Sport Forum Hungary: „Egyes sportági szövetségeknél jelentős a fejlődés” – Baji Balázs

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.11.27. 16:14
Baji Balázs (Fotó: Koncz Márton)
Baji Balázs, az NSÜ sportstratégiai vezérigazgató-helyettese arra is rámutatott, a globalizáció egyre dominánsabban jelen van a sportban is, Európa előnye pedig látványosan csökken az olimpiákon.

A korábbi kiváló atléta, Dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese az NSÜ és a sportági szakszövetségek közötti kapcsolattartásról tartott előadást a Puskás Arénában zajló Sport Forum Hungary 2024 konferencián. 

Elmondása szerint az elmúlt években jelentős előrelépés történt a sportági szövetségek és az állami sportirányítás munkakapcsolatában; egyes szövetségeknél jelentős szervezeti és szakmai fejlődés mutatható ki, továbbá az állami források kihelyezése gyorsabb és hatékonyabb lett.

A szakszövetségi konzultációk tapasztalatainak összegzése és a kihívások ismertetése mellett dr. Baji Balázs statisztikák bemutatásával értékelte a párizsi olimpia magyar szereplését. Ez alapján az látszik, hogy a csapatlétszám dicséretesen nőtt, az eredményességben pici javulás mutatható ki, de inkább a stagnálás jellemző. Az olimpiai trendek kapcsán pedig úgy összegzett: a globalizáció egyre dominánsabban jelenik meg a sportban is; a kelet-európai régióban hazánk egyértelműen az élen áll az eredményességben; Európa előnye viszont jelentősen csökken a világban, illetve Oroszország kiválásával az Egyesült Államok és Kína dominanciája kimagasló.

 

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

Új háttérszervezetet alakított a sportirányítás az LA10 program sikerességéért

Egyéb egyéni
2025.02.05. 18:16

Sport Forum Hungary: a versenyzők is érdeklődnek a tudományos háttér iránt

Egyéb egyéni
2024.11.28. 16:06

Sport Forum Hungary: konkurens kandidálók egy asztalnál

Egyéb egyéni
2024.11.28. 15:40

Deutsch Tamás: A magyar sport csak erős egyesületekkel lehet sikeres

Egyéb egyéni
2024.11.28. 11:27

Sport Forum Hungary: izgalmas vitát hozott a régóta várt „elnöki derbi” Kubatov Gábor és Ratatics Péter között

Labdarúgó NB I
2024.11.27. 19:25

Sport Forum Hungary: „Velem szemben egymilliárd euró, én meg jöttem Újpestről, a Víztorony mellől” – Lőw Zsolt

Magyar válogatott
2024.11.27. 17:29
Ezek is érdekelhetik