Vívás: hat női kardozónk az oráni vk főtábláján

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.11.08. 14:44
Spiesz Anna (Fotó: Magyar Vívószövetség, Facebook)
A három kiemelthez további három női kardozónk csatlakozott az oráni világkupaversenyen.

A férfiak selejtezője után pénteken a hölgyek léphettek pástra a kardozók algériai, oráni világkupa-viadalán – már persze azok, akiknek ez kötelező volt, merthogy három csapatvilágbajnokunk, mégpedig Pusztai Liza, Szűcs Luca és Battai Sugár Katinka a kiemeltek közé tartozik ezúttal, hiszen több nagy név maradt távol: az olimpia után többen tartanak hosszabb pihenőt, s akad olyan is, akiről úgy hírlik, visszavonul, csak éppen még nem jelentette be.

A magyar trió mellett további négy kardozónk viszont bekötött a selejtezőben: Katona Renáta hibátlanul vívott a csoportkörben, így egyből főtáblára jutott, a kieséses szakaszban megvívott egy, illetve két győztes asszó után ugyanezt elmondhatta magáról Spiesz Anna, valamint Beviz Dorottya – egyedül Keszei Kira nem folytathatja a mieink közel a vk-viadalt.

Szombaton tehát hat magyar kardozó köthet be a főtáblán a női mezőnyben, a férfiak között egyedül Rabb Krisztián lép pástra.

VILÁGKUPAVERSENY, ORÁN
Kard. Nők. Egyéni (Pusztai Liza, Szűcs Luca és Battai Sugár Katinka kiemelt)
A csoportmérkőzéseken: Katona Renáta 6 győzelem/0 vereség, Spiesz Anna 4/2, Keszei Kira 3/3, Beviz Dorottya 2/3
A 96 közé jutásért: Beviz–Au Sin Jing (hongkongi) 15:13, Kaszpiarovics (azeri)–Keszei 15:12
A 64 közé jutásért: Spiesz–Kim Do Hi (dél-koreai) 15:5, Beviz–Kober (német) 15:11

 

Legfrissebb hírek

Vívás: junior Eb-ezüstérmes a női párbajtőrcsapat

Utánpótlássport
2025.03.02. 17:16

Vívás: mindhárom magyar csapat hetedik lett a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.03.01. 14:26

Vívás: junior Eb-bronzérmes a kardozó Papp Zsadány

Utánpótlássport
2025.02.28. 17:51

Vívás: Pelle Domonkos junior Európa-bajnok!

Utánpótlássport
2025.02.27. 17:32

Vívás: újabb két magyar csapat állt dobogóra az antalyai kadét Eb-n

Utánpótlássport
2025.02.26. 14:35

Vívás: három magyar csapatérem a kadét Eb-n

Utánpótlássport
2025.02.25. 14:54

Vívás: a tőröző Kosztolányi Hunor kadét Európa-bajnok!

Utánpótlássport
2025.02.24. 18:02

Vívás: Kiss-arany és Komjáthy-bronz a kadét Eb nyitányán

Utánpótlássport
2025.02.23. 19:44
Ezek is érdekelhetik