznek. Kilenc éve indulok a Nemzeti Vágtán, azóta arra készültem, hogy egyszer megnyerjem a versenyt, de korábban az esélytelenek nyugalmával indultam. Június óta edzettem Galaxyval, a kezdetektől éreztem, hogy különleges ló, hamar közel kerültem hozzá. Fantasztikusan futott, nem véletlenül lett örökös bajnok, egyelőre felfoghatatlan, de fantasztikus érzés, hogy győztünk.”

NEMZETI VÁGTA, SZILVÁSVÁRAD
Középfutamok. 1. futam: 1. Tahitótfalu (Rigó Lotti, Licino Gidran-48) 1.52.39, 2. Baja 1.53.41, 3. Sepsiszentgyörgy 1.54.36, 4. Szabadka 1.58.94. 2. futam: Bácskossuthfalva (Vámos Mercédesz, Licino Gidran-32 Pipacs) 1.56.27, 2. Ács 1.56.56, 3. Hernádkak 1.58.07, 4. Vámospércs 1.58.98. 3. futam: 1. Ácsteszér (Vörös Tamara, Marina) 1.51.75, 2. Szentkirály 1.52.21, 3. Bácsfeketehegy 1.56.83, 4. Kocs 2.07.80. 4. futam: 1. Decs (Tóbiás Zsuzsa, Galaxy) 1.52.32, 2. Adorján 1.53.03, 3. Petesháza 1.56.52, 4. Farád 2.03.27. Döntő: 1. Decs 1.50.53, 2. Ácsteszér 1.52.14, 3. Tahitótfalu 1.52.84, 4. Bácskossuthfalva 1.55.50

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik