Távol(impia) – Deák Zsigmond jegyzete

A 2017-es visszalépés óta megint csak elméletben játszhattak el a magyar döntéshozók (és csatolt részeik) az olimpiarendezéssel, október végén viszont újra élénkülni és konkretizálódni kezdett a helyzet azzal, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és Paralimpiai Bizottság (MPB) mint illetékes köztestületek első lépcsőben közös gondolkodásra kérték a fővárosi önkormányzatot az esetleges házigazdaság témakörében. Ez egyelőre Karácsony Gergely főpolgármester reagálása formájában történt csak meg, mert hiába szólt arról a fáma, végül a testület fel sem vette október 30-i ülése napirendi pontjai közé az ötkarikás témát. Ennek lényege pedig éppen a támogatás mögötti, pártoktól független politikai konszenzus lenne, amely hét éve is „ment a levesbe” – azóta mondjuk a NOlimpia kampányt kitaláló Momentum is oda tart –, s a fővárosi közgyűlés polarizált összetétele miatt egyelőre elég utópisztikusnak tűnik az egység újbóli tartós megteremtése.

Ennek csak akkor van alapja, ha a napi belpolitikai csaták fölé emelik a budapesti olimpia tervét. Pályázatot azért nem mondhatunk, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hagyományos kandidálás és szavazás helyett immár színfalak mögötti úgynevezett „irányított tárgyalást” folytat az előzetesen legjobbnak ítélt jelölttel. De hogy ki ítél, mikor és miért, az rejtély. Az idei párizsi játékok mindenesetre visszásságai, hibái ellenére a jelek szerint inkább erősítette, mint gyengítette az olimpizmus ügyét, erre utal legalábbis, hogy a 2028-as Los Angeles-i és a 2032-as brisbane-i után következő rendezés iránt négy kontinens nagyjából tucatnyi városa, metropolisza érdeklődik. Egyelőre ott tartunk, hogy a majdani hivatalos jelentkezést beadni hivatott MOB és MPB jelezte, megint érdemes lenne megfontolni a dolgot nekünk is.

Az esélyeket (mert nyilván ez érdekli leginkább a közvéleményt) több külső és belső ok miatt sem könnyű megjósolni. Egyrészt jövő tavasszal választják meg Thomas Bach NOB-elnök utódját hét aspiráló közül, aki diszponál majd a következő házigazdáról, addig 2036-tal érdemben nem foglalkozik senki. Másrészt a világ hatalmi berendezkedése, gazdasági erőtere átalakulóban van, ennek hatására olyan pályázók is képbe kerülhetnek, akikre korábban nem gondolhattunk. Itthon, ahogy említettük, ha nincs meg az egységes politikai és társadalmi támogatás, akkor nincs olimpia, az biztos. Abban viszont legalább konszenzusos vélemény látszik kialakulni, hogy Budapest nagyjából már rendelkezik a megfelelő sportinfrastruktúrával, az egyéb, közlekedési, logisztikai, turisztikai fejlesztéseket kellene elvégezni, amelyek zömére amúgy is nagy szükség lenne – lásd például a gyorsvasutat a reptérről a centrumba.

Itt tartunk most, nagyjából megint a nulladik kilométerkőnél, de van rá sansz, hogy esetleg most a korábbi próbálkozásoknál messzebb jutunk, nagyjából annyi, mint arra, hogy megint beragadunk a rajtnál. Részben rajtunk múlik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!