Az Év Csapata kategória a 67 évvel ezelőtti kezdetektől, 1958-tól jelen van az Év sportolója-választáson. Gyakran heves vitákra adott azonban okot, hogy a klasszikus csapatsportágak miként vethetők össze például egy teniszpáros vagy egy úszóváltó teljesítményével, elvégre az utóbbiak is csapatot alkotnak. Egészen 2017-ig egy szavazási kategóriába tartoztak ezen sportágak képviselői, a voksolást kiíró Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) hét éve azonban úgy döntött, kettébontja, és külön-külön megválasztja a legjobb csapatot a hagyományos csapatsportágakban és a legjobb csapatot az egyéni sportágak csapatversenyeiben indulók között.
A hagyományos csapatsportok kategóriájában az egyik jelölt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely mindent megnyert 2024-ben: bajnok, kupagyőztes, Bajnokok Ligája-győztes lett, és még az európai Szuperkupát is elhódította. A Fradi-pólósok mellett két női kézilabdacsapat van versenyben a kategória díjáért: a Győr és a válogatott.
A Győri ETO KC együttese története során hatodik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját. 2013 óta – amióta négyes döntőt rendeznek ebben a sorozatban – minden más csapatnál többször diadalmaskodott. „Hosszú és nehéz út vezetett a BL-győzelemig, keményen dolgoztunk, hullámvölgyekkel teli idényt tudhattunk magunk mögött, de abban a pillanatban voltunk a legerősebbek, amikor elkezdődött a budapesti final four – mondta lapunknak a csapat nevében is Sandra Toft, az ETO dán kapusa. – Végül tökéletes hétvégét élhettünk át a szurkolóinkkal. A legnagyobb trófea visszakerült a klubhoz, ami mindenkinek sokat jelent, nekem azért is, mert a BL megnyerése volt a legnagyobb álom, ami addig még nem sikerült.”
A női kézilabda-válogatott Eb-bronzérmes lett 2024-ben. Golovin Vlagyimir csapata már a párizsi olimpián is nagyon közel volt az elődöntőhöz, a svédek ellen néhány másodpercet kellett volna csak kihúzni. Debrecenben viszont édes volt a revans, leiskoláztuk a svédeket, bejutottunk a legjobb négy közé, majd a bécsi bronzmérkőzésen legyőztük az olimpiai ezüstérmes, vb-címvédő franciákat. A csapat nevében Füzi-Tóvizi Petra mondta a Nemzeti Sportnak: „A csodálatos Eb-szereplés elismerése, hogy jelöltek minket a díjra, és az, hogy bekerültünk a három közé is. Ez az egész sportágnak sokat jelent, nagyon büszkék vagyunk.”
Az egyéni sportágak csapatversenyében a vívás van túlsúlyban, jelölt a férfi párbajtőr-válogatott és a férfi kardválogatottat is. Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású párbajtőrcsapat megnyerte Párizsban az olimpiát, a döntőben a nagy rivális japánokat győzve le 26:25-re.
„Nagyon örültünk már tavaly is, amikor felkerültünk a tízes listára, akkor beszéltünk arról a srácokkal, milyen jó is lenne egyszer megnyerni az Év csapata-díjat – mondta lapunknak az együttes nevében Andrásfi Tibor. – Aztán hozzátettük: mikor, ha nem az olimpia évében? Hiszen az ilyen győzelem a jó olimpiai szereplés velejárója is. Nyertünk Párizsban, úgyhogy esélyesek is lehetünk a végső sikerre, bízunk benne, hogy itt is nyerni tudunk.”
A kategóriában címvédő férfi kardválogatott is csaknem arannyal tért haza Párizsból, de a döntőben a dél-koreaiak jobbak voltak, így ezüstérmes lett a Gémesi Csanádot, Rabb Krisztiánt, Szatmári Andrást és Szilágyi Áront felvonultató csapat.
„A hétvégén Tuniszban versenyzünk, és a gála miatt átfoglaltuk a repülőjegyet korábbra, mert semmiképpen sem akartunk lemaradni az ünnepségről – mondta Szatmári András. – Hatalmas megtiszteltetés, hogy ismét ott vagyunk a háromban, ez az eredményeinknek köszönhető. Szeretem ezeket a gálákat, van alkalmam ilyenkor találkozni olyan emberekkel, akikkel különben nem, ráadásul impozáns környezetben.”
A kategória harmadik jelöltje a női 4x200 m-es gyorsúszóváltó (Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna), amely a párizsi olimpián hatodik, majd a budapesti rövid pályás vb-n (ekkor Késely Ajna helyett Molnár Dóra úszott) óriási országos csúccsal (7:33.39) ezüstérmes lett, ami a rövid pályás vb-ken az első magyar váltóérem.
Ugrai Panna szólalt meg lapunknak: „Sohasem voltam ilyen rangos díjra jelölve, óriási elismerés, ráadásul csapatban, mert a miénk tényleg igazi csapat. Egyébként kicsit meglepődtem azon, hogy végül odaértünk a legjobb három közé, ez talán azt is mutatja, hogy fejlődik a váltónk. Kicsit furcsa lesz, hogy részt vehetek egy olyan gálán, amelyet korábban csak a tévében néztem.”
A fogyatékos sportolóknál az ötszörös győztes női kerekesszékes vívóválogatott (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Nádasdy Anna, Veres Amarilla), a siketlimpiai női curlingválogatott (Flank-Tanitó Dorottya, Kiss Anett, Kiss Gyuláné, Milanovic Alexandra, Pintér Zsuzsanna) és a szervátültetett asztalitenisz vegyes páros (Bácsi Bernát, Jakucs Edina) maradt versenyben a szűkítés után.
