Teqball World Series: magyar siker a rangos versenyen

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 21:10
Bakó Ádám és Odnoga Mátyás győzelmével magyar siker született a Budapesten (Fotó: Koncz Márton)
Október 3. és 6. között Budapesten zárult a Teqball World Series 2024-es sorozata, férfi párosban a Bakó Ádám, Odnoga Mátyás kettős győzelmével magyar siker született a tornán.     

Nagy esemény a magyar fővárosban. Budapesten zárult a Teqball World Series 2024-es sorozata, október 3. és 6. között a világ legjobb párosai három kategóriában csaptak össze. A rangos sorozat májusban indult Madridban, majd júniusban ellátogatott a vietnami Quy Nhonba, onnan átköltözött az amerikai Tulsába, az olimpia előtt visszatért Ázsiába, a kínai Csingtaóba. Az ötkarikás játékokat követően ismét Kína, Peking volt a helyszín, október első hetében pedig Magyarországon a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban zárult a viadal.

A helyszínválasztás természetesen nem véletlen, a 2014 óta létező, hivatalosan hungarikumnak számító sportág az idén tízéves, és nem titkoltan az a cél, hogy 2036-ban már része legyen az olimpiai programnak. A népszerűségét mindenesetre jelzi, hogy a budapesti versenyen három kontinensről húsz ország 107 játékosa vett részt. Ami az eredményeket illeti, a férfi párost a magyar Bakó Ádám, Odnoga Mátyás kettős nyerte meg, a nőit a romániai Barabási Kinga és a moldovai Tonu Viorica kettőse, a vegyes párost pedig a romániai Barabási Kinga, Györgydeák Apor duó.

A vegyes páros verseny krónikájához tartozik, hogy az elődöntőben a magyar Kota Gabriella a vereségüket jelentő, vitatható pont után élesen kritizálta a román játékvezetőt, majd az Instagram-oldalon írt bejegyzésében szidta tovább a bírót. Ezt követően női párosban is kizárták, és a vegyes párosban szerzett pénzdíját és világranglistapontjait is elvették.

Teqball World Series
Budapest
Női páros
Barabási, Tonu (romániai, moldáv)–Péchy, Vicsek (magyar) 2:1 (11, -10, 10)
Férfi páros
Bakó, Odnoga (magyar)–Györgydeák, Blázsovics (romániai, magyar) 2:1 (10, -5, 10)
Vegyes páros
Barabási, Györgydeák (romániai)–Bartnicka, Pokwap (lengyel) 2:1 (-11, 10, 8)

 

Legfrissebb hírek

A sportág Dream Teamjét már megteremtette, jöhet a Teqball Akadémia!

Minden más foci
2024.12.09. 12:29

Mindhárom magyar csapat elődöntőbe jutott a vietnámi teqball-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.07. 11:37

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31

Teqball-vb: világklasszisok a magyar válogatottban

Egyéb egyéni
2024.11.14. 12:00

Fél plusz fél évre tiltották el a románozó teqballost

Minden más foci
2024.11.11. 10:44

Három hazai aranyérem az udvarhelyi teqballünnepen

Minden más foci
2024.11.10. 21:55

Az első aranyérmét nyerheti hazai pályán a székelyek csillaga

Minden más foci
2024.11.09. 19:12

Két álomdöntő máris összejött Székelyudvarhelyen

Egyéb egyéni
2024.11.08. 20:00
Ezek is érdekelhetik