Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát természetesen a névadó szponzor, a közszolgálati sportcsatorna közvetíti január 13-án, 19 óra 30 perces kezdettel a budapesti Operaházból.
„A gála számunkra is mindig az év egyik csúcseseménye, minden esztendőben tele van felejthetetlen jelenetekkel és pillanatokkal, mindegyik után napokig ez a beszédtéma az országban. Mindez jól mutatja, milyen magas rangra emelkedett a gála az elmúlt években – mondta lapunknak Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója. – Persze, nem meglepő az érdeklődés, mert elképesztően sok sikert értek el a magyar sportolók a most véget ért esztendőben is, ráadásul olimpiai év után vagyunk, és a magyar sport igencsak jól teljesített Párizsban is. Éltettük olimpikonjainkat Párizsban, és az a gála még egy lehetőséget kínál arra, hogy újra megünnepeljük őket, miközben persze az olimpia előtt és után is számtalan nagyszerű sportteljesítmény tanúi lehettünk. Büszkék vagyunk rá, hogy 2024-ben is majdnem minden magyar sportsikert mi közvetíthettünk élőben, így nem is jelentett gondot jogilag sem a felvételek beszerzése, hiszen mi sugároztuk idehaza egyebek mellett a párizsi olimpiát és paralimpiát, a labdarúgó Európa-bajnokságot, a női kézilabda Európa-bajnokságot vagy a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokságot is. Emellett a bőséges archívumunkkal is segíteni tudjuk a gála képi világát. Szeretnénk 2025-ben még több magyar sikerről beszámolni képekben és hangban.”
Az M4 Sport a közvetítés mellett különösen kötődik az egyik díjhoz is, amelyet átadnak a gálán. Míg ugyanis a többi kategóriában a sportújságírók szavazatai vagy egy szakmai testület döntése alapján választják meg a győztest, az öt éve életre hívott díjról, az Év sportpillanatáról – részben – a szurkolók dönthetnek. A tíz jelöltre az M4 Sport honlapján, az m4sport.hu-n lehetett szavazni január 3-ig, a gálát felvezető sajtótájékoztató kezdetéig, ott jelentették be aztán a versenyben maradt három jelöltet is. Emlékeztetőül, a három döntős momentum: Csoboth Kevin gólja a labdarúgó Európa-bajnokság Skócia elleni mérkőzésének ráadásában; Illés Fanni nyilatkozata a paralimpiai ezüstérme megszerzése után; a magyar és a német női kajakpáros összeölelkezése az olimpiai holtversenyük kihirdetése után.
„Rekordrészvételről számolhatok be, több mint húszezren szavaztak a honlapunkon, többen, mint korábban bármikor – tudjuk meg szintén Székely Dávidtól. – A szavazóknak nagyon-nagyon nehéz dolguk volt, óriási viták előzték meg házon belül már a tízes lista összeállítását is. Idén két fair play-díjas pillanat is bekerült a legjobb három közé, és érdekesség, hogy a tavalyi gálán taroló labdarúgás most egyedül ebben a kategóriában képviselteti magát Csoboth Kevin Eb-gólja révén.”
A tíz közül a legjobb hármat tehát a szurkolók választhatták ki a voksukkal, a döntősök közötti sorrendet viszont már egy szakértői zsűri szavazza meg, amelynek elnöke a legendás rádióriporter, Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke. A gála január 13-án 20 órakor kezdődik, de az M4 Sport már 19.30-tól megkezdi a felvezető műsort, az Operaházban a vörös szőnyegnél Ujvári Máté fogadja az érkező sportolókat, sztárvendégeket. Az élő adás után a Nemzeti Sporthíradó is a gálával foglalkozik majd a sportcsatornán, és természetesen a győztesek is először az M4 Sport kamerái előtt szólalnak meg.
Idén is az Antenna Hungária és szakemberei gondoskodnak arról, hogy a tévénézők tökéletes minőségben követhessék az Év Sportolója Gálát az M4 Sporton. Az Antenna Hungária műsorgyártási üzletága 2025-től One Broadcast néven nyújtja szolgáltatásait, a One Broadcast 40 munkatársa dolgozik azon, hogy a tévénézők élőben követhessék a gálát az M4 Sporton. Az eseménynek ismét a budapesti Operaház ad otthont, és ezen a gyönyörű és különleges helyszínen speciális kamerákat és technikákat alkalmazva készül a látványos élő közvetítés.