Az előbbi nevében Madarászné Mező Boglárka szólalt meg lapunknak: „Csodás évet tudhatunk magunk mögött, hiszen nemcsak Európa-bajnokok lettünk, hanem a paralimpiáról is ezüstéremmel térhettünk haza. Amit elterveztünk, meg is valósítottuk, pedig nem tettük alacsonyra a lécet. A gálán felemelő érzés minden évben részt venni, boldogok vagyunk, hogy az eredményeinket ilyen formában is elismerik, és külön öröm nekünk, hogy az olimpikonokat és a paralimpikonokat együtt díjazzák.”
A siketlimpiai női curlingválogatottból Pintér Zsuzsanna így fogalmazott: „Ritkaságnak mondható, hogy téli sportból bekerültünk a három közé, nagy megtiszteltetés. Keményen készültünk a téli siketlimpiára Miklós Nándor és Kiss Zsolt edzőkkel, és ki is jött a lépés Erzurumban. Büszkeséggel tölt el minket, hogy ennyi kiváló sportolóval együtt szerepelhetünk a gálán.”
A szervátültetett asztalitenisz vegyes páros nevében Bácsi Bernát azt mondta: „Már a jelölés is hatalmas megtiszteltetés, a háromba jutás pedig a legszebb álmainkat is felülmúlja! Az Operaház színpadán állni az ország legjobb sportolóival együtt a legnagyobb elismerés, amit csak kaphatunk.”
Tudta? |
Díjat ad át az idei gálán Epres Panni, a népszerű modell és divatszakember, aki a sportcsalád megbecsült tagja, férje volt a 2020-ban elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor. |
Az eddigi győztesek | |
Az Év csapata (hagyományos) | |
1958: | férfi vízilabda-válogatott |
1959: | férfi párbajtőr-válogatott |
1960: | férfi öttusa-válogatott |
1961: | férfi vízilabda-válogatott |
1962: | férfi vízilabda-válogatott |
1963: | férfi öttusa-válogatott |
1964: | olimpiai labdarúgó-válogatott |
1965: | női kézilabda-válogatott |
1966: | férfi öttusa-válogatott |
1967: | férfi öttusa-válogatott |
1968: | férfi párbajtőr-válogatott |
1969: | junior férfi öttusa-válogatott |
1970: | férfi öttusa-válogatott |
1971: | férfi párbajtőr-válogatott |
1972: | férfi párbajtőr-válogatott |
1973: | férfi vízilabda-válogatott |
1974: | férfi vízilabda-válogatott |
1975: | férfi öttusa-válogatott |
1976: | férfi vízilabda-válogatott |
1977: | férfi vízilabda-válogatott |
1978: | férfi sakkválogatott |
1979: | férfi asztalitenisz-válogatott |
1980: | Regőczy, Sallay jégtánckettős |
1981: | férfi kardválogatott |
1982: | férfi kardválogatott |
1983: | férfi öttusa-válogatott |
1984: | fogathajtó-válogatott |
1985: | labdarúgó-válogatott |
1986: | férfi kézilabda-válogatott |
1987: | férfi öttusa-válogatott |
1988: | férfi öttusa-válogatott |
1989: | férfi öttusa-válogatott |
1990: | női sakkválogatott |
1991: | férfi kajak négyes |
1992: | női kajak négyes |
1993: | férfi vízilabda-válogatott |
1994: | női vízilabda-válogatott |
1995: | Horváth, Kolonics férfi kenu kettes |
1996: | Horváth, Kolonics férfi kenu kettes |
1997: | férfi vízilabda-válogatott |
1998: | férfi párbajtőr-válogatott |
1999: | férfi vízilabda-válogatott |
2000: | férfi vízilabda-válogatott |
2001: | Pető, Haller kétpárevezős |
2002: | Pető, Haller kétpárevezős |
2003: | férfi vízilabda-válogatott |
2004: | férfi vízilabda-válogatott |
2005: | Kovács, Janics női kajak kettes |
2006: | Kovács, Janics női kajak kettes |
2007: | férfi kardválogatott |
2008: | férfi vízilabda-válogatott |
2009: | U20-as labdarúgó-válogatott |
2010: | Kovács, Janics női kajak kettes |
2011: | Ferencváros női kézilabdacsapat |
2012: | Dombi, Kökény férfi kajak kettes |
2013: | férfi vízilabda-válogatott |
2014: | Győri ETO KC női kézilabdacsapat |
2015: | labdarúgó-válogatott |
2016: | labdarúgó-válogatott |
2017: | Győri ETO KC női kézilabdacsapat |
2018: | Győri ETO KC női kézilabdacsapat |
2019: | FTC-Telekom férfi vízilabdacsapat |
2020: | labdarúgó-válogatott |
2021: | női vízilabda-válogatott |
2022: | labdarúgó-válogatott |
2023: | labdarúgó-válogatott |
Az Év csapata (az egyéni sportágak csapatversenyében) | |
2017: | tenisz Davis-kupa-válogatott |
2018: | férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó |
2019: | Babos Tímea, Kristina Mladenovic teniszpáros |
2020: | Babos Tímea, Kristina Mladenovic teniszpáros |
2021: | női kajak négyes |
2022: | női kardválogatott |
2023: | férfi kardválogatott |
Az Év fogyatékos csapata | |
2015: | férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott |
2016: | női kerekesszékes vívóválogatott |
2017: | női kerekesszékes vívóválogatott |
2018: | női kerekesszékes vívóválogatott |
2019: | férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott |
2020: | nem osztották ki |
2021: | női kerekesszékes vívóválogatott |
2022: | női kerekesszékes vívóválogatott |
2023: | szervátültetett asztalitenisz vegyes páros |