Kósa Miklós: Nem lesz könnyű

– Bíróként már nem lett volna feljebb?
– Valószínűleg nem, bár ez sohasem érdekelt, csak az vezérelt, hogy minden alkalommal a tőlem telhető legjobbat nyújtsam – válaszolta Kósa Miklós, a férfi kardcsapat kedden kinevezett vezetőedzője, aki az elmúlt évtizedben bíróként jutott egyre magasabbra. – Jólesik persze, hogy a világ legjobb kardbírójának választottak az olimpiát követően, és bár mondták, hogy a csúcson kell abbahagyni, bennem már érlelődött jó ideje, hogy edzőként megyek tovább. Csak edzőként, hiszen a kettőt együtt nem lehet csinálni.

– Az edzői pálya ezek szerint mindig is vonzotta?
– Sokkal jobban. Bíráskodni még versenyzőkoromban kezdtem, aztán amikor abbahagytam a vívást, négy évet vártam arra, hogy nemzetközi vizsgát tegyek – miután sikerrel letettem, tíz éven keresztül bíráskodtam. Tudtam, hogy Párizs után ettől elköszönök, örülök, hogy az olimpián jól teljesítettem.

– Bár a sportágban járatosak tudják, hogy edzőként is többször bizonyított már, a tanítványai a korosztályos világversenyeken gyakorta villognak, a külső szemlélő a kinevezése után megjegyezheti: jól indít az edzői pályán, hiszen rögvest a válogatottat vezeti. 
– Három évig én voltam a férfi kadét kardcsapat edzője, s bár női tanítványaim is vannak, így a női kard is képben volt a pályázatom írásakor, végül a férfiválogatottét céloztam meg.

– Jó nagyot kell azért elsőre ugrania, nem?
– Könnyű biztos nem lesz, de hát a sporttörténelemben a magyar férfi kardvívás mindig is kiemelt figyelmet kapott. Sikeres csapatot veszek át, mindenképpen nagy kihívás előtt állok, de a versenyzőkkel és az edzőkollégákkal azon leszünk, hogy továbbra is jöjjenek a jó eredmények. Nehéz lesz, ezt azért látni kell: ­Szilágyi Áron később tér vissza a műtétje után, Gémesi Csanád is csak jövőre tervez újra versenyezni, de már edz, akárcsak Szatmári András – mindhármukon látom az elhivatottságot. És ott van még Rabb Krisztián, mellettük tehetséges és kiváló fiatal és kevésbé fiatal kardozók, ám én nem úgy gondolok a feladatra, hogy nagyot kell ugrani, inkább úgy, hogy a klubomnál, a Vasasnál eddig is dolgoztam felnőtt vívókkal. De természetesen az, hogy engem találtak érdemesnek a feladatra, nagyon megtisztelő.

– Nem titok, hogy korábban foglalkozott Szilágyi Áronnal is – vajon az, hogy olimpiai bajnokunk bizalma töretlen önben, mennyit nyomott a latban a kinevezésekor?
– Hogy a döntésnél mennyit számított, nem tudom. Azt viszont igen, hogy nekem számított, ezért is adtam be a pályázatomat: nem titok, hogy Áron támogatott ebben, s úgy tudom, a csapat tagjai is egyetértettek vele.

– Hogyan lát munkához?
– Minél hamarabb szeretném elkezdeni, illetve valójában tovább működtetni azt a hosszú évek óta bevált rendszert, amelyben két-három keretedzés szerepel hetente. Szeretném szélesíteni a csapatot, a keretet, minél több fiatalt be kell vonni, ez egyértelmű – a legfontosabb feladat, hogy a következő másfél évben megtaláljuk azt a csapatot – és itt nem csak négy kardozóról beszélek –, amelyikkel neki tudunk kezdeni a következő kvalifikációs időszaknak. Sok munka vár ránk: a versenyzőkre, a vívó- és erőnléti edzőkre, a gyógytornászokra, a masszőrökre, mindenkire.

– Tele van tettvággyal, ez egyértelmű, de azért egyetlen pillanatig megállt örülni, hogy önt választották meg fegyvernemi edzőnek?
– Én mindig is a feladatokkal szerettem foglalkozni, örülni majd akkor fogok, ha sikeresek leszünk. Ahogy mondtam, a bizalom megtisztelő, de előre örülni semminek sem fogok – nem szoktam. Várjuk meg a bizonyítványosztást.