Csisztu Zsuzsa és Molnár Mátyás lesz a műsorvezető |
A Gálán tavaly után újra páros műsorvezetés lesz: ezúttal Csisztu Zsuzsa és Molnár Mátyás áll háziasszonyként, illetve házigazdaként a színpadon. Csisztu Zsuzsa az MSÚSZ és az AIPS alelnöke is, immár tíz éve a gála szervezéséből is az elsők között veszi ki a részét. Sportolóként az ország legjobb tornászainak egyike volt, az 1988-as, szöuli olimpián nyolcadik helyezést ért el. Sportújságíróként 1992 októberében a Magyar Televízióban kezdett el dolgozni, a Telesportban, ahol hat évet töltött el, majd következett tíz év a Tv2-nél, nyolc év a Digi Sportnál, volt a Mandiner sportrovatának vezetője, évek óta sikeresen fut a Youtube-on a Csisztu Channel című csatornája és a Csisztu Sport Cast podcastje. Újságíróként hat nyári és két téli olimpiáról tudósított, száznál is több világverseny közvetítésében vett részt, főleg torna, ritmikus gimnasztika, műkorcsolya, jégtánc, műugrás, szinkronúszás sportágakban. Azon kevesek közé tartozik a szakmában, akik az írott sajtóban, a rádiózásban és a képernyős, videós műfajban is otthon érzik magukat. Jelenleg a Nemzeti Sport főmunkatársa és a Nemzeti Sportrádió műsorvezetője. „Nagy és megtisztelő szakmai feladatnak érzem, hogy felkértek a gála műsorvezetőjének, ugyanakkor kicsit izgulok is, hiszen ez mégiscsak créme de la créme feladat – mondja Csisztu Zsuzsa. – Nyilván minden, a színpadra lépő személyt a napi munkám révén nagyon jól ismerek, tehát az érzelmi kötődésem is erős a szereplőkhöz, és izgatottan várom a közös munkát Molnár Mátyással. A gálán hangsúlyos szerepet kap az a gyűjtés, amely korábbi csapattársam, az olimpiai bajnok tornász, Ónodi Henrietta gyógyulását hivatott szolgálni, tehát minden szempontból érzelemdús estére számítok.” Molnár Mátyás a kezdetektől, 2015 óta a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport munkatársa. Televíziózni 1996-ban kezdett, a TV Kispestnél dolgozott sportriporterként 2002-ig, ezzel párhuzamosan 1997 és 2006 között Westel Press hírügynökség, 1997 és 2003 között az MTV munkatársa volt. Hét évig dolgozott a Sport Televíziónál (2008–2015), 2006-tól 2010-es megszűnéséig pedig a Danubius Rádiónál. „Először van lehetőségem műsorvezetőként vállalni szerepet a Gálán, nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy engem választott most ki az M4 Sport erre a feladatra – mondja Molnár Mátyás. – Különösen izgalmas kihívás ez olimpiai évben, amikor nagyon nagy a verseny a díjakért a sportolók között, a sűrű és eredményes esztendő után. Külön örülök a helyszínnek is, mivel nagy operarajongó vagyok, már azt óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy felállhatok az Operaház színpadára. Szerencsére nem énekelni fogok… Többször elképzeltem már, milyen lesz az a pillanat, amikor kilépek a színpadra, és először szólalok meg a telt házat jelentő közönség előtt. Az Erkel Színház színpadán már álltam, amikor a Puskás, a musical című darabban feltűntem az angol intéző szerepében, de ez azért egészen más élmény lesz. Szabó László kreatív producer irányítása alatt ismét nagyon látványos színpadi show készül, én is igyekszem a lehető legjobban felkészülni a feladatra, de ezt a miliőt nyilván nehéz modellezni. Nagyon várom a közös munkát Csisztu Zsuzsával, keveset dolgoztunk még együtt, de biztosan meglesz közöttünk az összhang.” |
Tudta? |
A gála kategóriagyőzteseinek járó trófeákat immár nyolcadik éve a száz százalékban magyar tulajdonú, pálházi Zema Porcelán- és Ékszerház készíti. A sportolók körében nagy népszerűségnek örvendő, egyedi tervezésű és kézi készítésű, 21 karátos arannyal bevont porcelán trófea három hangsúlyos részegysége a kategóriánkénti három döntős kimagasló munkája előtt óhajt tisztelegni. A trófea sportpiktogramokkal díszített küllemében, a három oldalon megjelenő sportági jelképek között feltűnnek a parasportokat jelölő piktogramok is, tovább tisztelegve a kiemelkedő és egyetemes emberi sportteljesítmény minden formája előtt. |